Hirdetés
Hirdetés

Minimyst – Úton

A Minimyst nagy lendülettel indult újra 4 év hallgatás után. Egy hónappal az első magyar nyelvű dal után megérkezett a második trekk, az Úton, mely szintén az idén tavasszal érkező Karton Monakó EP felvezetője.

„Az Úton című dal az újrakezdés problémáját járja körül, miszerint a dolgok nem mindig a szándékaink szerint és annak ütemében változnak, lassabban múlik a fájdalom, nyomaszt a múlt és a félelmeink is akadályoznak minket. Bár közhely, de az idő az egyetlen igazi gyógyító. Amikor valamit el akarunk magyarázni, mi férfiak, akkor gyakran használjuk az “autós hasonlatokat”. Ennek mintájára pakoltuk a metaforákat, a hasonlatokat a refrénben, és próbáljuk magyarázni, hogy a fent említett folyamatokat nem gyorsíthatjuk fel és ha erre nem vigyázunk, akkor egy új kapcsolatban kudarcot vallunk, bántjuk a másikat és magunkat, nem lesz szerelem.”

– mondja az Úton dalról Mészáros István frontember.

„A videóban a 60-as évek monacói autóversenyeiből készítettük összeállítást, amikor még Graham Hill és Stirling Moss voltak a királyok. Mi is utaztunk az időben és “beúsztattuk magunkat”, mint lelkes autóversenyzőket a videóba. Végül a filmnek adtuk egy rajzolt, álomszerű filtert.”

Az új, magyar nyelvű Minimyst dalokat a jól megszokott pop köntösbe önti a zenekarban már korábban is feltűnő Mészáros István, Öllős Dávid, Szabó Bálint hármas mellett Garami Gábor dobos. A zenekar új dobosa nemrégiben csatlakozott a csapathoz, akit már láthatunk is Monaco utcáin kanyarogni.

A Minimyst eredetileg Mészáros István szólóprojektjeként indult, olyan dalokkal, mint a Manoya közreműködésével íródott Birdhouse, most pedig a hosszú szünet után újragondolt zenekar osztja meg dalait a világgal. Érdemes figyelni, hogy a Minimyst hogyan él tovább magyar nyelven, már csak azért is mert már csak egy dal hiányzik, hogy március végére összeálljon a legújabb kislemezük. Áprilisban pedig kislemez-bemutató koncert is lesz, részletek hamarosan.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

39,010KedvelőTetszik
3,062KövetőKövetés
3,860FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Programok

Lemezkritikák

Beszámolók

Audiópartnerünk