Idén már 11. alkalommal rendezik meg a VéNégy Fesztivál és Színházi találkozót Nagymaroson, ahová a magyar könnyűzenei élvonal mellett számos izgalmas zenekar és előadó érkezik a visegrádi országokból, emellett rengeteg formabontó színházi és utcaszínházi produkció is várja a közönséget. A rendezvény egyik főzenekara idén a Quimby lesz, akik július 5-én, szombaton este játszanak a fesztiválon, ráadásul épp a napokban vette kezdetét egy olyan turnéjuk, ahol a szokásosnál kisebb, intimebb közegben lépnek színpadra. A kettős apropóból Varga Livius-t kérdeztük a fentiek mellett a zenekar körüli aktualitásokról, a zene és színház találkozásával kapcsolatos élményeiről, és persze arról is, számíthatunk-e új Quimby-dalokra a közeljövőben. Interjú!
Amikor ez az interjú megjelenik, a május 16-ai pécsi Káptalan kertben már el is startolt a Közel turné, aminek keretében május és június fordulóján három egymást követő nap – már most biztosan telt ház előtt – léptek fel a Kobuciban, de a nyár folyamán eljuttok a sorozattal Győrbe, Balatonakarattyára, Kecskemétre és Balatonboglárra. Az elnevezés beszédes, de saját megfogalmazásod szerint mi a turné lényege, különlegessége?
A Közel turnénak az a fő koncepciója, hogy az utóbbi időben meglehetősen ritkán játszottunk, mondhatjuk, hogy évi 10 koncert volt a maximum, ezeknek a többsége általában igen nagy színpadokon zajlott, mint az MVM Dome, vagy különböző városi napok és fesztiválok, tehát kisebb és közepesebb méretű bulik egy ideje nem nagyon voltak. Ezért azt gondoltuk, hogy most felkeresünk néhány, ezer fő körüli, vagy annál kicsit nagyobb befogadóképességű helyet, és elviszünk oda egy olyan programot, ami egyrészt kicsit bulizósabb, másrészt kicsit meghittebb, intimebb igényű és hangulatú.
Nektek is van igényetek ilyesmire? Mert nyilván egy bizonyos méretű színpadról már kicsit nehezebb a közvetlen interakció a közönséggel, legalábbis szokták ezt mondani, akik jellemzően ilyen helyeken lépnek fel.
Egyértelmű az igény. Akár azt is mondhatnám, hogy mi így nőttünk fel, hiszen kimondottan klubozó zenekar voltunk. Kávézókban kezdtük, kocsmákban folytattuk, aztán jöttek a klubok, már ahol voltak klubok. Voltak városok, ahol lelkes kocsmárosok klubbá alakították a helyüket: kiütötték az oldalát, hozzácsatolták a raktárat, leraktak pár raklapot, mi ebben a feelingben indultunk. Dunaújvárosban ott volt például a Teke, ahol ugyanúgy raklapokon játszott a Tankcsapda is az első ottani koncertjükön. Ezek mára legendás dolgoknak nevezhetők, és bár könnyű hozzászokni a nagyhoz, a jóhoz, meg ahhoz a kiszolgáláshoz, ami mindezzel jár, nagyon erős a romantikája ezeknek a dolgoknak, és sokszor akkor is visszavágyik a zenész a kezdeti időkbe, ha időközben már nagy színpadokon játszik, és tényleg sok ezer, akár tízezer ember csápol a közönségben. Az olyan helyekre, ahol közvetlenebb az interakció a közönséggel. Mindenkinek van olyan igénye, hogy néha ne a huszonötödik sorban álljon, a közönség szívesen nézi meg a zenekart olyan helyen is, ahol ugyanúgy három lépésre van a pult, mint az egyéb kiszolgáló helységek, ahol látják a színpadon lévők arcát. Ahol nincs, vagy nem feltétlenül szükséges kivetítés, ahol megvan a régi, klasszikus kapcsolódási lehetőség a zenészekkel. Így egészen más lesz a koncertek energiaáramlása.
A Közel turné mellett lesz számos nyári fesztiválkoncertetek is idén nyáron, játszotok többek között az Ambrózia Fesztiválon, a Művészetek Völgyén, a VéNégyen. Mi lehet a hatása a Közel turnénak a fesztiválos fellépéseitekre akár a programot, akár a produkciót tekintve, hiszen azért belülről, részleteit tekintve elég más közeg a kettő.
A legfőbb különbség az, hogy a Közel turné legtöbb állomása szabadtéri helyszín lesz most is, tehát teljesen nem tudtunk visszamenni a kis klubok szintjére, inkább közelítünk afelé. De azt azért tudni kell, hogy Magyarországon nem nagyon vannak már klasszikus, pici klubok. A kisebb zenekarokkal tudnánk játszani ilyen helyeken, de a Quimby azért jó pár klubba egyszerűen be sem fér már. Persze külön-külön meg tudjuk csinálni, mert ott a Marlboro Man, az Aranyakkord, meg a többi zenekar, amiben érintettek vagyunk, jellemzően ilyen helyeken lépnek fel. De az interakció mindig megvan. Amikor elkezdtünk próbálni a Közel turnéra, olyan számokat vettünk elő, amik nagyon jól állnak a zenekarnak ilyen környezetben. És ezt nem úgy kell elképzelni, hogy 2-3 dal kerül elő, hanem mondjuk 15-20. Az pedig egy egész más próbafolyamat, amikor olyasmiket kezdünk feleleveníteni, amiket adott esetben hét éve nem játszottunk; nem csak a dalt, hanem úgy általában olyan típusú számot sem. Ettől pedig felfrissül az ember: elővettük, megpróbáltuk, miért nem tesszük be ide is?
Így történik meg az, hogy bizonyos régen játszott szerzemények visszakúsznak-csúsznak az úgymond nagy koncertek műsorába is. Nyilván van egy slágerlista, olyan dalok, amiket kötelező eljátszanunk, amik, ha kimaradnak, a közönség általános pusztító hévvel reagál. Szóval bizonyos kötelező sarokpontok nélkül nem lehet összeállítani egy programot, vagyis lehet, de csak a fejvesztés terhe mellett. De amíg a nagykoncerteken az összes úgynevezett kötelező sláger bekerül, úgy a Közel turnén, meg a kisebb, művészibb fesztiválokon már szabadabban garázdálkodhatunk. Ami ezúttal bent maradt úgymond az első körben, az 44 szám volt, aztán ezt faragtuk le egy 24-25 dalos, így is elég hosszú műsorra. Elképesztően sok számot játszottunk el mostani koncertszezont megelőző félévben. Január óta hetente legalább egyszer találkoztunk két-három hónapon át, az utolsó egy hónapban meg már majdnem minden nap. És ez nem csak arról szól, hogy próbálunk, számokat írunk. Most is épp egy beszélgetés zajlik, programokat kóstolgatunk, elmondjuk egymásnak, mi van velünk. A csütörtöki találkozókat például úgy hívjuk, hogy „Quimby-csütörtök”. Összejövünk. Nem feltétlenül kell zenélni sem. Csak itt vagyunk, együtt vagyunk, érezzük egymást, Family Tugedör.
Azért a negyvennégy dalt, meg az abból megmaradó huszonötöt összepróbálni még egy hozzátok hasonlóan összeszokott zenekarnak is egy elképesztő mennyiségű munka. Azt viszont nagyon jó hallani, hogy a jelek szerint nem csak úgymond dolgozni jártok egymás köreibe, és még ennyi év után is szívesen töltitek az időt egymás társaságában.
Hosszú a próbaidőszak, és sokat is próbálunk. De abba már az is belefér, hogy tartsunk szüneteket, vagy legyenek olyan alkalmak, amikor beszélgetünk arról, ki hogy érzi magát, ki hogy van, mi az, ami fáj. Ventilálunk, segítünk. Így az egész zenekari tevékenységnek van egyfajta terápiás hatása.
Hogy egy másik apropó felé kormányozzam a beszélgetést, ahogy ez már szóba került, a Közel turné mellett ott lesztek több nyári fesztiválon, többek között a VéNégyen is. Van esetleg bármilyen személyes élményetek a fesztiválról? Van-e, amiben másnak ígérkezik, mint egy tipikus nyári fesztiválfellépés?
Játszottunk már ott, ha jól emlékszem, talán a legelsőn, de mindenképpen valamelyik kezdeti évben. (A zenekar tagjainak:) – Gyerekek, van valami személyes emlékünk VéNégy Fesztiválról?
(A háttérből:) – Igen, ott ázott el a Kiscsillag dobja, meg a Faszié is!
– A koncert alatt leszakadt az ég, beázott az elektronikus xilofonom, amit azóta sem sikerült megjavítani, és Szilárdnak is megázott valamije.
(Gerdesits Faszi a háttérből:) – Kurvára föl voltam háborodva!
– Faszi azt mondja, teljes felháborodásban volt, mert Ripoff Raskalnikov annyira zseniális zenét játszik, és kevesen voltak rajta, de mondjuk ez már megváltozott azóta. A lényeg, hogy akkor történt ez a bizonyos nagy elázás, ennek ellenére kiválóan mulattunk, nyilván utána is, mivel nekem nincsenek meg a pontos részletek.
Nektek egyébként, gondolom, már csak a pár évvel ezelőtti Quimby Teátrum-koncertek okán sem idegen ez a zenét és színházat közös nevezőre hozó koncepció. Milyen élményeid vannak annak a kapcsán, amikor ez a két művészeti ág találkozik?
Néhány éve létrehoztunk tizenvalahány Quimby Teátrum-előadást, ezek rövid jelenetekből álltak, abszolút színházra hangszerelt, vagy eleve ilyen közeghez írt dalokkal és átiratokkal, valamint néhány olyan slágerrel, amik mindenhova univerzálisan beférnek. Még az ikonikus Halleluját is átalakítottuk úgynevezett street hip hop változatra, és ezt tarkítottuk különböző jelenetekkel, amiben részt vett az egész zenekar. A két főkolompos színészmester Dódi és jómagam voltunk, mi írtuk, rendeztük és adtuk is elő mindezt, tehát a színház és a zene kapcsolata nálunk abszolút létezik. A Centrál Színházzal hosszú évekig játszottuk a Vízkereszt, vagy amit akartok című Shakespeare-előadást, úgy, hogy a rendező, Puskás Tamás, és a dramaturg, Radnai Annamária beleírt minket a darabba. Kaptunk szöveget, hangszerekkel együtt belekomponáltak minket a díszletbe, ráadásul egy tömegverekedési jelenetből, ahol én voltam az egyik szenvedő alany, a zenekar mentett ki. Szóval nagyon érdekes kísérlet volt, nagyon szerettük, sokáig játszottuk is.
Utoljára 2016-ban jelentkeztetek új albummal, ez volt a Jónás jelenései, és azóta – ha jól tudom – az Árnyék a szoba falán volt az egyetlen kislemez, amit nyilvánosságra hoztatok. Nyilván sokan megkérdezik, de mikorra várható friss anyag a zenekartól?
Tucatnyi új cuccunk van, ahogy említettem, azért mi nem keveset járunk össze. Alakulnak dolgok, de hogy mikor állunk neki ezeket kiadni, az még kérdés. Eleve valószínűleg nem is fogjuk albummá formálni ezeket, szerintem az lesz, hogy ami elkészül, azt majd kiadjuk. Nekem van két szövegem, amiknek már alakul a zenéje, Tibi most mutatott egy újat, de múltkor is átnéztünk egyet tőle. Dódi a legtermékenyebb, neki valami nyolc szövege gyűlt már össze, és ez csak az, amit én is olvastam. Szóval van anyag bőven, de most mással foglalkoztunk. Az új számok szép lassan cseperednek, és amikor kész vannak, akkor azt mindenki észreveszi majd. Ugyanakkor időpontot most még nem ígérnék, mert azzal hibát követnék el.
A jövő év ismét jubileum lesz, hiszen 35. születésnapját ünnepli majd a zenekar. Van esetleg olyan terv ezzel kapcsolatban, amiről már most lehet beszélni, vagy legalább célozni rá?
Lehet rá célozgatni, „finom utalásféleképpen”. És amikor majd a menedzserünk, meg a sajtósunk kacsint egyet, akkor majd kirobbantjuk a híreket. Remélem, ez így elég feszültségkeltő volt! De haladunk szépen, folyamatosan történnek dolgok Imádjuk egymás társaságát, elkészült az új próbatermünk januárban, csinosítjuk, szépítjük, hamarosan felszereljük az utolsó polcokat. Az egyik betonfal rettenetesen verte a hangot, hiába festettük le szépen, ezért most elétettünk egy teljes könyvespolcot, és mindenki otthonról hozza rá a könyveket, olyat, ami nem kell, vagy útban van, vagy több van belőle. Már egyharmadáig megtelt, és fantasztikusan fejlődik ezáltal a próbaterem akusztikája! A kis színeseket kedvelőknek pedig elmondom, hogy van egy rajongónk, aki évek óta minden évben egy plüssmajmot ajándékozott a zenekarnak. Ezeket a figurákat most minden sarokba odatettük, tehát próba közben akárki, akárhová néz a zenekarból, minden honnan majmok figyelik, emberszabásúak, illetve makik, tehát félmajmok is. Ülnek egymás mellett, és szigorúan néznek. További részletek és érdekességek a TikTokon!
Valamint a Quimby online elérhetőségein. A VéNégy Fesztiválról további információk az esemény honlapján és közösségi felületein!
Fotók: sinco
