Egyre nagyobb a mozgolódás a Radiohead körül. Tavaly ugye kiderült, hogy a zenekar elment próbálni, csak úgy, szórakozásból. Sokat ez még nem jelentett, hiszen a The Smile nevű zenekar, ami a Radiohead kreatív magja tolt ezerrel, lemezen és élőben is, elég aktív volt. Még én is azt írtam, hogy ez most a Radiohead, miután megnéztem Belgrádban őket:
Viszont idén egyelőre igen nagy csend van a Smile körül, ellenben a Radiohead tagjai bejegyeztek egy új céget Angliában, ami állítólag mindig megtörténik náluk, mielőtt újra aktív lenne a csapat. Ezt erősíti, hogy a zenekar menedzsmentje felajánlott licitre négy Radiohead-koncertjegyet a kaliforniai erdőtűz károsultjainak megsegítésre. Utóbbi lényegében beismerése annak, hogy a Radiohead idén turnéra indul, jól értesültek pedig azt is tudni vélik, hogy ez ősszel fog megtörténni.
Ennél gyengébb pletyka, hogy új lemez is várható, de ezt már tényleg hisszük ha látjuk. Egyrészt azért, mert már a legutóbbi is nehezen jött össze, több felmelegített témát tartalmazott, másrészt Thom Yorke és Jonny Greenwood elég durván kiírhatta magát a két év alatt megjelent három The Smile-lemezzel, amik nem mellesleg Radiohead név alatt is kijöhettek volna stílusukat tekintve.
A mi tippünk az, hogy turné lesz, lemez nem. Aztán majd kiderül.