Hirdetés
Hirdetés

Nagyon meleg albumok a popzene történetéből

Mára nyilván a zenei sajtóban már az összes listát elkészítették, amit csak ép ésszel elképzelni lehetséges, úgyhogy nem lepődnénk meg rajta, hogy már korábban is létezett volna "Minden idők legmelegebb albumai" lista is. Minden esetre most az out.com összeállította a sajátját, és hát nem lazsáltak, a könnyűzene történetének összesen 100 nagylemezét válogatták a listába. Igen, száz lemezt, amiről szerkesztőségünk egyik tagja rögtön meg is jegyezte, hogy ez túl hosszú ahhoz, hogy ne legyenek benne jócskán hülyeségek is, és hát, amikor mondjuk a Nirvana Nevermindját, vagy a Hüsker Dü Zen Arcade című lemezét találtuk meg a listában, akkor kénytelenek voltunk igazat adni neki. Az összeállítás szempontjai tehát nem teljesen világosak, bár az nyilvánvaló, hogy nem csak vállaltan, vagy valószínűsíthetően meleg előadók albumai kerültek rá, hanem van itt minden, amikkel a készítők szerint feltehetően nagy sikerünk lenne egy gőzfürdős randin. A lapozás után megmutatjuk az első 10 helyezettet, a lista megítélését pedig ezek után az olvasókra bízzuk.

10. Antony and the Johnsons – I Am A Bird Now (2005)
09. Cyndi Lauper – She’s So Unusual (1983)
08. Madonna – The Immaculate Collection (1990)
07. Elton John – Goodbye Yellow Brick Road (1973)
06. The Smiths – The Queen is Dead (1986)
05. Judy Garland – Judy at Carnegie Hall (1961)
04. Indigo Girls – Indigo Girls (1989)
03. Tracy Chapman – Tracy Chapman (1988)
02. The Smiths – The Smiths (1984)
01. David Bowie – The Rise and Fall of Ziggy Stardust and the Spiders From Mars (1972)

Mint látható, már az első tíz helyezett is jól mutatja, hogy nem teljesen lehetünk biztosak benne, mi is volt a készítők pontos elképzelése a "legmelegebb album" jelző kapcsán, minden esetre azért az Antony and the Johnsons, Elton John, és bizonyos értelemben a Smiths lemezei sem hatnak túl nagy meglepetésként.

A legmelegebb album pedig tehát David Bowie klasszikusa 1972-ből az out.com szerint, amiről még ők is megjegyzik, hogy micsoda ironikus helyzet, hogy pont egy heteroszexuális előadó lemeze kapja ezt a kitüntető címet, de hát ilyen ez a popbiznisz, ráadásul Bowie akkori időszakát, plusz a lemezanyagot ismerve olyan nagy meglepetésnek ez mégsem tűnik.

Érdemes megemlíteni ugyanakkor, hogy a lista 10. és 20. helyezettjei között olyanokat találunk, mint az Erasure The Innocents című lemeze, a Queentől az A Night at the Opera és az A Day at the Races, vagy George Michaeltől a Faith és a Listen Without Prejudice, Vol. I. című albumok.

A teljes listából ide kattintva lehet szemezgetni, helyeselni, vagy őrülten felháborodni.

Advertisement
38,925KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,520FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló