A zene és a hangszerek világában vannak szigorúan összetartozó, szinte kötelező érvényű képzettársítások. Azt mondom gitár, azt mondod, Gibson vagy Fender. A 4×12-es láda akkor is Marshall, ha amúgy nem az. A dobverő egyértelmű, hogy fa. Pedig egyik állítás sem igaz, legalábbis nem száz százalékban. Az olaszországi székhelyű Techra például szénszálas anyagból gyárt prémium minőségű dobverőket, melyek néhány hete már Magyarországon is elérhetők. A márka hazai endorsere a Subscribe dobosa, Rékasi Attila lett, akivel ennek kapcsán készítettünk interjút – nem csak dobverőkről.
Javában tart a járvány második hulláma. Dobtanárként hogyan éled ezt meg, nem maradoznak el a tanítványok?
Lekopogom, de szerencsére nem. Vannak páran, akik inkább online szeretnének tanulni tovább, de a legtöbben szívesen jönnek személyesen is. Nyilván mindenki maszkban, kézmosás, saját dobverő, saját füles, és van annyi helyünk, hogy bőven tudjuk tartani a távolságot. Folyamatosan szellőztetünk, és nyilván aki rosszul érzi magát, az marad otthon. A tavaszt végigtoltuk teljesen online, erre a mostani helyzetre viszont már tök jól reagált mindenki. Szeptemberben én is voltam egy hónapot otthon, mert sajnos elkaptam a vírust, de figyelek mindenre, amire lehet. Összeteszem a két kezem, hogy ez ilyen jól működik, és nincs nagy kiesés. Mindenki lelkes, szívesen jönnek.
Gondolom, fellépési lehetőségek híján, ez most nagy segítség neked.
Mivel idén összesen három koncertünk volt, most a tanítás maradt az a láb, amin meg tudok állni. Nagyon nagy szerencse, hogy ez működik, mert egyébként – bár amúgy semmilyen munka sem büdös nekem – igencsak el kéne gondolkodnom, mihez kezdjek.
Elég régóta tanítasz már. Annak idején hogy jött az indíttatás, hogy belekezdj?
2003-ban felvételiztem a Kőbányai Zenei Stúdióba. Akkor már túl voltunk az első Subscribe-lemez felvételén, akkoriban indult be a zenekar igazán. Egyre többen ismertek meg minket, egyre több fesztiválra jutottunk el, felfelé ívelt a népszerűség. Kőbányán 2007-ben végeztem, és először az akkori barátnőm egyik ismerőse talált meg, hogy nagy rajongója a zenekarnak, szereti, ahogy dobolok, és szeretné, ha én tanítanám. Innen indult az egész. Akkor még nem gondoltam arra, hogy ezzel foglalkozzak. Nem azért, mert nem tetszett a dolog, csak nem éreztem úgy, hogy készen állnék rá, annak ellenére, hogy a kellő alapom már megvolt hozzá.
Aztán ráéreztél az ízére?
Menet közben szépen kialakult, és egy idő után már tök jól működött: egyre többen jelentkeztek, elkezdtem hirdetni magam. A zenekar is eléggé beindult, minden hétvégén játszottunk, turnéztunk, külföldre is sokat jártunk, szóval semmilyen civil munka nem jöhetett szóba. Ennyi szabadságot nem tudtam volna kivenni, vagy úgy általában nehezen találtam volna olyan helyet, ahol nem okozott volna gondot, hogy akkor én most elmegyek ekkor és ekkor, esetleg épp próbám van, vagy fel kell dobolni egy lemezt. Ráadásul mindig szerettem, ha a magam ura lehetek, és a tanítás ezt is lehetővé tette. Jól megfért a zenekarral is. Ha pénteken koncert volt, aznapra nem vállaltam órát. A másik oldalon a Subscribe révén szerzett ismertségből is profitálhattam, hiszen akik tudták, hogy ki vagyok, szerették a dobolásom, meg persze a zenekart, szívesen jöttek tanulni.
Mára vannak olyan tanítványaim, akiket gyakorlatilag én indítottam el a pályán teljesen a nulláról, és most menő zenekarokban játszanak, aktívan koncerteznek. Látom a fejlődést, hogy honnan hová jutottak el, és ez mindig jó érzéssel tölt el. Vannak, akik több, mint tíz éve járnak, ragaszkodnak hozzám, ami azt sejteti, hogy nem csinálom olyan rosszul. Hálás is vagyok, de rengeteg munkám is van benne, hogy ilyen jól, profi szinten működik az életemnek ez a része, hiszen – ez már szóba került – ennek köszönhetem, hogy egyelőre nincs komoly problémám abból, hogy idén szinte minden koncertünk elmaradt.
Ma már igen komoly szinten zajlik a képzés, félévenként vizsgakoncerttel, stúdiógyakorlattal. Hogy jutottatok el idáig?
Komolyabbra igazán 2012-től fordult a dolog. Addig teljesen magánban csináltam ezt, a lakásom egyik szobája volt kialakítva stúdiónak. Az egyik tanítványom a Roland Zenegalériában dolgozott a Radnóti utcában, oda kerestek dobtanárt, és konkrétan ő kérdezte meg, hogy nincs-e kedvem menni. Akkorra már én is szerettem volna szintet lépni, emellett az is motivált, hogy azért ne legyek otthon egész nap, legyen egy bejárós munkahelyem. Bementem, és kiderült, hogy ismerem az egész vezetőséget, meg az ott dolgozókat különböző fesztiválokról, koncertekről és tehetségkutatókról. Tárt karokkal fogadtak, és ezzel a háttérrel már össze lehetett hozni komolyabb dolgokat is, Roland Zenegaléria Zeneiskola néven.
Első körben a tanítványaimnak szerveztem koncertet a sulin belül, majd csatlakozott hozzám Kékkői Zalán is gitártanárként, akivel beszerveztünk basszusgitár-, billentyű- és énektanárokat is. Mind a zenei életből ismert arcok voltak, akikkel a mai napig együtt dolgozom. Igazi közösség épült ki az évek alatt. Tartottunk zenekari gyakorlatokat, fél és évzáró koncerteket, illetve nyári táborokat is. Idén tulajdonosváltás történt, így teljes átalakuláson és felújításon esett át a bolt, és az iskola is, a továbbiakban Intermuzika Zenesuli néven működünk majd.
Annak mi vitt abba az irányba, hogy ne csak magadtól dobolgass, hanem intézményben képezd magad?
Amikor leérettségiztem, szüleim nagyon szerették volna, ha a felsőoktatásban tanulnék tovább. De amikor ott ültem a jelentkezési lap felett, hogy hol szeretnék továbbtanulni, nem sok ötletem volt. Egy kétéves OKJ-s multimédiás, felsőfokú képzést kezdtem el, ahol weblapszerkesztést és grafikus dolgokat tanultam, ami meglehetősen tetszett nekem. Ebben az évben kezdett a Kőbányai Zenei Stúdióban tanulni a basszusgitárosunk, Anga-Kis Miklós. Tőle hallottam először erről a suliról, és nagyon pozitív dolgokat mondott róla.
Ezzel párhuzamosan indult be Subscribe is, így abszolút arra fókuszáltam. Minden este gyakoroltam, próbáltunk, rengeteget koncerteztünk. Akkor döntöttem el, hogy komolyabban szeretnék foglalkozni a zenéléssel. Kőbányán elég komoly felvételi követelmények voltak, nekem meg akkoriban – annak ellenére, hogy jó ideje már doboltam, és jártam tanárhoz is – lövésem sem volt olyan dolgokról, mint szolfézs vagy a zeneelmélet. A szolfézsról még igen, mert zenei általánosba jártam, és 6 éven keresztül zongoráztam, de ez a felvételihez nem volt elég. Komoly felkészülés után a következő évben fel is vettek. Akkor úgy éreztem, hogy hazaértem, és hálás vagyok, hogy „odakeveredtem”, mert kis túlzással azóta is abból élek, amit ott tanultam. Meg nyilván abból, hogy azóta is képzem magam folyamatosan. Ez volt az egyetlen suli, amire azt mondtam, hogy tényleg ezt szeretném csinálni, és nagyon sokat adott zeneileg is.
