A zeneipari szakemberek lassan évtizedek óta kutatják, hogy melyik az a (rock)zenekar, amelyik a nagy múltú, de lassan kiöregedő stadionzenekarok nyomába lép. Aki képes arra, hogy nagy tömegeket, egyszerre, látványosan, könnyen emészthető zenével órákig képes elszórakoztatni. Én azt látom, hogy sok ilyen zenekar lehetne, de valahogy egyik sem tudja áttörni az üvegplafont. Az egyik közülük a Bring Me The Horizon.
Ők ma Magyarországon egy Budapest Park méretű tízezres placcot simán megtöltenek, ráadásul úgy, hogy képesek faltól-falig megmozgatni a közönséget. A Bring Me The Horizon zenéjének van karaktere (bár a Linkin Park meg újabban a Deftones kissé talán túl egyértelmű ihlető), vannak piszkosul erős dalai, azokban van dinamika, dallam, és bár az énekes, Oli Sykes az egyetlen feltűnő fazon közülük, a látványt tudják vagány vetítéssel, fényekkel, pirotechnikával magas szintre emelni. Magyarán mindent tudnak, ami egy áttöréshez kellene.
Sőt, egy olyan szubkultúra külsőségeit/belsőségeit használják, amelyikben kevesen fedezték még fel a potenciált, vagy legalábbis azt gondolták, hogy az Japán határian túl elveszti vonzását (a mangáről van szó, és minden ami ahhoz kapcsolódik). Márpedig nem veszti el, ahogy azt a tegnap este is nyilvánvalóvá tette, amikor a legnagyobb party az eredetileg Babymetal vendégeskedéssel felvett Kingslayer alatt alakult ki. Az volt az egyik faltól falig pillanat, ahol az is látható volt, hogy a Bring Me The Horizon közönsége nem szimplán rockerekből áll. A táncritmusok, az elektronika, a poprefrének most már szerves részét képezi a közép-angliai csapat zenéjének.
Ennek kissé ellentmond talán, hogy a Kingslayeren kívül a Sempiternal dalai váltották ki a legnagyobb mozgást, a közönségben és a színpadon is. Nem csoda hát, hogy a zenekarban belső feszültségek voltak, az amúgy piszkosul tehetséges Jordan Fish tevékenysége miatt, ami odáig fajult, hogy kirúgták a billentyűst. A hangszeres szekció a korábbi dalokra mozgott igazán, és bár az újabbakban is van vastag gitár, azokat mégsem érezték annyira magukénak. Ráadásul fura módon az új lemezen maximálisan működőképes slágerek most még nem mutatták meg a foguk fehérjét (pl.: Kool-Aid) a 17 dalos setlistben.
Mit is lehetne mondani még? Ez egy jó értelemben vett kommersz metálkoncert volt, ami bőven át is nyúlt annak határain. A magyarra is lefordított kivetítős gegeket például inkább le sem írom, mert az csak úgy élmény, ha valaki látja élőben. És hogy vajon miért nem tud ennél több lenni a Bring Me The Horizon? Nos, egyrészt lehet még, másrészt a négy alapító hiába tart ki egymás mellett, ha leginkább csak Sykes és mindenkori producertársai vízióit valósítják meg. Nagyon menő produkció ez, de hiányzik egy cseppnyi plusz, hogy összetörjön az üvegplafon.
Health
Az előzenekar az amúgy igen jó, Los Angeles-i industrial-dark-rock Health volt, akiknek a tűző napsütés annyira nem tett jót, de szerencsére jönnek az A38-ra október 26-án, és képek is vannak róluk: