Hirdetés
Hirdetés

Megvan az AWS új énekese + új dal is van

Közleményben jelentette be az AWS, hogy megtalálták a csaknem két éve elhunyt Siklósi Örs utódját, így a zenekar új énekese Stefán Tamás lett, akit korábban a Faminehill nevű metalcore-csapatból, vagy a Stefvn szólóprodukciójából lehetett ismerni. A bejelentéssel együtt az első új dal is megjelent Odaát címmel.

Stefán Tamás:

„Olyan szakmai és emberi bizalmat fektet belém a zenekar, amit talán még soha senki, és ezt minden tőlem telhetővel viszonozni szeretném. Nehéz erről beszélni, gondolkodni sem könnyű rajta, de egy csodálatos dolgot vihetek tovább, és igyekszem kihozni a helyzetből és magamból is az abszolút maximumot.

Szerintem a dal hangulata, atmoszférája egyértelműen azt hozza magával, amire mindannyian összpontosítani próbálunk: az újrakezdés, egy folytatás kezdete, amibe annyira pozitívan és elszántan kezdünk bele, amennyire csak lehet. A szöveget is tagadhatatlanul ebbe az irányba vittem, mert ez a dal egy új fejezetet indít. A saját életem elmúlt éveinek is kitörölhetetlen része volt a gyász, és a zenekar is nehéz időszakon van túl, viszont együtt, barátokkal, a családunkkal, a szeretteinkkel, az egész AWS crew-val kéz a kézben indulhatunk tovább. Ez egy gyönyörű dolog, erről szól ez a dal nekem.”

Brucker Bence gitáros:

“Gyerekek voltunk amikor elkezdtük ezt a zenekart, a fél életünket ez a közös pont határozta meg. Örs hiánya most már egész életünkben elkísér minket, emléke ott lesz minden este, minden hangban és szóban.

Sokáig nem volt világos, hogy merre tovább, de Tomi szemében pont ugyanazt az fanatikus elhivatottságot látjuk, ami minket is jellemzett az elmúlt 16 évben, és ez nagy lendületet adott a folytatáshoz.”

Az AWS februárban egy öt állomásos turnéra indul: Debrecenben, Kecskeméten, Győrben, Miskolcon és Pécsett is színpadra állnak, május 26-án pedig kislemez-bemutató koncertet tartanak a Budapest Parkban.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

37,505KedvelőTetszik
2,930KövetőKövetés
1,220FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók