A Blink-182 nagyjából egy éve jelentette be, hogy ismét a legsikeresebb felállásukban, Tom DeLonge énekes-gitárossal dolgoznak, és ha minden igaz, most már nem kell sokat várni az úgymond visszatérő lemezre, legalábbis erre engednek következtetni a tagok utóbbi napokban itt-ott közzétett posztjai.
DeLonge Twitter-profilján úgy fogalmazott, hogy már csak hetek, de lehet, hogy napok kérdése, és jön az album, meg a kapcsolódó videók. Mark Hoppus a zenekari oldal által is megosztott Reddit-bejegyzése pedig arról szól, hogy a napokban körbesétálta a Hyde Parkot, miközben az új anyagot hallgatta, és teljesen feldobódott ettől.
Nem akármilyen felvezetés kapcsolódik a lemezhez, hiszen júliusban a Fender új szériát jelentett be a Tom DeLonge signature Stratocasterből, ami annak idején nagy sikert aratott, de már sok éve nem volt kapható a hivatalos kínálatban. Egy ehhez kapcsolódó promóciós videóban a gitáros így fogalmazott a készülő lemezről:
„Továbbra is azt gondolom, hogy a legjobb dalainkat írjuk most. Valószínűleg ez lesz legjobb albumunk, amit valaha készítettünk.”
Persze ezt bárki mondhatja, meg mindenki ezt is mondja – mutasson valaki egy zenekart az Akelán kívül, akik rosszat mondtak az aktuális lemezről! – , de azt a pár napot vagy hetet már kibírjuk, amíg kiderül, vajon igaz-e ez az állítás.