Hirdetés

Miért nem mondjátok el? – Premieren a Dirty Canvas új videója

A Dirty Canvast Szilágyi Zsombor gitáros alapította 2017–ben Tóth Márk dobossal és Nagy Gergely basszusgitárossal. Ehhez a formációhoz csatlakozott Huff Zalán énekes-gitáros, aki egy érdi házibuliban talált rá a billentyűs Kiss Norbertre. A zenekar úgy tarja, hogy a zenéjüket nehéz lenne műfaji kategóriák keretei közé sorolni, ám ha mégis fő inspirációkat kéne megnevezniük, a hard rock, a pszichedelika és a blues kerülnének az első helyekre.

“Elsősorban azokat a színpadi energiákat és azt a felszabadultságot szeretnénk átadni másoknak, amit mi érzünk, amikor együtt zenélünk. Annak ellenére, hogy ez a stílus már több évtizedes múltra tekint vissza, hisszük, hogy a szabadság életérzésének ma is a rockzene a leghitelesebb közvetítője. Ezt szeretnénk – immár elsősorban magyar nyelvű – dalszövegeinkben is megragadni, melyekben esetenként kritikai hangvételt sem félünk megütni.”

Az alább bemutatkozó dalról és klipről:

“Tavaly írtuk a nótát a Veszprémi Utcazene ideje alatt. A fesztiválon minden este koncerteztünk, és egy nap délután az előző esti buliból való regenerálódás, illetve az aznapira való készülődés közben mutatta nekünk Zalán a dalt, amin éppen dolgozgatott. Egyből nagyon megtetszett a zenekarnak, úgyhogy pár óra alatt összeraktuk a számot és este már teszteltük is élesben. Mivel a dal nagyközönség előtt igencsak megállta a helyét – óriási meglepetésünkre az emberek egyből, első hallásra énekelni kezdték velünk, ilyet korábban nem is tapasztaltunk – még inkább megerősített bennünket a magyar dalok írásának létjogosultságában.

A szám a mondanivalója az összeesküvés-elméletekhez kapcsolódik. Rengeteg olyan titok van a világban, amire az emberi megismerés korlátai vagy akár szándékosan korlátozott tájékoztatás miatt nem derülhet fény.

Természetesen nem vagyunk például UFO hívők (habár a dobosunk nagy Edda rajongó), de úgy gondoljuk érdemes nyitott szemmel járni a világban és elég bátornak lenni ahhoz, hogy kérdéseket tegyünk fel bizonyos dolgokkal kapcsolatban, például a dalban is említett mindent látó ,,Nagy Szemről”. Hiszen egy olyan korban élünk, amikor az ember személyes adatai minden valutánál többet érnek, és szinte minden napos hír az ezekkel kapcsolatos visszaélés.

A dalszöveges klipformátumot a témából fakadóan választottuk, hiszen a háttérben felvillanó, nevezetes vagy vitatott témákat megjelenítő képek szövegbe ágyazásával a dal mondanivalója vizuálisan is nagyszerűen alátámasztható.

A klip készítőjével sosem találkoztunk egyébként személyesen, telefonon beszélt csak velünk eltorzított hanggal, és mióta elküldte a kész verziót, megszakította velünk a kapcsolatot. Na jó, nyilván ezt csak mi találtuk ki, hogy izgalmasabb legyen a szám promóciója, igazából a klipet valójában Szilágyi Zsombor gitárosunk készítette Vasas Bálinttal együttműködve, aki a szöveges részért volt felelős. Vagy mégsem? A történetek csak újabb és újabb történeteket szülnek, az igazságra pedig talán sosem derül fény – vagy ez is a terv része volt?”

A klip:

Hirdetés

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

Kommentek

35,886KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
1,000FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

Hirdetés

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Programok

Lemezkritikák

Beszámolók

Audiópartnerünk