Hirdetés
Hirdetés

Mutass új irányt – Premieren Brinza Impulza új dala és klipje

Pollenként terjedő káosz, cenzúra és közéletet érintő problémák kerülnek terítékre a Pollen című számban, amely egy kísérletezős, kevert stílusú hangzásvilággal lepi meg a rockzene kedvelőit, a Skore zenekar frontemberétől, Brindza Tamástól. A szegedi zenekar énekese a tavalyi új lemezük után most bemutatja új formációját, a Brinza Impulzát.

Tomi a zenekaráról:

„Több stíluson átívelő ízlésemet szerettem volna felvállalni, szókimondó magyar szöveggel kifejezni magam egy új projektben, amiben kicsit eltávolítanám magamtól a metalos imidzset, kliséket. Régóta fontolgattam a szólóprojektet, amiben kiélhetem a szövegelősebb, nyersebb, populárisabb, elektronikával díszített zene iránti szeretetemet.
– mondta Brindza Tamás, akinek legújabb dalához, a Pollenhez egyből klip is készült. Mint
mondta, először csak egyszerű kollaborációkban gondolkodott, más zenészekkel, de Géczi
Gergővel ( Sungazers ) való együttműködése után, mégiscsak kialakult egy konkrét stílusbeli elképzelés, ami az év végére zenekarrá nőtte ki magát, Vörös Péterrel és Földi Bencével (UTOLSØ, Kétes) karöltve.”

A dal témáját Tomi így foglalta össze:

„A pollen terjedése metaforaként próbálja felölelni azt a nehéz időszakot, amin az emberiség
keresztülment. A már így is nehezített létben, ahol egy vírussal kellett szembenézni, tovább
súlyosbította a helyzetet a felerősödött cenzúra, eltörlés-kultúra, a sok álhír és korlátozás,
munkahelyek elvesztése, fenyegetőzések, kényszerítések. A dal szövege az emberek különböző nézőpontjait is tükrözi csokorba gyűjtve, mégis az egész dalban van egyfajta emelkedett hozzáállás, játékossággal, pici humorral fűszerezve. A vágyam egy lelkesítés arra, hogy ne féljünk nyitni egymás felé, új irányokat találni ahelyett, hogy a meglévőbe beletörődjünk.
Laikusabb füleknek még mindig könnyen felismerhetőek a komoly metalos elemek, a már szinte elmaradhatatlan hörgés, azonban ezek csak a fokozás eszközei, az alapvetően pop-rockos szerkezetben. Talán a Subscribe világához hasonlítanám, ahol a hörgés, és metal mellett jelen van a dallamosság, és az emészthetőség a szövegvilágban is.
A hangfelvételt Oláh Tamás készítette, a Synesthetic Sound Studiotól, a vágásért pedig Géczi Gergő felelt.”

A klip:

Dal linkje: https://www.youtube.com/watch?v=YZieSQHoYvI
Spotify: https://open.spotify.com/album/3OnqwQDtzJO2GWy6EZYXdJ
Instagram: https://www.instagram.com/brinzamusic
Facebook: https://www.facebook.com/brinzamusic
Tiktok: https://www.tiktok.com/@brinzamusic
Youtube: https://www.youtube.com/@brinzamusic

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,925KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,520FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók