Hirdetés
Hirdetés

Mindörökké fieszta! – Manu Chao-koncertbeszámoló

Manu Chao @ Budapest Park, 2013.09.07.

manu chao  DSC0283

Hat évvel a már-már kultikussá vált, áramszünetekkel megszakított szigetes koncertje után, Manu Chao ismét Budapesten lépett fel. A Park fesztiválokra emlékeztető kialakítása miatt jó esély volt rá, hogy egy újabb hasonlóan emlékezetes és sokat hivatkozott buli kerekedjék a szabad ég alatt. Nem egészen ez történt. (Fotók: Artlasso)

A spanyol-francia énekes és zenekara a Balkán-turnéjának első állomásaként érintette Budapestet. A fellépés elsősorban nem zenei teljesítményként, hanem sokkal inkább ESEMÉNYKÉNT volt érdekes. Tapasztalt és az évek alatt jól összeszokott zenészek álltak a színpadon, adtak energikus, ellenben lehetetlenül hosszú koncertet. Manuék jól megkomponált trekklistával érkeztek a fővárosba (és valószínűleg az egész Balkán-túrára), az előadásnak íve volt, amely a lassabb, lötyögősebb számok felől fokozatosan haladt az egyre pörgősebb és ugrálósabb dalok felé. Különösebb meglepetésekre persze nem lehetett számítani, a zenekar nem akart például új számokat ráerőltetni a nézőkre, ami nem is csoda, hiszen Chao a legutóbbi budapesti koncertjének évében adott ki utoljára stúdiólemezt, a 2007-es La Radiolinát. Azóta csupán két koncertfelvétellel jelentkezett (az Estación México 2008-ból, illetve a Baionarena 2009-ből), ami jól jelzi, hogy a zenész pompásan érzi magát a pódiumon, és szívesebben is tölti idejét emberek közt a stúdió magánya és egyhangúsága helyett. A parkos koncert is Manu ezen oldalát mutatta meg, aki magabiztosan és otthonosan uralta a színpadot. Szóval Manu Chao mindent megtett a jó koncertért, nem igazán volt benne hiba. Valami mégsem stimmelt.

Meggyőződésem, hogy 2007-ben, a szigetes buli fantasztikus hangulata jókora részben a tipikus fesztiválközönségnek volt köszönhető: a félmeztelenre vetkőzött, liberális és/vagy kozmopolita torzonborz neohippiknek, valamint női megfelelőiknek, akiknek tényleg mindennapjaikat teszik ki Manu Chao dalai és gondolatai, és ennek megfelelően is bulizták végig az említett koncertet. Szombat este viszont ezek a városi nomádok csak igen elenyésző számban képviseltették magukat a Parkban.

Kik jöttek akkor el? Manu Chao-s korszaka szinte mindannyiunknak volt már, aztán ezt az ember idővel vagy kinövi és továbblép, vagy nem. Ez a sok-sok „mindenki” pedig tényleg el is látogatott a Parkba. (Tényleg rengetegen gyűltek össze a hatalmas helyszínen.) Komplett családok nyakba ültetett gyerekekkel, viccesnek szánt feliratú pólókban feszítő harmincasok, vastagon sminkelt műkörömépítők, a tapsoláskor az ütemet rendre eltévesztő irodisták, és még hosszasan lehetne folytatni a felsorolást. Nem épp a legautentikusabb Manu Chao-rajongók, ebben talán kiegyezhetünk. Mindez pedig erősen meghatározta a műsor atmoszféráját: sokszor nem is feltétlenül koncerten, hanem inkább egy jobban sikerült békési falunapon érezhette magát az ember. A látottak alapján pedig ez a balkáni hacacáré egyáltalán nem áll olyan távol tőlünk: háromgyermekes anyukák ringatják így a derekukat a babakocsit tolva a gyermeknapi Szandi-koncerten, miközben a már tintás apuka nagyokat kurjongat és tapsol az énekesnőnek.

manu chao DSC0223
Fotók: Artlasso
 

Valahogy az érződött a levegőben, hogy a közönség többsége mintha nem is magát Manut, hanem inkább ezt a latinosan forró, déli attitűdöt kedvelné. Ők azok, akik egy augusztus végi last minute-utazáson alaposan beouzózva járnak szirtakit egy görög hajókirándulás keretein belül. Itt persze egy emberként örömmel harsogják a nemzetközi drogpropagandát: „Marijuana ILLEGAL!”

Közben a színpadról egyre csak az jön le, hogy Manu tényleg egy remek, szociális és társadalmi problémákra érzékeny férfi, akit csupa jó szándékok és célok vezérelnek. Az énekes köztudottan sokat jótékonykodik, otthonosan mozog és épít hidat a Föld nagyon-nagyon sokféle embere között. Az itt megjelenteket ellenben nehéz hasonló szituációban – például éhező vagy sérült gyermekeknek segítve – elképzelni. Jól láthatóan a saját társadalmi osztályuk éthoszának bűvkörében élnek: sorban állnak a jegypénztáraknál, sört vesznek, jobbra-balra billegve pizzát majszolnak, és ami a legfontosabb, jól érzik magukat. Boldog és elégedett fogyasztók. Na de pont az antiglobalista Manu Chao koncertjén?! Meglehetősen ironikus.

Manu és zenésztársai persze kitartóan, szívből és örömmel zenéltek. Talán túlzásba is vitték a közönség szeretetét. A visszataps utáni ráadás közel olyan hosszúra sikerült, mint a koncert maga. Kétórányi műsoridő után az emberek egy része már elkezd látványosan kifelé szállingózni, pedig még mindig hátravan egy második visszataps utáni második ráadás is.

Emlékszem, a szigetes koncert után hosszasan bámultam a színpad előtti műanyagkorsó-tengerben a letaposott sarukat, fél pár cipőket, kalapokat, szemüvegmaradványokat, valamint a leszaggatott pólókat, karkötőket, nyakláncokat. A parkos koncert után pedig gondolom legfeljebb egy-egy elejtett névjegykártyát vagy bőrpénztárcát találtam volna. Árulkodó.

Advertisement
38,925KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,520FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló