Hirdetés

Milyen jelentőséggel bírt a zene a pandémia idején?

Október 8. a Dalszerzők Napja. Ezt a napot 2018-ban tűzte ki az Artisjus Egyesület azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a zenei produkciók mögött zajló alkotómunkára és alkotókra. A választás azért erre az időszakra esett, mert 1965 októberében játszották először közönség előtt az első magyar nyelvű rockdalt, Bródy János és Szörényi Levente Óh, mondd című dalát, az Illés-együttes előadásában.

Az idei Dalszerzők Napja üzenete, amit a négy szerző-előadó nagykövet, Molnár Ferenc Caramel, Németh Alajos Lojzi, Schoblocher Barbara és Szentpáli Roland is képvisel: a dal erőt ad!

Ha visszatekintünk a koronavírus előtti mindennapjainkra, akkor is általánosságban elmondható volt, hogy a zene különösen fontos szerepet tölt be az emberek életében. Ez nem változott a járvány idején sem, mint ahogyan az az Artisjus Egyesület legfrissebb felméréséből is kiderül, mely során azt vizsgálták, hogy a járvány idején, a mindennapi nehézségek leküzdésében milyen szerepet játszott a zene az emberek életében.

A válaszadók háromnegyede arról számolt be, hogy a zenére terápiás eszközként tekint, és nem csak kedvtelésből hallgatja. Többségében a nőkre, valamint a baby boomer és a Z generáció tagjaira jellemző, hogy a zene segít nekik túllendülni a problémákon. A felmérés eredménye szerint a népesség 64 százalékánál volt hatásos a zenehallgatás valamely konkrét nehéz helyzetben az elmúlt időszakban, ezek közül leginkább a legfiatalabb és a legidősebb generáció tagjai élték meg pozitív hatásként a zenehallgatást.

A kutatás során kiütközött, hogy a zenék megélése terén is nagy különbség van férfiak és nők között, ugyanis a nők 72 százaléka említett olyan konkrét helyzetet, amikor a kedvenc dalaik segítettek nekik, míg a férfiaknál ez az arány csupán 52 százalék. A nőknél jellemzően a lelkiállapotuk javulásában játszottak nagy szerepet a dalok, a férfiak inkább egy tevékenységhez társították őket, mint a sportolás, munkahelyi, tanulmányi gondok leküzdése vagy unaloműzés.

A felmérés külön kitért a családi háttérre is, ami az eredményekben úgy mutatkozott meg, hogy első helyen az egyedül élőknek nyújtott támaszt a zene ereje, második helyen állnak azok a családok, akik egyszerre több generációval élnek együtt, őket követően pedig a házastársukkal vagy kapcsolati partnerükkel kettesben élők.

A vizsgálat továbbá azt is feltérképezte, hogy a válaszadók közül ki milyen támaszt talált a zenében. A kitöltők 74 százaléka szomorú élethelyzet, 67 százalék a stressz leküzdése, 51 százalék pedig a magányosság miatt nyúlt a zenéhez, de mindemellett felmerült még az unalom, a nyugtalanság, szorongás és a bezártság enyhítése is.

A kutatás során az is kiderült, hogy a járvány idején sem tért le a töretlenül élvonalban lévő rock- és popkultúra a ranglisták éléről, ugyanis ezeket a műfajokat hallgatták krízisidőszakban is a legtöbben. Ezeket követi a rap/trap/hiphop, amit ha generációs lebontásban nézünk, akkor a Z generációnál ezek a műfajok a második helyen szerepelnek. Az X generációnál a klasszikus műfajok, a baby boomereknél viszont a latin és a reggae zenék voltak népszerűek.

Nagy az egyetértés még abban is, hogy zene nélkül üresebb és szürkébb lenne az életünk, a mindennapjaink feszültebbek és unalmasabbak lennének, az új dalok pedig segítenek az újrakezdésben. Ezt a jelenséget dr. Kőváry Zoltán, pszichológus is alátámasztotta:

 „A váratlan, a pszichológia által akcidentálisnak nevezett krízishelyzetekre jellemző, hogy a korábbi, bevált megküzdési eszközeink nem adnak nekünk elegendő segítséget, hogy legyűrjük az ekkor keletkező szorongást, az aggodalmakat, és felül tudjunk emelkedni az ilyenkor óhatatlanul megjelenő veszteségek hatásain. Ilyenkor az embernek plusz forrásokra van szükségük, és a művészet, kivált a zene hatékony segítséget tud nyújtani ezen források felkutatásában. Ezért érdemes nemcsak a már jól ismert dallamokat hallgatni nap nap után, hanem új világokat is bejárni egy-egy izgalmas dalszerző, előadó felfedezése során.”

Hirdetés

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

Kommentek

35,886KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
841FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Programok

Lemezkritikák

Beszámolók

Audiópartnerünk