A southern rockos, stoneres vonalon mozgó budapesti zenekar eddigi fennállása alatt három angol nyelvű lemezt tett le az asztalra. Ezúttal azonban magyar dallal rukkolnak elő, amihez hangulatos videoklipet is készítettek. Szabó Dávid, a zenekar énekese így mesél a számukra szokatlan kalandról:
Tavaly nyár elején találkoztunk a Petőfi Felhő című pályázattal. Megtetszett a kiírás és elhatároztuk, hogy kipóbáljuk magunkat ebben a tőlünk elég távol álló közegben.
Amikor olvastuk a pályázati felhívást és elkezdtük böngészgetni Petőfi verseit, hogy melyik lenne olyan, ami hozzánk passzol, az az ötlet fogalmazódott meg bennünk, hogy a klasszikus Petőfi-témák közül a bort és a szerelmet választjuk, mert ezek mindig aktuálisak. A Borozó és a Megúnt rabság című verseket dolgoztuk fel, és közülük most az utóbbit tesszük közzé.
A 2023-as év utolsó hónapjában éppen Debrecenben koncerteztünk, amikor megérkezett a pályázat eredménye. Ez azért érdekes, mert pont ebben a városban írta Petőfi a Megúnt Rabságot kereken 180 évvel korábban, azaz 1843 decemberében.
Sápi Zsolt, gitáros a megzenésített versek első előadásának körülményeiről mesélt:
A dal felvételeit és az utómunkát a saját próbatermünkben, illetve otthonunkban készítettük. A zenei hangulat tőlünk kissé szokatlannak tűnhet. Egy akusztikus darabról van szó, amiben cselló hangja is feltűnik. A videoklipet a Toma Productions csapatával készítettük, akikkel már évek óta együtt dolgozunk. Nagy örömünkre mindkét pályaművünk díjazásban részesült. A sikeres pályázatnak azonban az is feltétele volt, hogy a nyertes dalokat élőben is elő kell adni. Így aztán a tavalyi turnénk utolsó állomásán, Dunaújvárosban el is hangzott mindkét szerzemény.
Süle Tomi, gitáros pedig azt is elmondta, hogy mire számíthat a közönség tőlük a jövőben:
A nyeremény egy részéből fizettük a klipet, a másik részét pedig whiskey-re és marhahúsra költöttük. Három napra beköltöztünk a tiszafüredi házunkba, és csaptunk egy dalíró hétvégét. Az eredmény: temérdek elfogyasztott hamburger, rengeteg jó sztori, anekdota, sok nevetés, és négy új dal, amiket hamarosan szállítunk nektek! Annyit elöljáróban elárulhatunk, hogy ezek az új dalok a SLOWMESH eredeti zenei stílusában íródtak. Nincs bennük cselló, cserében mindegyikben van egy jó nagy adag dögös rock’n’roll!
A klip: