Mozis dokumentumfilm készül az Oasis legendás koncertjéről

Oasis Knebworth 1996 lesz a címe annak az egész estés dokumentumfilmnek, amit a Grammy-díjas Jake Scott rendez, a producerei pedig Noel és Liam Gallagher. Ahogyan az már a címből is kiderülhetett, a dokumentumfilm az 1996-os koncertről szól majd.

1996. augusztus 11-én és 12-én két rekordkoncertet tartott az Oasis a Knebworth Parkban, a két estén több mint 250 ezer ember látta a zenekar koncertjeit. Mikor 1996. május 11-én elkezdték árusítani a jegyeket, már az előző este sorok alakultak ki a jegyirodák és a helyi lemezboltok előtt. Kevesebb mint 24 óra alatt fogyott el az összes jegy, ezzel minden létező jegyvásárlási rekordot megdöntöttek. A szervezők szerint akár kétszer vagy háromszor ennyi jegyet is el lehetett volna adni, a felmérések szerint ugyanis Anglia lakosságának két százaléka teljesen komolyan gondolta, hogy jegyet szeretne venni a koncertre.

A dokumentumfilm szeptember 23-án jelenik majd meg, és a koncertfelvételeken kívül lesznek benne interjúk azokkal, akik ott voltak, helyszíni felvételek, eddig nem látott koncertrészletek és színpad mögötti felvételek.

A mozis premierre a jegyeket augusztus 10-én kezdik el értékesíteni, remélik, hogy a premierre sok olyan fiatal vesz majd jegyet, aki elsősorban az életkora miatt maradt le akkor a koncertről, amit Liam Gallagher szerényen csak úgy jellemzett, mint a ’90-es évek Woodstockja.

Nem emlékszem sokra belőle, de sosem feledem

– tette hozzá Gallagher, ami alapján a film nemcsak azoknak lesz újdonság, akik nem voltak ott a koncerten, hanem annak is, aki fellépett.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,927KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,510FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés