Hirdetés
Hirdetés

Naplopó – Verőköltő-klippremier

vero2.jpgA Verőköltő zenekar három éve alakult, tavaly év elején jelent meg az első nagylemezük, az Én előttem, amit év végén követett a Későbe ér című második, de szerepeltek a Holnaphoz Holddal című Kispál és a Borz- feldolgozáslemezen. A Verőköltő négyrészes lemezt tervez, aminek az eddigi két album a felét teszi ki, jelenleg a harmadik rész dalain dolgoznak. Fél évig készülő, Naplopó című dalhoz forgatott, Podobni Mihály által készült klipben egy mutogatós fazon van a főszerepben, aki a ballonkabátja alatt fénnyel sokkolja az óvatlan járókelőket, majd a videó végén egy epikus csatában méri össze az erejét egy másik kollégával úgy, mint ahogy gyerekkorunk kedvenc japán rajzfilmjeiben tették a csatajeleneteknél. „Szilveszter (basszusgitár) az egyik próba után elmondta a klipötletét a Naplopóhoz, amiből kiemeltük az egyik motívumot, és megírtuk ezt. Menet közben folyamatosan jöttek az ötletek, ezért is húzódott idáig a forgatás.” – mondta Gressai Ferdinánd énekes-gitáros. A Verőköltő legközelebb a Fishing On Orfű nulladik napján lép majd fel, hajtás után pedig megmutatjuk a videót.

Advertisement
38,934KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,670FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló