Hirdetés

Mentort is kapnak a pénz mellé a Hangfoglaló Program Induló Előadói Alprogramjának támogatottjai

Húsz előadó részesül a Hangfoglaló Program Induló Előadói Alprogramjának támogatásában 2022-ben. Ahogy az elmúlt hét évben, a Hangfoglaló Program idén is kiemelt figyelmet fordít a támogatott induló előadók szakmai fejlődésére, és átfogó mentorprogramot ad a produkciónként 2,5 millió forint támogatás mellé.

Idén, már a nyolcadik éve működik az induló előadók támogatásáért létrejött Hangfoglaló Program. Ebben az évben összesen húsz előadó kapta meg a szakmai zsűri és az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiuma döntése alapján a Hangfoglaló Program Induló Előadói Alprogramjának támogatását. Az eddigi évektől eltérően, 2022-ben a Program egyenként 2,5 millió forintos támogatással segíti a nyertes előadók karrierjének kezdeti lépéseit. Az elnyert támogatást a támogatottak, lemez és videoklip készítésre, kommunikációs portfólió kialakítására, valamint turnézásra fordíthatják, ezzel elősegítve a következő éveik szakmai sikereit.

Az előző évadok jól bevált mintájára, most is kétkörös rendszerben zajlott az együttesek kiválasztása. Már a pályázati felhívást is hatalmas érdeklődés övezte, hiszen összesen 231 formáció jelentkezett. A Kollégium a 64 tagú szakmai előzsűri véleményére alapozva alakította ki azt a rangsort, amelynek legjobbjai élőben is megmutatkozhattak a döntés előkészítés második szakaszában. A négy teljes napon át tartó meghallgatáson végül 71 formáció lépett fel az A38 Hajó színpadán egy szűkebb, 15 fős szakmai zsűri előtt.

A nyertes zenekarok nem csak a már említett anyagi támogatásban részesülnek, hiszen a pénzbeli juttatások mellett egy, legalább ugyanennyire fontos segítséget, szakmai segítőtársat is kapnak maguk mellé. Részt vesznek ugyanis egy egész éven át tartó mentorprogramban, minden induló előadó mellé társul egy olyan mentor, aki saját szakterületén szerzett tapasztalatainak, valamint széleskörű kapcsolati rendszerének köszönhetően a támogatott időszakban irányt mutat a támogatott produkciónak. Az elmúlt évek tapasztalata az, hogy az előadó és mentora közötti együttműködés több alkalommal is a programon túlmutató, szorosabb szakmai kapcsolattá alakult. Sőt, előfordult az is, hogy az egykori mentor később producerként vagy menedzserként is közreműködött a zenekar életében.

A program folyamatos építkezésének köszönhetően a visszatérő mentorok mellett ezúttal is elismert előadók, producerek, programszervezők és menedzserek is örömmel vállalták ezt a feladatot. Január 19-én egy rapid-randi jellegű találkozó keretein belül minden zenekarnak lehetősége nyílt arra, hogy beszélgethessen 3-3 hazai zeneipari szakemberrel arról a karrierútról, amit a támogatás idejére betervezett magának. Ezek a beszélgetések azért is voltak fontosak, mert erre alapozva döntött a Kollégium idei zenekar-mentor párosokról.

A támogatott előadók és mentoraik listája idén:

  • A Csajod – Szarka József
  • ABEL marton nagy’s COSMOS BAND – Szabó Bálint
  • boebeck – Horváth Máté
  • Damara – Balázs Sziszka
  • Doggos – Bánki Nikolett
  • egy5egy – Tóth Áron
  • GranCanada – Pécsi-Szabó Dénes
  • HOCUSPONY – Koncz Balázs
  • Hűvös – Balla Gergely
  • Kellene Kis Kert – Fehér Viktor
  • konkoi – Herold János (iamyank)
  • kristoaf – Törőcsik Kristóf
  • LAIHO – Süli András
  • Lanou – Bodnár Tibor
  • Luca – Nagy Gergő
  • Pandóra Projekt – Kovács Ákos Dadan
  • SFV – Pócsi István
  • The Swamp Creatures – Marczel Szabolcs
  • YEWO – Horváth Kristóf
  • Zaekar – Csorba Lóci
Hirdetés

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

Kommentek

35,886KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
1,000FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

Hirdetés

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Programok

Lemezkritikák

Beszámolók

Audiópartnerünk