Hirdetés
Hirdetés

Megvannak az első idei Sound-fellépők

Az igaz, hogy a 2015-ös Balaton Soundig még úgy egy fél év hátra van, de már most elkezdték csepegtetni az ilyen-olyan neveket. Erről mindjárt, de legalább ennyire érdekes dolog az, hogy a zamárdi önkormányzat egészen 2020-ig, azaz további 6 évvel meghosszabbította szerződését a szervezőkkel, tehát a szállást adó nyugdíjas nénivel célszerű jó előre letisztázni a helyzetet, esetleg még a foglalót is nyugodtan ki lehet fizetni. Ezen kívül egyéb változásokat is ígérnek, megnő például a Parti Aréna mérete, megmarad, de átalakul a Telekom Terasz, és ha valakinek úgy tartja kedve, 2015-től már VIP-kempingbe is leverheti a sátorvasat. Fontos újítás, hogy a Nagyszínpad már a 0. napon beindul, méghozzá a szervezők szerint egy olyan sztárfellépővel, akinél már régóta próbálkoznak, és most elfogadta a meghívást. Hogy ez ki lesz majd, egyelőre tippelni sem merünk, de pár héten belül állítólag kiderül. Úgy látszik, ők is tisztában voltak a tavalyi fesztivál legnagyobb hibájával, az eső elleni tanácstalansággal, így idén szilárd burkolatú utakon küzdhetjük át magunkat egyik helyszíntől a másikig, de egy vízelvezető csatornarendszert is beüzemelnek a kezdésre.

De akkor jöjjön a lényeg, mert a fenti dolgokkal nem igazán lehet eladni ezt az egészet. Ha két szóban kellene összefoglalni, hogy milyen arcokra számíthatunk idén, akkor az EDM és a visszatérők lenne az, ami a legközelebb állna a valósághoz. 2013 után megint jön a tavalyi Mixmag-listán első helyen végzett Hardwell, a már Grammy-díjas Afrojack és az olasz electroduó Bloody Beetroots, viszont a dnb-keresztapa Roni Size és a holland DVBBS egy évet sem hagy ki, ők 2015-ben megint a Balaton-parton játszanak.

Itt lesz majd Boys Noize, a tech-house lightosabb végét megfogó berlini Pan-Pot, a szintén német Chris Liebing, aki már a kezdetektől ott mozog a techno körül, de bejelentették az ugyancsak EDM-ben utazó Nicky Romerót, Quntinót, a Vinait és a Showteket. A legérdekesebbnek egyelőre a rágógumipopot a ’80-as évekkel és némi electróval keverő Charli XCX  ígérkezik, a hip-hop vonalat pedig a tavalyi Wiz Khalifa után a még csak 20 éves Joey Badass képviseli.

Ez a névsor tippre azt vetíti előre, hogy a Sound és a kistestvér B.My.Lake idén még jobban elkülönül egymástól, előbbi most már csak a kommerszebb vonalban fog utazni, az utóbbira pedig jönnek akkor majd a kizárólag a rétegebb nevek. Ami nem lenne feltétlenül baj, meglátjuk, hogy alakul.

Advertisement
38,925KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,520FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló