Hirdetés

Napi SZIN, harmadik rész – Programok péntekre, Innától a Supernemig

img_4454.jpg

Ez a hét sem telhet el SZIN programajánló nélkül, hiszen már alig két hét van hátra a fesztiválig. A pénteki napon olyan zenekarok várják a fesztiválozókat, mint a Kiscsillag, az Esti Kornél, a Mary Popkids, a Supernem, vagy a Junkies, és lesz egy nemzetközi sztárfellépő is INNA személyében. További infók a hajtás után.

A SZIN pénteki napját is stand-upos produkciók nyitják, Aranyosi Péter és Ráskó Eszter alapozzák meg a jó hangulatot a délután folyamán. A programkínálat, ahogy az egész fesztiválon, ezúttal is változatos lesz, a mostani összeállításban is van minden a román dancefloortól a punk rockig.  

INNA – Augusztus 25., péntek, 22:00, Borsodi Nagyszínpad

Inna, a román dance énekese 2009-ben robbant be Hot című albumával. A román énekesnő sikerét mi sem bizonyítja jobban, hogy azóta több mint hatvan alkalommal jelölték különböző díjakra, ebből harmincháromszor őt választották meg a legjobbnak. Két díjat is hazavihetett az MTV Europe Music Awardsról, az MTV Romania Music Awardson pedig sorozatban 13 díjat zsebelt be. Inna olyan sztárokkal dolgozott már együtt, mit Pitbull, Florida, J Balvin, Daddy Yanke, Juan Megan, Yandel and Reik. Legutóbbi lemeze 2013-ban jelent meg Party Never Ends címmel, amelynek címe egyben az este jelmondata is lehetne, pláne ha nem szeretnénk olcsó szóvicceket eregetni az énekesnő nevének és a fesztiválozók igényeinek párhuzamairól.

KISCSILLAG – Augusztus 25., péntek, 20:00, Captain Morgan Aréna

A Lovasi András hobbizenekarának indult Kiscsillag az utóbbi években nagyon szépen kinőtte magát. A 2014-ben kiadott Szeles című negyedik album már egyértelmű komolyodást jelzett a lazább szabadidőzenéléshez képest, A legutóbbi, Semmi konferencia című anyaggal a zenekar újszerű, színházi elemeket, látványt felvonultató, egyfajta koncertszínház irányba indult el. A darab az Erkel Színházban debütált, és azóta már a hanganyag is megjelent. A SZINen várhatóan mindkét énjét megidézi a zenekar, nem érdemes kihagyni a koncertjüket.

Mary Popkids – Augusztus 25., péntek, 17:00, Borsodi Nagyszínpad

A budapesti Mary PopKids egy garázsból nőtte ki magát a magyar fesztiválszíntér állandó szereplőjévé. A saját definíciója szerint “jövőzenét” játszó nyolcfős zenekar energikus, eklektikus koncertjeiről és egyedi videoklipjeiről lett ismert. Céljuk nem más, mint hogy a műfajok határait feszegető popzenét hozzanak létre. Inspirációik között olyan zenekarokat említenek, mint az MGMT, Bob Dylan, a The Beatles vagy éppen Kanye West. A 2014 áprilisában megjelent The Blue Inside c. első nagylemezüket a kritikusok és a közönség is kitörő lelkesedéssel fogadták. A Nagyszínpad tehetségmutató első szériájának megnyerését követően a csapat turnézott az Ivan & The Parazol-al, és a The Biebers-el és olyan zenekarok előtt is játszott, mint az Irie Maffia és a Marina & The Diamonds. Az elmúlt két évben megfordultak az ország összes jelentős klubjában és fesztiválján. Tavaly nagyon jó koncertet adtak a SZIN-en, idén sem lehet rosszabbra számítani.

Supernem – Augusztus 25., péntek, 21:15, Riska Party Aréna

Papp Szabit és zenekarát nem nagyon kell bemutatni a fesztiválozó közönségnek. A 2002-ben alakult csapat mára hazánk egyik legmeghatározóbb punk rock zenekara, öt megjelent albummal és számos rádiós slágerrel a hátuk mögött. Koncertjük garantáltan parádés szórakozás lesz.

Jövő héten érkezünk a szombati nap programjaival. Addig is további információk a fesztivál honlapján és a Facebookon!

Hirdetés

Kommentek

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

35,886KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
877FeliratkozóFeliratkozás

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló