Hirdetés
Hirdetés

(Mes)él a Vadon – Hivatalos élővideó a VADtól

Természeti környezetben, élőben felvett videóval jelentkezett a VAD. A VHK több tagját is soraiban tudó sámánpunk zenekar tavasz közepén jelentette meg bemutatkozó EP-jét, most pedig különleges videósorozatot készítettek, melynek első részét meg is nézhetitek mai premierünkben. A (Mes)él a vadon című dalhoz készült kisfilm forgatása a Vértesben, Vitányvártól nem messze zajlott, nem akármilyen körülmények között.

Miért a zenei szcénából is jól ismert Nagy Viktorral (Téveszme) és Lerch Péterrel (Avar) forgattatok?

Laca: Több oka is van annak, hogy a Mihasznás srácokkal forgattuk le az első 3 klipünket. Egyrészt semmi máshoz nem fogható csillagegyüttállások módjára fonódtak össze az emberek a VAD körül, és ebből a szempontból ők sem képeznek kivételt. Lerch Péterrel együtt muzsikálok az Avarban, aminek a klipjeit javarészt a Mihaszna Film forgatja, tehát a barátságokon túl egy jól működő „munkakapcsolat” is fennáll köztünk. Másrészt mindketten nagyon otthonosan mozognak a természetben, megannyi klipet forgattak már magasságokban, mélységekben, pusztákon, erdőkben, hegyeken, egyszóval a vadonban. Átérzik az ősök rezgését minden tradicionális hangszerből kibocsájtott hangon és az ősmúltba vágyódó, ősélményekről szóló szövegeken is, emiatt a mondanivalót is nagyon könnyen tudják önazonos, archaikus és autentikus képi formába önteni, mindezt rendkívül magas színvonalon. Ezek mellett az sem elhanyagolható, hogy minden velük töltött forgatási nap örök emlék marad a jó mulatozás, de az eszmecserék révén is.

A legtöbb zenekar klipekben gondolkodik, ti miért készítettetek élővideót?

Mór: Úgy érezzük, hogy a VAD (maga a szó, illetve a zenekar is) a természetesség szimbóluma, s ebből kifolyólag magától értetődő, hogy a klip műfajban is első helyre kerül az élőzene. Olyan zenéket választottuk ehhez a dalfolyamhoz, amik könnyen hangszerelhetők természetes környezetre, sőt, melyek talán leginkább itt teljesednek ki.

Tehát élőben rögzítettétek a képet és a hangot? Ez technikai szempontból érdekes kihívás egy erdő közepén, nem? 

Mór: Igen. Lényegében két mikrofont használtunk mindegyik felvétel során. Az egyik térhangot vett, a másik a főéneket. Ebből a két sávból kellett kihozni a legtöbbet, ezt kedves barátunk, Paczári Viktor vállalta. Vele már többízben dolgoztunk együtt, hiszen ő keverte a VHK legutóbbi nagylemezét, az Életzuhatagot, de a 32 tételből álló VHK feldolgozásanyagot (Végtelenből kilőtt nyilak) is ő gondozta. Kissé félve kérdeztem tőle, hogy vállalja-e ezt a feladatot – lássuk be, hangtechnikai szempontból azért ez szinte öngyilkosság -, erre azt felelte, hogy büszkén lát neki, s misszióként tekint rá. Ez nagyon jólesett. Köszi Viktor!

És mi a helyzet a beszűrődő környezeti zajokkal?

Mór: Azoknak nagyon örülünk! A (Mes)él a vadonba mindig is szerettem volna madárcsicsergést hallani, hiszen mégis a vadon szaváról van szó, melyet mi csupán tolmácsolunk. A végső bölcsesség szavakkal nem leírható (ahogy a dal utolsó sora is utal rá), így sokkal jobb, ha a madarak, a fák, s a szél fedik fel a titkot, melyet nem megérteni, hanem megérezni lehet. Éljen a természet, éljen a vad!

Ami a hangszerelést illeti, Mór nagyjából maradt az általa megszokott opcióknál, viszont a zenekar többi tagja más hangszeren játszik, mint amit megszokhatott a közönség. 

Kristóf: Egy kisgyereknél nem számít, milyen játékot adunk a kezébe, mert gyakorlatilag bármivel azonnal feltalálja magát. Nem kell elmagyaráznunk neki, melyik eszközt hogyan ‘kell’ használni, mert megtalálja a saját módszerét. Nincs szükségre objektív ‘szabályokra’ – felismeri a szabályszerűségeket, amelyekkel játszani tud. A játék csak a felnőtt számára olyasvalami, amit előre lefektetett szabályok szerint játszunk, a ‘valódi’ játék kiindulópontja épp az, hogy minden lehetséges – és csakugyan minden lehetséges, ha tisztában vagyunk vele, hogy az alkotóerőnknek nincsenek korlátai. Én szeretnék úgy játszani a hangszerekkel, ahogy a gyerekek teszik. Semmilyen hangszernek nem vagyok szakértője, és mindegyikkel igyekszem feltalálni saját magamat.

Niki, téged nem láthattunk még korábban zenekar(ok)ban, viszont lehet tudni, hogy zeneterapeutaként dolgozol. Mennyiben hasonlít a „hétköznap” végzett tevékenységed a VADban való zenei énedre, és miben tér el attól?

Niki:  A zeneterápia egyik kulcsfontosságú eleme az improvizáció. Ebben a rögtönzött zenei kavalkádban jelenik meg a személy adott érzelmi állapota, önmagáról alkotott képe. A csoportos improvizációban tükröződhet a személyközi kapcsolataink mintázata, határaink és igények kifejezésének minősége. A VAD dalokban is sok improvizatív rész van, amibe nem mindig olyan egyszerű beleengedni magamat, ahogy a klienseinknek is gyakran okoz nehézséget egy-egy improvizatív zenei kör. Minél jobban össze szoktunk a tagokkal, annál gördülékenyebbek és katartikusabbak lettek ezek a rögtönzött zenei részletek, ezt a folyamatot nagyon jó volt megélni. A terápiának is fontos része az egymásra hangolódás, a körülöttünk lévők érzékelése, és a rájuk való adekvát reagálás. 

Ami legjobban eltér a zenekari és a terápiás jelenlétemtől az az, hogy itt a hangszerekkel való játék minőségére nagy hangsúlyt fektetünk, a terápiába érkezőknek viszont nem kell tudni hangszereken játszani. 

A session első dala megegyezik a bemutatkozó EP címével. Miről mesél a vadon?

Mór: Ez egyfajta természet-óda. A dal lényegében arról szól, hogyan ékelődik be a halál az életbe, s alkotnak együtt integráns egészet. Az ember folyamatosan kultúrát teremt, minek során minduntalan „meghosszabbítjuk az énünket”. Messzebb látunk előre a térben és az időben, gyorsabban mozgunk, hatalmunk van a világegyetem egyre több létezője fölött. Emberfeletti képességeket szerzünk meg, miközben világos, hogy a természet részeként foglalkoznunk érdemes azzal is, hogyan illeszkedünk be a végső rendbe, melynek vége a végtelennel való egyesülés. Bármennyire is szeretnénk életünk során istenné válni, emberként a természet része vagyunk, épp így kapcsolódunk a végtelenhez. Erről mesél a vadon, ha meghalljuk a szavát.

Hol láthatunk benneteket legközelebb? Talán a természetben adtok koncertet?

Mór: Igen, szeretnénk túrával egybekötött koncertet is adni, hamarosan remélhetőleg ez is napirendre kerül, most viszont az A38 tetőteraszon fogunk muzsikálni, egy nagyon izgalmas rokonzenekarunkkal, a Varkoccsal.

További információ a VAD közösségi felületein és streaming platformján

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,925KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,520FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók