Hirdetés
Hirdetés

Mintegy ötvenezren látogattak ki az idei Hangfoglalásra

hangfoglalas1_foto_hanosz.jpgHárom nap alatt 47 ezren látogattak el a Hangfoglalás hangszer-, hang-, fény-, színpad- és stúdiótechnikai kiállításra a budapesti Syma csarnokba. Péntektől vasárnapig több mint négyszáz zenei eseményt rendeztek a Hangfoglaláson. A hangszerkiállítások mellett koncertet adott többek között a Beatrice, a Sugarloaf, a Rudán Joe Akusztik és a Budapest Voices zenekar is, a programot hangszerbemutatók és dedikálás is gazdagította.

Az eseményen sokan látogatták a Gibson promóciós turnébuszát, amellyel ismert külföldi zenészek utazták körbe Európát, valamint olyan ismert turnézó világsztárok is pihentek rajta korábban, mint Lemmy, Slash és a Rammstein. Sok érdeklődőt vonzott az esemény részeként szervezett Zenélni Konferencia is, ahol Gerendai Károly, L. Simon László és Újfalusi Gábor értékelte a kultúra támogatásának helyzetét, de a kulturális menedzserképzés, a zeneoktatás és a digitális átállás témáit érintő kerekasztal-beszélgetések is teltházasak voltak.

Az idei rendezvényen először osztották ki a Hangszeresek Országos Szövetsége által alapított Zenélni Díjat, amellyel a hangszeres élő zene népszerűsítése iránt elkötelezett, zeneiparban tevékenykedő összesen 15 ember munkáját ismerték el. Az év zenepedagógusa Póka Egon, a Kőbányai Zenei Stúdió igazgatója; az év zenésze Lukács Peta gitáros, Szabó András dobos, Németh Alajos és Szappanos György basszusgitáros, Jankai Béla billentyűs lett.

Az év énekese Czutor Zoltán, az év zenekara a Roy és Ádám Trió, hangmérnöke a TLS Zeneház (Turcsán András és Baranya Tamás), hangtechnikusa Takács László, hangszerjavító műhelye a Vintage’ 52, világosító- és látványtechnikusa Lenzsér Attila, zenei újságírója pedig Danev György lett. A Zeneiparért kategóriában Gőz László, a Budapest Music Center igazgatója kapta az elismerést – olvasható az összegzésben.

Advertisement
38,932KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,660FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló