A Rivers Of Nihil úgymond hivatalos meghatározása a technikás death metal, de ez a legkevésbé sem mutatja be, hogy miről is van szó. Az amerikai zenekar viszonylag régóta zenél (ez a negyedik lemezük), de nekem mindig radar alatt maradtak eddig. Most azonban a streamoldalak hathatós működésének hála rátaláltam.
Egyébként ez idén és tavaly nagyon jellemző volt, hiszen a dömping a covid miatt ugyan jelentősen csökkent, de továbbra is nehéz ennyi zenei információt befogadni. Ha viszont valaki a streamoldalak ajánlásait átnézi hetente, biztosan talál olyan érdekességeket, mint a Rivers Of Nihil.
Szóval itt death metal elvileg az alap, de klasszikus death elemek csak ritkán ütik fel a fejüket benne. Olyasmi, mint egy sok zenére nyitott Pink Floyd, amelyik durva metált játszik. A Floyd hatásként is néha megjelenik, de inkább a megközelítés hasonló. A zene folyamatosan változik, de a hangulat végig egységes. Valahogy ilyen zenei aláfestése lenne a világvégének, amelyik ráadásul nem is úgy világvége, hogy összeomlik körülöttünk minden, hanem inkább bennünk bomlik meg valami.
Emiatt aztán nagyon nem könnyű hallgatni való a zseniálisan retro borítóba csomagolt The Work, és azt sem tagadom, hogy néha álmosító is, ráadásul bizonyos zenei elemek sem feltétlenül épülnek bele organikusan ebbe a világba, különösen a dallamos részek (lásd pl. a Maybe One Day echte Pink Floyd-gyakorlatát). Mindezek ellenére akinek van ideje, hangulata annak bőven érdemes többször is megpróbálkoznia vele.