A tanuláson kívül milyen értelemben?
Olyan stílusokkal ismerkedtem meg ott, amiket magamtól biztosan nem hallgattam volna. Mondok példát: harmadéves koromban Babos Gyuszi bácsi is volt zenekarvezetőnk. Képzelheted: rock/metal dobosként 11/8-os jazz őrületeket kellett megfejteni, teljes beszarás volt, meg pánikba esés, de aztán persze megoldottuk, és ebből is sokat profitáltam. A Subscribe zenéjében mindig teret kaptak a progresszív megoldások, szóval volt átfedés ilyen téren is bőven. Rengeteg olyan zenei helyzettel találkoztam Kőbányán, amikkel valószínűleg nem futottam volna össze, ha csak magamtól tanulok dobolni, és nyilván ezeket a tapasztalatokat tudtam kamatoztatni a későbbiek folyamán.
A tanítás mit ad neked, miért szereted csinálni?
Mindig nagyon pozitív élmény, amikor látom a fejlődést, ez a leginspirálóbb. Végigkövetni az embereket a kezdetektől, akár egy fejlődő virágot, ez hatalmas dolog. Más szemszögből, de ugyanígy pozitív élményt jelentenek a kellemes csalódások. Több olyan tanítvánnyal is találkoztam az évek alatt, akiknek nagyon nehezen ment az elején, rengeteg türelem és idő kellett az előrejutáshoz. Viszont ha valaki szereti ezt annyira csinálni, hogy rendesen odateszi magát, és gyakorol, akkor ez megváltozik egy idő után.
Az ilyen ember jön, felkészülten, pontosan érkezik, megcsinál mindent, amit kérek, látszik rajta, hogy akarja, és a végén olyan szintre jut, amit senki nem gondolt volna az elején, még ő maga sem. Részt tud venni egy zenekari gyakorlaton, együtt lehet vele dolgozni a próbán, és olyat játszik a koncerten, amire simán, őszintén tudod mondani, hogy „Figyelj, ez bomba volt haver!” Látszik rajta, hogy élvezi, szereti, és nyilván hálás is érte, hogy ő itt lehet, felállhat a színpadra. Ilyen élethelyzetekkel máshol nem találkozol, csak a tanítás során. Ezek mind nagyon pozitív visszacsatolások, az ő fejlődésük pedig annak az elismerése is egyben, hogy jó munkát végez az ember.
Kicsit kérdeznélek a Subscribe körüli aktualitásokról is. A mostani korlátozások gyakorlatilag mindenkitől elvették a koncertezés lehetőségét, cserébe több idő marad a műhelymunkára. Nálatok mi újság ezen a téren?
Ötéves kihagyás után a tavalyi visszatérésünk szerencsére nagyon jól sikerült. Elkezdtünk dolgozni néhány új dalon, ezek közül kettő megjelent, elég nagy sikert is arattak. Idén az volt a tervünk, hogy írunk még 3-4 dalt, ezek demószinten meg is vannak 90%-os formában. Lett volna a Budapest Parkban egy nagykoncert, nyári fesztiválok, illetve egy dupla A38-as bulink az ősszel, tehát be volt ütemezve sok feladat, mit mikor, hogyan rakjunk össze, aztán összeomlott az egész rendszer, és jött a tavaszi karantén, amikor én is online oktattam.
Ehhez még tudni kell, hogy a zenekarból többen már családos emberek, Atish néhány napja lett apuka, és ugye ő az egyik fő dalszerzőnk, ráadásul a SuperSize Recordings vezető hangmérnöke, mindent ott szoktunk felvenni, ő végzi a produceri feladatokat is. Másrészt azért sem nagyon találkoztunk, mert nagyon komolyan betartottuk a karantént. Az én szüleim is nyugdíjasok már, szerencsére jól vannak, de megéltek már egy-két komolyabb dolgot, és nyilván senki nem akarta a családját veszélyeztetni. Emiatt az idénre tervezett dolgok, köztük az új dalok írása, kicsit megtorpantak.
Leginkább a családi dolgokkal voltunk elfoglalva, és ha ebből a szempontból nézzük, számunkra a negatívumok mellett valahol segített is ez az egész helyzet, mert így mindenki nyugodtabban tudott ezekre a teendőire koncentrálni. A már említett 3-4 dal már felvételre kész állapotban van, 2021 elejére tervezzük a stúdiómunkát, és azt beszéltük meg, hogy ha teljesül az optimista forgatókönyv, és minden visszaáll a régi kerékvágásba, akkor a jövő tavaszra halasztott Budapest Parkos nagykoncertre elvileg már új anyaggal érkeznénk.
Közben viszont nem olyan régen te lettél a Techra dobverők hazai endorsere. Mesélnél egy kicsit erről?
Rengeteget köszönhetek akkori és mostani dobtanáromnak, mesteremnek, Szanyi Jánosnak, évekkel ezelőtt nála találkoztam először karbonszálas dobverővel. Előtte még sosem láttam ilyesmit, de már akkor is kifejezetten érdekesnek találtam, kipróbáltam akusztikus és elektromos dobon egyaránt. Gabesszal – Kovács Gábor, a Techra Magyarország vezetője, a márka kizárólagos hazai forgalmazója – már régóta jóban vagyunk, zenekari szinten is voltak együttműködéseink, szereti a zenénket, engem is ismert és elismert dobosként. Úgy másfél hónapja került szóba ez először, amikor megkérdezte, hogy lenne-e kedvem kipróbálni a Techra dobverőit, mert szeretné ezeket behozni Magyarországra, és Alessandro, a cég vezetője szeretne keresni egy arcot hozzá itthon, érdekelne-e a dolog?
Találkoztunk, kaptam tőle egy szép csomagot a Techra dobverők minden változatával. Ami már elsőre megnyerte a tetszésem, az maga a design, ez a sötétfekete karbon színvilág. Nyilván nem ez az elsődleges, hiszen a dobverőnél a funkcionális rész fontosabb, de az biztos, hogy nagyon dögösen néznek ki, ami még a színpadi megjelenéshez is hozzátehet. Egyértelmű volt, hogy szívesen tesztelném őket. Mivel a suliban elektro-akusztikus dobokon tanítok, először azon próbáltam ki őket, és kiszórtam párat néhány tanítványomnak is, hiszen többen közülük elég komoly szinten játszanak már, találkoztak sokféle márkával, kíváncsi voltam az ő véleményükre is. Ezzel párhuzamosan lejártam a próbaterembe, hogy rendes akusztikus dobon is teszteljem őket, és azt vettem észre, hogy ez nekem nagyon tetszik.
A gyakorlatban hogy nézett ki a tesztelés?
Felváltva próbálgattam őket a hickory verőkkel, fél órát játszottam egyiken, fél órát a másikon. Nekem két változat jött be leginkább, az egyik a Colossus, ami a cég szerint is az egyik legjobban sikerült, legnépszerűbb dobverőjük. Nagyon-nagyon kényelmes volt, nem csúszott a kezem, hiába gondoltam, hogy furcsa lesz megfogni. Abszolút nem műanyag hatása van, hanem egy ilyen semmihez sem hasonlító szénszálas érzet, bár a különbséget nyilván nehéz elmagyarázni annak, akinek még nem volt a kezében.
A másik, ami nagyon bejött, a Supergrip modell volt, ennek úgy alakították ki a felületét egy plusz réteggel, mintha griptape lenne rajta. Megfogod, és jó értelemben tapad a kezedhez. Ráadásul szándékosan kicsit fejnehéz, emiatt a húzása sokkal erőteljesebb. Ahogy megindítod az ütést, azt viszi a fej magával, nagyon jól meg lehet vele küldeni a cuccot.
De mi az a Techra?
„Évek óta partneri kapcsolatban vagyunk az olaszországi Tecnoplast Srl céggel. Ők elsősorban az autóipar számára gyártanak műanyag és karbonszálas kompozit alkatrészeket. A cég egyik tulajdonosa Alessandro Bordignon, maga is zenész, és évekkel ezelőtt fejébe vette, hogy karbonszálas anyagokból ki fog kísérletezni egy, a fánál sokkal tartósabb, de legalább ugyanolyan jó minőségű, hangzású és dinamikájú dobverőt. Így született meg a Techra dobverőcsalád, ami jelenleg hatféle különböző altípust takar, mindegyiken belül 3-4 méretet, összesen tehát több, mint húszféle dobverőt.
A márka kifejezetten ismert és sikeres a Távol-Keleten, Brazíliában, Kanadában és az Egyesült Államokban, de egyre népszerűbb Nyugat-Európában is. Közép-Európában először itt, Magyarországon lett képviseletük, ezek lennénk mi, Techra Magyarország néven.
A dobverők jelenleg négy város öt hangszerüzletében vannak ott a polcokon, kipróbálhatók, kézbe vehetők, és természetesen meg is vásárolhatók! Ha keresnétek őket, ide érdemes benéznetek: Budapest – Dobbolt, HangszerPláza, Szeged – SzegeDrums Dobbolt, Győr – Hangszerdiszkont, Pécs – Tajti Music.”
/Kovács Gábor – Techra Magyarország, RockYourself/
Mi a legfőbb különbség a fa dobverőkhöz képest?
Egyértelműen a tartósság. Már bő egy hónapja játszom ezeken, és egy hickory verőt biztosan legyilkoltam volna ennyi idő alatt, ezeken meg alig van valami nyoma a használatnak. Nyilván bárki mondhatja, hogy na bumm, és akkor mi van? De ha összeveted az élettartamot, és azt, hogy a hagyományos dobverőkhöz képest másfél-kétszeres áron kaphatók, egyből más az ár/érték arány.
Minőséget tekintve is nagyon rendben vannak. Igényes a kidolgozottság, nem érzed kopottnak több hét játék után sem, és ami a legfontosabb, hogy minden dobverő úgy van balanszírozva, hogy stabilan ugyanazt kapod minden egyes darabtól. Ha megveszel egy Techrát, biztos lehetsz benne, hogy ugyanazt a minőséget fogod kapni, míg egy faverőnél simán van olyan, hogy a párból az egyiket használod két-három hétig, egy hónapig, a másikat meg első próba második száma közben eltöröd, és ezt szerintem bármelyik dobos megerősítheti. Ezeket biztosan nem fogod eltörni.
Játék szempontjából milyennek találtad őket?
A nagy kérdés az volt, milyen hatással lesz ez a dobverő a cintányérokra, főként a hangzásra, de az az első próbán eldőlt: feltűnt, hogy baromi jól szól vele a cucc, sokkal több magasat hozott ki a kísérőből, csilingelősebb, fényesebb lett az összhangzás. Másrészt kicsit aggódtam, mennyire fogom vele lepusztítani a tányérokat, mert a fa, akármilyen kemény, mégiscsak törik, itt viszont sokkal tartósabb anyagról beszélünk. De játékérzetben teljesen más volt, mintha mondjuk fémverővel játszanék. Sokkal inkább a hagyományos fa dobverőkhöz állt közel, nem éreztem úgy, hogy kárt tennék vele az eszközeimben.
Milyen együtt dolgozni egy nemzetközi szinten jegyzett gyártóval?
Nagyon tetszik a cég hozzáállása. Nem úgy értelmezik az endorserséget, mint sok helyen, hogy 10 % vásárlási kedvezmény után már támogatott művészként mutatnak be valakit. Amikor Gabesszal beszéltünk, mondtam neki – és ezt ne vegye senki nagyképűségnek – hogy hála az égnek, nekem mindenem megvan most. Az évek során össze tudtam rakni azt a dobfelszerelést, amit használni szeretnék, vannak helyek, ahol törzsvásárlói kedvezményt kapok, dobbőrökre, egyebekre, szóval nekem nem ilyesmit jelent az endorserség.
Szerintem az is nagyon fontos, hogy egy cég foglalkozzon a művészeivel, legyen mögötte oda-vissza működő promóció. Ők tényleg úgy gondolkodnak, hogy ha valaki az ő termékeiket képviseli, akkor biztosítsák ennek a háttérét, legyenek sajtómegjelenések, online jelenlét és hasonlók. A legfontosabb persze maga a termék, amihez bármikor merem adni a nevem, mert nagyon tetszik, mind kinézetre, mind játékérzetre.
Nyilván a technikai újdonságok előbb-utóbb utat törnek, még egy hagyománytisztelőbb közegben is. Te nem kifejezetten tűnsz konzervatívnak ilyen szempontból.
Mindig nyitott voltam az újdonságokra. Megint Szanyi Jánost hozom példának, nála találkoztam először oktatás keretében elektromos dobokkal. Mivel magam is lakásban kezdtem a tanítást, értelemszerűen azon kezdtem tanítani, hiszen ott így tudtam megoldani a dolgot, és mai napig nagyon jól működik. Az első Subscribe-os dobom, amit lemezeken és koncerteken is használtunk, egy Pearl Export lett átalakítva, azaz profi módon fel van szerelve a lehető legjobb Roland hálóbőrökkel, triggerekkel, ezen megy a tanítás.
Persze mai napig olvasok olyanokat, hogy nem lehet rajtuk jól tanítani, meg hasonlók, de ezzel sosem értettem egyet. Az érthető, miért mondják ezt, mert nyilván minden hangszeren, így az akusztikus dobon is fontos maga a hangképzés. De ketté lehet választani a dolgokat. Ha valaki elektromos dobon tanul nálam, de otthon várja a saját akusztikus dobja, az ugyanúgy meg fog tudni csinálni mindent. A világ összes jelentős gyártója felvette már az elektromos dobot a kínálatába, így aztán egyre kevésbé lehet hallani effajta szkeptikus hangokat a dobostársadalomból.
Valószínűleg ez a dobverő sem fog mindenkinek bejönni, viszont érdemes kipróbálni. Nyilván egy nagyon autentikus hangzásra törekvő jazzdobos, aki vintage dobokon játszik, nem biztos, hogy ezt fogja választani. De persze azonnal tudok ellenpéldát is mondani, mert egy neves reggae zenész, Carlton Santa Davis – Ziggy Marley zenekarának a dobosa – szintén a Techra egyik endorsere, neki már signature verője is van. Ez azért sokat elmond. Én úgy gondoltam, hogy ha valahol, hát ebben a stílusban fontos a teljes autentika, akár az utolsó kiegészítőig, és mégsem, mert kiválóan tud vele reggae-t játszani. Nekem nagyon kellemes meglepetést okoztak, szívből tudom ajánlani őket bárkinek.
További információk a Techra weboldalán, Facebookján, valamint a hazai forgalmazó Techra Magyarország felületein. A Subscribe Facebook-oldalát itt találjátok!
Interjú: Kovács Attila, endorser fotó: Tóth Gábor / RockYourself Photo
