Szeptember hatodikán találták holtan a williamsburgi lakásában Michael K. Williams színészt, akit többek között a Drótból, a Boardwalk Empire – Gengszterkorzó vagy a Lovecraft Country sorozatokból ismerhettek a nézők. A közlemény szerint a halálát drogtúladagolás okozta, a toxikológiai jelentés szerint szervezetében kokaint, fentanilt és heroint is találtak. A halála után pedig felszínre került egy probléma, miszerint a környéken egyre több az ilyen eset.
Olyan, mintha mindenki visszaeső lenne
– foglalta össze a helyzetet Sonya P, a williamsburgi rehabilitációs közösség tagja, aki hat éve hagyott fel az opioidok használatával, viszont az utóbbi néhány hónapban négy közeli barátját is elvesztette túladagolás miatt. Szerinte a túladagolások egyre növekvő száma és a pandémia között összefüggést lehet felfedezni, és az egész ahhoz a közös melankóliához és szomorúsághoz hasonlít, mint amit a szeptember 11-i terrortámadások után lehetett érezni a városon.
Megnehezítette a leszokást a világjárvány
A magány, az anyagi és pszichológiai bizonytalanság mind megnehezítette azok életét 2020 tavaszán, akik szerettek volna tiszták maradni, vagy éppen a függőségük leküzdésén dolgoztak. A túladagolások száma 93 ezerre nőtt, ezzel megdöntve az eddigi rekordokat, New Yorkban pedig 20 százalékkal emelkedett az előző évekhez képest.
A pandémia mellett hatalmas szerepe van a dologban a fentanilnak.
A fentanil egy erős, kábító fájdalomcsillapító, az utcán pedig az egyik leghalálosabb drog, amit gyakran a heroin helyettesítőjeként is használnak, miközben ötvenszer erősebb.
Azok az emberek, akik próbáltak leszokni és visszailleszkedni a társadalomba, egyik napról a másikra azt látták, hogy leépítéshullám indul, nincs munkalehetőség, miközben azok a helyek, ahol segítséget kaphatnának, a gyűlések, azok a közösségek, amelyekkel átvészelik a nehézséget, elmaradnak. Pedig a szakemberek szerint a 12 lépéses programok biztonságos és segítő környezete, az azzal járó elköteleződés nagyon sokat segít a függőkön, ennek az elvesztése pedig rendkívül káros. George Mumford szenvedélybetegekkel is foglalkozó szakértő szerint a függőség sok esetben az elidegenedés betegsége. Vannak persze olyanok, akiknél a találkozók Zoomon is működhetnek, de sok esetben vagy nincs olyan eszközük, amivel be tudnának kapcsolódni, illetve nem látnak egy olyan fejlődést, jövőképet, amit célul tudnak kitűzni maguk elé vagy amiben élni tudnának. 2020-ban az Egyesült Államokban ennek a társadalmi-politikai kilátástalanságnak az okozói a pandémia mellett a választások voltak.
Amerika egyik legsúlyosabb válságát éli
Az amerikai opioid válságról akkor hallottak sokan legalább érintőlegesen, mikor Prince-ről kiderült, hogy fájdalomcsillapító-túladagolás végzett vele. Ekkor már javában lehetett tudni, hogy valami nincs rendjén az Egyesült Államokban, és az opioidfüggőség olyan méreteket ölt, hogy felmérések szerint minden ötödik ember családtagja érintett. Az egész eredete összetettebb annál, mint hogy a gyógyszergyárak meg akartak gazdagodni, persze jócskán szerepet játszott ez is, nem véletlen, hogy gyógyszeripari vezetőket ítéltek börtönbüntetésre például azért, mert különböző módszerekkel, akár sztriptíztáncosok bevetésével győztek meg orvosokat, hogy olyanoknak is írjanak fel fentanil tartalmú fájdalomcsillapítót, akiknek egyébként nem is lett volna rá szükségük. De évtizedekkel ezelőtt civil szervezetek emeltek szót amiatt, hogy nem foglalkoznak megfelelően az ellátórendszerben a betegek fájdalmával, amire az egészségügy azzal válaszolt, hogy elkezdett fájdalomcsillapítókat adni mindenkinek, ibuprofén helyett pedig inkább az opioidokat részesítették előnyben, főleg a már előbb részletezett módszerekkel dolgozó gyógyszergyárak meggyőzési stratégiáinak köszönhetően.
Mi köze ennek a túladagolásokhoz?
A túladagolás esélye nagyobb, ha az alany visszaeső. Egészen egyszerűen azért, mert a fentanilra fokozatosan szoknak rá az emberek, viszont mikor az illető leáll vele, majd újra használni kezdi azzal a mennyiséggel, amennyit a függősége idején is használt, az túladagoláshoz vezet. Az opioid-túladagolás 1999-ben volt nagyon magas, ezt a szomorú rekordot szárnyalta túl az Egyesült Államok 2020-ban.
Mikor a lezárások elkezdődtek, akkor a szerhasználók attól tartottak, hogy nem lesz heroin az utcákon, ez azonban nem következett be, vagy nem vették észre, ugyanis sok esetben a fentanil vette át a heroin helyét. A sajátos elvonási tüneteivel egyetemben, ami a használók szerint sokkal alattomosabb, mint a heroin-elvonási tünetek. Itt a fájdalom, a félelem és a kétségbeesés hullámokban jelentkezik, egy pillanat alatt.
Williams halála felszínre hozta a problémát
A visszaesés problémájáról több szó esik Williams halála óta, többek között azért is, mert egy ismert ember halálakor mindenki szeretné megérteni az okokat. 2021 februárjában készült vele egy interjú, ahol azt mondta, hogy a visszaesés része az ő történetének, de jól él. Ehhez képest pár hónappal később mégis a visszaesés okozta a halálát.
A szakértők szerint nehéz megérteni ezt olyanoknak, akik sosem küzdöttek a függőséggel, de a visszaeséshez elég egy rossz gondolat, és azt is nehéz megérteni, hogy a valóságban mit jelent és mennyire csak az adott időszakot írja le az, ha valaki azt mondja, hogy túljutott a függőségén.