Egy hete jelent meg a Volbeat új nagylemeze Servant Of The Mind címmel, amiről már írtunk is itt a Lángolón. Az új anyag apropóján értük el telefonon a Volbeat főnökét, Michael Poulsent, akivel még a death metalról is beszéltünk.
Az új lemezeteken személyes és meglepő témák is helyet kaptak. Szó van benne kísértet házról, ami saját tapasztalat, de az első svédországi boszorkányégetésről is. Honnan jöttek ezek?
Ez egy igazi karanténlemez, az idő alatt írtam, mikor otthon voltam a lezárások miatt, és volt időm leülni, és csak az írásra koncentrálni. Normális esetben ez nincs meg, valami mindig beesik, és ezért tart másfél évig megírni egy lemezt, most viszont az égvilágon semmi sem zavart. Szerintem keményebb lett, mint amihez a Volbeat-rajongók szoktak, inkább visszatértünk egy kicsit a kezdetekre, de azért ott vannak a nagyívű refrének, és nem csak a riffelésről szól minden. Kicsit vissza is akartam hozni ezeket a keményebb dolgokat, és mikor a Black Sabbathoz vagy Ronnie James Dióhoz nyúlok vissza inspirációért, akkor a szövegvilág és a téma is sötétebb lesz.
A boszorkányégetéses témájú dal is így született, amit te is említettél azt is a régi Black Sabbath ihlette. Ez a Lasse’s Birgitta, az utolsó dal a lemezen, amihez mindenképpen egy sötétebb szövegvilág passzolt, és eszembe jutott Svédország első boszorkányégetésének a története, le is vezetem hogyan: úgy gondoltam, olyan téma kellene, ami jól passzol a dal hangulatához, a dallamhoz, a refrén részhez, és az egész dallamban volt valami Candlemass-szerű. Aki nem tudná, a Candelmass az egy svéd zenekar, és erről eszembe jutott, hogy volt az a történet, amit az első svéd boszorkányégetésről olvastam. De nem volt meg teljesen, így elkezdtem utánanézni és olvasni róla, és rájöttem, hogy a történet passzol a zenéhez. A többi sötétebb dalhoz is olyan témákat kerestem, amik passzolnak, míg mondjuk a Wait a Minute Girl vagy a Dagen Før, amik inkább rockosabb dalok, a téma pedig ezeknél inkább szerelmi történetekért kiáltott.
Ha visszamész a 70-es évek vége, 80-as, 90-es évek eleje keményebb zenéihez, ott elég sok a sötét szövegvilág, és ott már bebizonyították, hogy ettől még nem lesz az egész dal lehúzó. Engem most ezek a dalok nagyon inspiráltak, és számomra azt jelenti mindez inkább, hogy az élet sötétebb pillantaiba is le lehet ásni, és ki lehet írni magadból. És jól is passzolt a lemezhez.
A lemezen a Becoming című dal is eléggé emlékeztet az első zenekarod, a Dominus death metal stílusára. Nem gondoltál még rá, hogy újra legyen egy death metal zenekarod is?
A death metal az életem része volt, és a mai napig az. Aktívan követem a színteret, és mindig örülök, ha feltűnik egy új zenekar, akik jól játszanak. Kíváncsi vagyok a hírekre, történésekre. Az az igazság, hogy a 80-as évek végének, 90-es éveknek a death metal stílusa az, ami a legközelebb áll hozzám, olyannyira, hogy az életem része, folyamatosan jönnek ötletek új dalokra is, és mindig eszembe juttatja azt az időszakot, amikor elkezdtem zenélni. És igen, szerintem egy nap lesz egy olyan zenekarom is, ami egészen biztosan death metalt játszik majd. Egy rakás barátom van ebből a szcénából a világ minden pontjáról, és azt is elárulhatom, hogy már beszéltem is néhányukkal, hogy kellene egy ilyen zenekar. El fog jönni szerintem ez az idő, de nem tudom mikor. Az viszont biztos, hogy ennek nem most van itt az ideje, azt is tudom, hogy kell hozzá egy új nevet kitalálni, mert az biztos, hogy nem a Volbeat lesz hirtelen death metal zenekar, és az is biztos már most, hogy nagyon fogom élvezni. A Volbeat marad a kísérletezgető zenekar, ahol minden stílus megfér egymás mellett, legyen szó rockabillyről, punkról vagy klasszikus keményzenéről.
Változtatott valamit a mostani lemez megjelenésének az idején vagy az egész folyamaton a világjárvány?
Ezt azért nehéz megmondani, mert sosem voltunk az a zenekar, akik tervek alapján dolgoznak. Nálam legalábbis ez úgy működik, hogy felveszem a gitárt, de nem tudom megmondani, még hozzávetőlegesen sem, hogy abból mikorra lesz lemez. Az egész azon múlik, hogy mi inspirál akkor, amikor megfogjuk a hangszert. A járvány alatt rengeteg podcastban voltam vendég, és iszonyú sokat beszéltem mindenfelé arról, hogy milyen volt elkezdeni zenélni, milyen volt az első zenekarom, és csupa nosztalgikus emlék jött elő. Visszakanyarodva kicsit az előző témáinkhoz is, szerintem ezek a beszélgetések voltak azok, amik egy új löketet adtak, inspiráltak, amik visszavittek kicsit oda, amikor még indult a zenekar, mikor senki nem ismert minket. Csak mi voltunk a srácokkal a próbateremben, nem voltak koncertjeink, hiszen hogyan is lettek volna, mikor senki nem tudta kik vagyunk, és csak dalokat írtunk. Ott voltak a lezárások, nem voltak koncertek, és hirtelen megint az volt, hogy nem tudsz mást csinálni, csak új dalokon dolgozni. Az egész egy kicsit olyan volt, mintha újrakezdtük volna az egészet, és a sok emlék miatt keményebb lett ez a lemez, mint az eddigiek. Szóval ha így nézzük, akkor igen, a lezárások hozzátették az új lemezhez, hogy volt időnk gondolkozni, emlékezni, és azok az emlékek előhoztak belőlem olyan dolgokat is, amik aztán megjelennek a lemezen. Nem arról van szó, hogy elkezdtem a múltban élni, hanem hogy a múlt inspirált.
Ha már lezárások, szerinted megváltozott ennyi idő alatt az emberek koncertekhez való hozzáállása?
Remélhetőleg úgy változott, hogy az emberek jobban odafigyelnek. Egymásra is, és a saját egészségükre is. Persze remélem, hogy minél hamarabb helyreáll minden, és nem arra kell gondolni, hogy milyen korlátozások vannak, ha koncertre szeretnék menni, és ott vajon megbetegszem-e. Miközben minden folyamatosan változik, egyik nap még azt hiszed minden rendben lesz, aztán a következő nap jön az újabb lezárás, az újabb változat, újra emelkednek az esetszámok. Kétségtelen, hogy az emberek paranoiásabbak, vagy éppen egyáltalán nem foglalkoznak semmivel, de nagyon nehéz és korai még megmondani, hogy mi lesz az élőzenei szektorral.
2022 elég sűrű évnek ígérkezik koncertek szempontjából Európában. Ti hogy látjátok, nem félnek az előadók attól, hogy ezt a túlkínálatot az emberek nem győzik majd?
Őszinte leszek, egyáltalán nem foglalkozom azzal, ki mit csinál, hogy turnéznak-e vagy nem. Én csak a saját zenekaromra koncentrálok, és mikor a helyzet a világba rendeződni látszik, akkor mi is nekiindulunk és nagyon sokat szeretnénk játszani. Viszont ha sok lesz a korlátozás, és nehéz elindulni, akkor meg otthonmaradunk, és csinálunk mást, mi csak ezt figyeljük.
Viszont hamarosan elindultok az Egyesült Államokba egy közös turnéra a Ghosttal. Mit gondolsz miért van az, hogy a skandináv metálzene egy világszerte elismert fogalommá nőtte ki magát?
Valahogy olyan ez, mintha a skandináv zenekaroknak ez a vérében lenne, de nem tudom megmondani, mi teszi különlegessé, mert nem tudom a titkot. Az elméletem az, hogy nem csak az határozza meg, hogy milyen zenész leszel, hogy milyen zenei inspirációk érnek, hogy milyen zenéken nősz fel, hanem az is, hogy milyen országban. Mert az, hogy milyen zenék jönnek a rádióból a tévéből a mindennapokban, az is nyomot hagy benned, és abból is inspirálódsz észrevétlenül is. Ha szóba kerül egy svéd metálzenekar, akkor mindig beugrik egy bizonyos stílus, hangulat, de szerintem ugyanez a helyzet a svéd popzenekaroknál is. Egyszerűen a kulturális hatások miatt, amik a régióra jellemzőek.
A lezárások alatt feldolgoztátok a Don’t Tread on Me-t, nem féltetek a Metallica-rajongóktól, hogyan fogadják majd?
Dehogynem. Ha feldolgozod egy olyan gigantikus-ikonikus zenekar, mint a Metallica egy dalát, mindig óvatosnak kell lenni, mert a rajongóik nagyon elkötelezettek a kedvenc zenekaruk felé. Az volt a fő kérdés, hogy át tudjuk-e úgy dolgozni, hogy az volbeates legyen, mert annak semmi értelme nem lett volna, hogy eljátszunk egy Metallica-dalt, csak hogy csináljunk valamit. A dalszerkezet tökéletes volt, nem kellett hozzátenni semmit, csak egy kicsit variálni úgy, hogy ne tönkretegyük, hanem volbeatesre szabjuk. A Metallica-rajongók reakciói sokkal jobbak voltak, mint amire számítottunk, és erre nagyon büszkék vagyunk, nagyon köszönjük nekik, hogy így álltak hozzánk.
