Hirdetés

MEN 2009. május 6-9.

Az egyetemi napok mint tudjuk, arra jók, hogy egy kicsit előrébbhozhassuk velük a fesztiválszezont. Sátorozni még nem szokás, (igaz ezt a legtöbben bármikor tudnák nélkülözni…), de kis szerencsével már május legelején lehetőségünk nyílik rá, hogy a kedvenc műanyagpoharas sörünkkel mászkáljuk koncertről koncertre, kevés emlékkel, sok szesszel. Idén ráadásul a Miskolci Egyetemi Napok, ami talán a pécsi mellett az egyetlen igazán komoly múltra visszatekintő buli, még érdekes fellépőket is felmutat! A kötelező nevek mellett (Quimby, Kispál, Kiscsillag, Belga, 30Y, Neo stb.) elkerülhetjük a tinédzser altisokat is, ha mondjuk belenézünk Cadik szettjébe, lazulunk egyet a Bijoun, illetve meglessük, hogy mekkorát rokkol élőben a Carbonfools. Az új generáció képviselői természetesen szintén jelen lesznek, szóval számítani kell az Irie Mafia, Magashegyi Underground, és hasonló neveken való részegen ordítozásra is. További infók itt.

Kommentek

Film készül B.B. King életéből, Bunk Moreland játssza majd a főszerepet

A film nem öleli fel a legenda teljes életét, inkább a fiatal zenész Michael Zanetishez köthető kapcsolatát mutatja be.
35,017KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
694FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Audiópartnerünk

Friss Lángoló

David Hasselhoffnak van egy metálzenekara, pénzt gyűjtenek az első klipre

Aki hallani akarja The Hoff metáldalát, adjon pénzt. Klip is lesz hozzá.

Jön az Iron Maiden Budapestre

A magyar főváros is bekerült az Iron Maiden Legacy Of The Beast turnéjának utolsó szakaszába.

Koncertekkel teli szállodaként és zenei inkubátorházként működő központ épül Amerikában

A Universal Music Group szállodájában akár a szoba erkélyéről lehet nézni a koncerteket.

Magyarországon is elérhető lesz a black metálosok álomtelefonja

Az utóbbi idők egyik, ha nem a legizgalmasabb koncepciójával állt elő az LG.