Greg Puciato az a fajta szélsőségesen ikonikus hőse az alternatív zenei világnak, akit sokan nem is ismernek, akik viszont igen, többnyire istenítik. Puciato persze erre szolgáltatott is indokot az utóbbi évtizedben, főleg a The Dillinger Escape Plan zsáner- és színpad romboló frontembereként. A Dillinger már önmagában is széles kreatív spektruma azonban nem volt elég Puciatónak, így később váratlan fordulattal The Black Queen néven electropop zenekart indított a Telefon Tel Aviv-ból ismert Josh Eustis társaságában, továbbá tagja lett a Killer Be Killed metál szupergroup-nak is. Ezek mellett naplóként is értelmezhető verses kötetet jelentetett meg, közben pedig a háttérben, csendben szólólemezén dolgozott – amely most pár héttel a tervezett megjelenés előtt már el is érhető digitális formában.
Puciato eddig is zavarba ejtő könnyedséggel kapcsolt át ordító mathcore félistenből bőrkabátban táncoló szintipop trubadúrrá, majd később költővé, és ez a határtalan, de nehezen kordában tartott kreativitás az első szólólemezét is teljes mértékben átitatja. A “Child Soldier: Creator of God” egy hosszú, complex, nagyratörő, talán nem hibátlan de minden percében büszke és lenyűgöző anyag lett. A lemezen persze alapvetően megjelennek Puciato eddigi munkásságának elemei, néha vegytisztán néha vegyítve: az olyan hangos-karcos tételek, mint a Fire for Water vagy a Roach Hiss, illetve az inkább Alice in Chains-iskolás Deep Set minden bizonnyal kielégítik majd a metálrajongókat.
Puciato azonban különösebb átmenet nélkül csúszik át a Black Queent idéző dallamközpontú elektronikus popzenébe is: a légies A Pair Of Questions és Temporary Object sokkal inkább ezt a világot hozza elénk, talán még annál is több 80-as évek utóérzéssel. Ezekből a dalokból a legerősebb darab talán a Separate The Dawn verses kötetből már ismert Fireflies, ami teljes mértékben illeszkedett volna a Black Queen második lemezére. Ami újdonságként hat Puciatótól, azok a csendes akusztikus shoegaze-dalok, mint a szintén már versként megjelentetett, gyönyörű Through The Walls és az andalítóan intim You know I Do.
Nem meglepő módon a lemez akkor üt a legnagyobbat, amikor Puciato szerteágazó zenei ötletei egyetlen dalon belül összpontosulnak. Ilyen pillanatok a sötéten hömpölygő Do You Need Me To Remind You?, a nyúlós szinti téma körül spirálozó, darálós 90’s pop-rock Down When I’m Not és az egészen elképesztő Evacuation – ez utóbbi dalban mesterien válaszolnak egymásra kristálytiszta zongora trillák és magabiztos riffek, csakúgy mint Puciato észrevétlenül váltakozó falsettója és üvöltései. A két utolsó dal (a modern rockos Heartfree és September City) stílusosan színpadias lezárásai egy lemeznek amely tudatosan túlfolyik saját határain és többet markol mint amennyit elbír.
Greg Puciato ezen a ponton mindent akar és többnyire mindent teljesít is. Dalszerzőként és énekesként is teljes mértékben uralja a lemezt a túlkapásaival, esetleges hibáival, de főleg az összes lehengerlő diadalával együtt.
A teljes lemez:
