Hirdetés
Hirdetés

Mire elég egymillió forint a stúdióban? – Horváth Attilát kérdezzük a Rebel Yell tehetségkutató első díjáról

ss_05.jpg

Bár a hét végén lezárul a Police Fragrances Rebel Yell tehetségkutatójának első szakasza, továbbra sem késő nevezni, hiszen a hátralévő időben akár 200 szavazat is elég ahhoz, hogy versenyben legyen a bandátok az egymilliós fődíjakért. Hogy mire elég ez az manapság egy stúdióban, arról Horváth Attilát, a Supersize Recordings vezető hangmérnökét kérdeztük most következő rövid interjúnkban!

A Rebel Yell tehetségkutató egyik fődíja egy egymillió forint értékű lemezfelvétel. A Supersize az ország egyik legjobban felszerelt stúdiója, mire elég ez az összeg nálatok?

Nagyságrendileg ez az összeg fedezni tudja egy teljes lemez felvételét. Nyilván ehhez felkészülten kell érkezni, annak érdekében hogy tartani tudjuk a tervezett óraszámokat. Jelen esetben ez körülbelül hatvan óra felvételt és ugyanennyi utómunkát jelent, de persze egyiket sem muszáj egyhuzamban csinálni, sőt a tapasztalatok alapján még hasznos is, ha tart az ember egy kis szünetet a felvételek után, hogy kiszellőzzön a feje, mielőtt nekiül a lemez keverésének. Ennek tükrében hozzávetőlegesen két hét felvétellel és két hét keveréssel lehet számolni. Ha a nyertes zenekar úgy dönt, hogy szeretne kiköltözni hozzánk a felvételek idejére, akkor erre is van lehetőség, a stúdióban található apartmanban tíz embert tudunk kényelmesen elszállásolni.

Manapság már rengeteg mindent meg lehet csinálni otthon is. Mit tud hozzátenni egy jó stúdió egy teljes album felvételéhez?

Ha felmerül az élőben, egy időben történő feljátszás igénye, akkor a Supersize minden túlzás nélkül az egyik legjobb hely erre itthon, hiszen olyan felvételi környezetet, illetve hangszereket tudunk biztosítani, amelyek nem biztos, hogy előfordulnak minden háztartásban, gondolok itt a három különböző méretű és akusztikákú feljátszóra, a különleges akusztikájú kőteremre, a stúdióban található Rhodes és Steinway zongorákra, illetve a 24 sávos Ampex szalagos magnora, melyet mai napig használunk, ha igény és lehetőség van rá. Ha pedig kicsit komplexebb, bonyolultabb hangszerelésű anyagról van szó, természetesen van lehetőség arra, hogy külön vegyük fel a hangszereket, vagy például otthon, vonalból készített gitársávokat használjunk, és aztán reampeljük a gitárokat a végleges keveréshez a stúdióban található erősítőkön, vagy a zenekar saját felszerelésén. Hozzá kell tegyem, ha valakinek már van lehetősége nálunk rögzíteni egy teljes lemezanyagot, akkor érdemes mindent itt csinálni, hiszen akármennyire is jól szól otthon egy demó, stúdiókörülmények között sokkal jobban kijönnek a kisebb-nagyobb játék- vagy hangolásbeli hibák.  

Manapság ritkán nyílik arra lehetőség, hogy több hétig együtt lakjon egy zenekar a stúdióban, és tényleg csapatként, együtt dolgozva vegyenek fel egy anyagot, pedig aki csinált már ilyet, az tudja, hogy igazán nagy élmény.

Nemzetközi szinten több neves producer véleménye az, hogy egy igazán jó lemez elkészítésének ez az egyik alapja, természetesen a jó dalok mellett. A stúdiónk egyik fő profilja pont az, hogy ugyan közel vagyunk Budapesthez, mégis ki lehet szakadni a mindennapokból, és akár a teljes felvétel ideje alatt ott lehet lakni a stúdióban, és csak az alkotásra koncentrálni. Szóval a munka mellett ez kiváló alkalom a csapatépítésre, és arra, hogy aki megnyeri a fődíjat, pár hétig igazán „zenekarnak érezze magát”!

Érdemes tehát nevezni, ha már van lemezetek, egymillió forint értékben klipforgatást is nyerhettek a számtalan hazai és külföldi videóklipet jegyző Pixel Film stábjával! A fődíjas zenekaron kívül a 2. és 3. helyezett, továbbá a közönségdíjasok is egy-egy 100 000 forint értékű vouchert vihetnek haza, amit a kampányban közreműködő Hangszerarzenál üzleteiben válthatnak majd be. Emellett a díjazott zenekarok december 9-én a kampányt lezáró ünnepélyes eredményhirdetésen nemcsak nyereményeiket vehetik majd át, de élőben is előadhatják saját szerzeményeiket Budapest egyik legmeghatározóbb underground koncerthelyszínén a Robot-ban.

További információk a tehetségkutatóról, az új TO BE REBEL illatról, valamint nevezés és szavazás a verseny weboldalán és a Facebookon! 

Advertisement
38,925KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,520FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló