Úgy 1984 lehetett, amikor az Ibolya utcai Nőnál vásárolt (hamis) műsoros kazettán először hallottam meg ezt a nótát, és mivel addig az AC/DC-Deep Purple-Black Sabbath vonalon mozogtam metálilag, azt hittem, hogy valami felgyorsított felvételt hallok. Ilyen sebesen nem lehet dobolni, Tomika, bazdmeg, mondtam Monoknak, a Szfinx bőgősének, akinél délutánonként lógtunk, és zenét hallgattunk kurva hangosan, de nem egész számokat, hanem csak részeket, mert Tamásnak ez volt mániája. Na, a Fast as a Shark szólóját egy hét alatt vagy százötvenszer hallottam, örökre bele is égett az agyamba. Nem elfeledni, február 2., club 202.
© Lángoló - Minden jog fenntartva