Az Arcangeli név valószínűleg még nem sok embernek mond valamit. Pedig már a nagylemeze is megjelent a duónak, amiben Kovács Levente és Oláh Szabolcs írja a dalokat, őket pedig a Freshfabrikból lehetett eddig leginkább ismerni. Itt viszont nincs torzított metál, üvöltés, csak operettes ének, verklizene, kosztümök. A klippremier mellett el is beszélgettünk velük.
Mi az az Arcangeli?
Kovács Levente: Egy duó és ez a nevünk. Persze, tudom, lehetne erről okosakat mondani, de igazából tényleg csak egy hangulatos név, kifelé talán ez a fontos.
Oláh Szabolcs: Nekünk is természetesen megvan az eredeti, anekdotikus, vicces sztorink a névválasztásról. Csak még ki kéne találni.
Előéletetek alapján a legkevésbé sem kiszámítható ez a lépés. Mi vezetett idáig?
KL: Nem tudom, talán azoknak, akik csak a FreshFabrikos, meg after@all-os/HAELO-s dolgainkat hallották, ez lehet, hogy teljesen szokatlan. Sok minden mást is csinálunk, csak nem toljuk magunkat mindenhol az előtérbe. Az Arcangelivel szerettünk volna önfeledten bohóckodni, szerepjátékot játszani, időutazni, új műfajokat kipróbálni, miközben önmagunkat adjuk, ergo kopaszodó, pocakosodó öregurat, meg ősz, langaléta, garabonciás verklist, ami tulajdonképpen vagyok, mert hangszeren kb. annyira tudok játszani, mintha verklit tekernék. Ja, meg a rokonok, családtagok a Fabrik idejében, mindig kérdezték, hogy „az énekesnek muszáj mindig úgy üvölteni, mint egy fábaszorult féreg?”
OSZ: Azért néha muszáj! Mindig is szerettem keverni a dolgokat, de most különösen jó, hogy azért egy teljesen különálló produkcióban valósíthatom meg „szépéneklési” kényszeremet.
A barátok, ismerősök, volt zenésztársak milyen véleménnyel vannak a projektről?
KL: Azok, akik más munkáinkat is ismerték, azok azt kérdezik, hogy eddig miért nem csináltuk meg. A Fabrik-rajongók, talán az első pillanatokban még várják, hogy majd valahol berobban a metál, de ők sem csalódnak remélhetőleg, mert megdöbbennek, hogy végre értik a szövegeket. Na jó, erre nem mernék megesküdni. Biztos lesz, aki lerántja rólunk a keresztvizet, de hát ezzel számoltunk. A Fabrik idején még bántottak a negatív kommentek, de aztán beláttam, a közönséget jogosan nem érdekli, hogy az ember mennyit dolgozik valamin, hisz őket sem dicsérik meg külön, ha elvégzik a napi teendőiket.
OSZ: Én nem tudom, nem mutattam még senkinek. Eddig magamnak, magunknak csináltam. Érdekes kísérletnek, „pihenésképpeni” kikacsintásnak indult, aztán lehet, hogy félúton „elgurult a gyógyszer”, és így maradtunk benne. Aki zenésztársam, barátom hallotta véletlenül, vagy az alkotási folyamatba látott bele, mert erre azért a röpke 2 év alatt volt esélye, az vagy hülyének nézett, vagy nagyon tetszett neki, legyen akár idősebb vagy fiatal. Egy-egy dalt viszont szinte mindig megtaláltak maguknak a tizenakárhányból, vagy éppen az találta meg őket.
Milyen célközönsége lehet ennek a zenének?
KL: Ha halálosan komolyan vennénk magunkat, azt mondanám, hogy 35+, mert hát ez valamilyen szinten egy operettparódia, tehát a groteszksége, öniróniája miatt, tetszhet akár fiatalabbaknak is. A szíve mélyén még a legcinikusabb ember is szentimentális, ráadásul egy ilyen pátoszbombát nem muszáj feltétlenül komolyan venni. De lehet! Az illúzió az fontos. A szórakoztatást kell csak nekünk komolyan venni, de ez eddig is így volt. Örömmel vettük tudomásul, hogy a boltok az operett kategóriába tették az albumot, már ezért megérte. A koronát az tenné fel, ha a zenés ajándékkosárban sugároznák. A rokonlátogatásokkor és családi összejöveteleken mostantól nem kell feszengeni, hogy tulajdonképpen mit is csinál a nagyi legkisebb unokája, büszkén prezentáljuk neki az egyik valcert.
OSZ: Szerintem bárkinek szólhat, akinek a lemez akár csak egy momentuma is megtetszik.
Milyen fellépések várhatók tőletek? Feltételezhető, hogy ez a produkció kosztümök nélkül nem működhet.
KL: Persze, ez így van. Ez a produkció tipikusan kosztümös. Az egész show-nak ténylegesen operett, musical jellege van, nem beszélve arról, hogy a komplett nagy fellépéseken rendes tűzoltó-zenekari szekció is színpadra lép majd. A lemezt magát is egy történetbe ágyaztuk bele, egy monarchista romantikus mese az egész.
OSZ: Szerintem a dalok, a zene egyébként működhetne, működne önmagában is egy szál zongorával, gitárral is előadhatnánk a lemez nagy részét, de azért így jóval kerekebb, az egész, verklivel, szoborral, korhű ruhákkal, mint egy színdarabban. Meg ezzel magunkat is szórakoztatjuk.
Egy zenei klub, vagy egy színházterem alkalmasabb egy ilyen fellépésre?
OSZ: Akár mindkettő alkalmas lehet, szerintem a lemezben, az anyagban ez benne van. Személy szerint egymás után mennék játszani egy jó kis fesztiválra, majd egy MüPába, egy pici színházba, vagy akár a Miskolci Nemzetibe az operafeszt idején, ahová miskolci lévén mindig is szerettem volna eljutni egy ilyen karakterű produkcióval.
Milyen konkrét tervek vannak?
KL: A nyarat próbálással töltjük és szeptember vége felé lesz egy lemezbemutató előadásunk a Párizsi Nagyáruház Lotz termében.
Mit csináltok még ezen kívül?
OSZ: Pillanatnyilag nagyon leköti ez az energiáinkat, hisz tulajdonképpen minden kreatív anyagot, a videótól, az utolsó rádiószpot felmondásáig, most már mindent magunk csinálunk. És örülünk, hogy csinálhatjuk.
