Hirdetés
Hirdetés

Mesterek és tanítványok a Söndörgő 30. születésnapján

Kevés olyan zenekar létezik, amely 30 éves fennállását ünnepelheti, pedig a legidősebb tag is csak a negyvenes évei elején jár. A Söndörgő azonban ilyen: a tagok együtt nőttek fel zenélés közben, most pedig egy őrületes 30. születésnappal, mestereikkel és tanítványaikkal közösen ünneplik a kerek évfordulót a Vujicsicstól a Pokladén át a zenekadémiai növendékekig.

A zenekar története 1974-ben kezdődik. Bár ekkor még a Söndörgő tagjai meg sem születtek, mégis innen gyökerezik a zenekar: ekkor alapították meg a Vujicsics együttest a pomázi Eredics testvérek, akik a hazai délszláv tamburazene világhírű zenekarává váltak. Az Eredics család házában gyerekek hallgatják a Vujicsics próbákat, majd ők maguk is zenélni kezdenek. Így született meg a Söndörgő. A tagok az első koncertjükön 11 évesek voltak és a gázsijukkal is meglépett a szervező, mostanra pedig több neves szakmai elismeréssel maguk is a műfaj világhírű mestereivé váltak.

Hirdetés

A fiatal zenekarról 2005-ben így írt Petrovics Emil zeneszerző:

Őrzik a tüzet rendületlenül […] A legifjabbak is tudják a titkot, s a jávorfa hangjával és lángjával felgyorsítják ereimben a vér áramlását. Pomáz és Szentendre lankáin a Pilis öleli és védi a távoli Balkán szerb és makedón lüktetését, a férfiak örömét, a szerelmes lányok és aggódó, gyászoló asszonyok bánatát, a dudák, tamburák, furulyák, pásztorsípok, harci dobolások hangját. Tíz éve álltak össze a legfiatalabbak, még szinte gyerekek, dübörögték a kólót, s hangszereket vettek a kezükbe; az apák állítgatták kezüket, igazították ajkukhoz a fúvókákat, tanították a dalok gazdag hajlítgatásait, szövegeit. Éppen úgy, mint a nagyapák, ősapák. Az újszülöttet Söndörgőnek keresztelték, a névadó apa a Vujicsics Együttes. A fiúk megtanultak mindent, széttekintettek a világban, odafordultak az őket elbocsátó, vagy éppen elüldöző őshazához, felfrissítették és még magasabbra lobbantották a tüzet.

Ez a tűz messzire is ellátszik: a zenekar eddig kilenc nagylemezt adott ki, felkerültek a világzenei rádiósok listájának első helyére Tamburocket című lemezükkel, amelyet a Songlines és az fRoots az év legjobb világzenei lemezének választott, a tavaly megjelent Gyezz pedig a World Music Charts Europe élére repítette őket és Grammy-jelöléshez is felterjesztették a zenekart. A Söndörgő az évek során a legrangosabb külföldi koncerttermekben játszott és a nemzetközi színtéren is a világ legjobb világzenei formációi között tartják őket számon.

A 30 év alatt bőven akadtak tanítványok és mesterek, akik együtt tartottak a Söndörgővel ezen az úton, így természetesen a születésnapon is ott a helyük, hogy egy-egy dalban vendégeskedve, majd a táncházban, közös muzsikálással ünnepeljenek együtt barátaikkal. A Söndörgő 30 – Balkán Allnighteren fellép a Vujicsics, a Poklade, a Vigad, a Babra, Versendi Kovács József, Buzás Attila, Princz G. Gergő, Wertetics Szlobodán és a Zenekadémiai Népzene Tanszék hallgatói is április 26-án a Dürer Kertben.

További részletek a zenekar, valamint a Dürer Kert Facebook oldalán és a koncert eseményénél érhetők el. 

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

39,142KedvelőTetszik
3,137KövetőKövetés
7,150FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók