Hirdetés

Mennyire hihető, hogy a zene menti majd meg a bolygónkat?

Az idei SXSW-n szó esett arról is, hogy mennyi olyan kezdeményezés van, ami a közösséget a zene mentén fogja össze, és hány olyan programmal lehet találkozni, ahol a zene be is indított valamilyen pozitív változást a közösségen belül, vagy nagyon sokak szemléletmódján változtatott. 

A fenntarthatóság témájának egyik legjelentősebb mozgatórugói lehetnek a zenészek, koncertek és fesztiválok. Az aktivisták üzenete sokszor nehezen megy át, vagy nem jut el elég emberhez, a zenészek és maga a zene viszont igen. 

Rick Ulfek és a We, The World projekt több szervezetet is összefog, és többek között a klímaváltozás kérdésére is szeretnék a zene segítségével felhívni a figyelmet. Tapasztalataik szerint olyan, több országot és érintő projektek, mint a Million Voice Choir vagy az Earth Dance, amikor több ország több városa egyszerre csinál valami zenével kapcsolatos dolgot, sokkal közelebb tudja hozni egymáshoz az embereket, és magát a problémát is, amiért közösen harcolnak, mint bármilyen más projekt, ha pedig ez megvan, akkor közösen sokkal egyszerűbb lépéseket tenni a probléma megoldásának irányába. 

Ulfek egyébként azt a nézetet vallja, hogy amíg egyén szintjén nincs minden rendben, addig a társadalom egésze sincs rendben, és egy közösség jóléte az egyének jólétével kezdődik. Ha egy közösségben valaki covidos, akkor az egész közösség veszélyben van. Ha valakit kirekesztenek, az egész közösség bajban van, ha valaki hajléktalan vagy éhezik, az mindenkire hatással van. 

A zenén keresztül kell elindulnia, hogy megértsük, hogy az énközpontú társadalomnak el kell mozdulnia a közös értékeinket egyben néző társadalom irányába, nemcsak alsó szinteken, hanem a politikai szintjén is. 

Mike Molda szintén olyan kezdeményezéseket vezet, amik a zene és a zenészek segítségével irányítják egy társadalmilag fontos kérdésre a figyelmet. Szerinte nagyon fontos, hogy a zenészek beszéljenek ezekről a problémákról, a számukra is fontos gondolatokról, sőt nyíltan álljanak ki a kérdés mellett, és harcoljanak. 

Szerinte a szervezeteknek érdemes lenne együttműködni a zenészekkel és influenszerekkel, mert sokkal jobban célba ér az üzenet. A zenészeknek pedig meg kell érteni, hogy katalizátorok ebben a folyamatban. Nyilván nem kell dalokat írni a környezetvédelemről, ha nem szeretné, de az is nagy változásokhoz vezethet, ha beszél róla, a rajongók látják, hogy a téma fontos számára. 

Hogy milyen hatalmas felelőssége van a zenészeknek a jövő generációjának életében, és milyen társadalmi változásokat tudnak előidézni, arról már egy másik előadáson beszéltek olyan hiphop legendák, mint Chuck-D a Public Enemyből.

“Mi még vadásztuk a kazettákat, nektek ott van a Spotify” – A zenével lehet forradalmat csinálni, de nem mindegy, ki él a lehetőséggel

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,927KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,510FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés

Tesztek

Audiópartnerünk