Németországban megszüntették a nyomozást a Rammstein frontembere, Till Lindemann ellen – közölte a berlini államügyészség keddi közleményében. Az ügyészek jelentése szerint az első vizsgálatok „semmilyen bizonyítékot nem szolgáltattak” azokra az állításokra, amikben Lindemannt szexuális visszaéléssel vádolták.
Az ügyészek szerint a bűnüldöző szervek még nem kaptak semmilyen tanúvallomást Lindemann magatartásának állítólagos áldozataitól, ami azt jelenti, hogy a nyomozók nem tudták alátámasztani a vádakat. A nyomozók arra sem találtak bizonyítékot, hogy a gyanúsított úgynevezett kábítószerrel elősegített szexuális zaklatást követett volna el, vagy arra, hogy erőfölényét használta volna fel kiskorúak szexuális kizsákmányolására.
Ugyanebben a közleményben az ügyészek azt is mondták, hogy hasonló nyomozást indítottak Alena Makeevával, a Rammstein/Lindemann stábjának egykori tagjával szemben, aki lányokat „kerített” a lindemannos afterpartikra, de nem találtak elegendő bizonyítékot arra vonatkozóan, hogy a nő bűnözői tevékenységben vett részt. Makeevát egyébként júniusban eltiltották attól, hogy Rammstein-koncertekre járjon.
„A nyomozási eljárás gyors befejezése a berlini államügyészség által azt mutatja, hogy nincs elegendő bizonyíték arra vonatkozóan, hogy ügyfelünk szexuális bűncselekményt követett volna el” – közölték Lindemann jogi képviselői kedden. Júniusban Lindemann két ügyvédje bejelentette, hogy vádat emelnek az énekes vádlói ellen.
Korábban a litván ügyészek sem indítottak nyomozást a Rammstein frontembere ellen, miután megvizsgálták az ellene felhozott vádak körülményeit.
A vilniusi Rammstein-koncert után Shelby Lynn, egy észak-ír rajongó azt mondta, hogy Lindemann agresszíven reagált, amikor a koncerten nem volt hajlandó szexelni vele, és azt gyanította, hogy az italát bedrogozták. A litván ügyészek azt mondták, hogy nem találtak bizonyítékot arra, hogy Lynnt kényszerítették volna.
A berlini ügyészek kedden azt mondták, hogy Lynn vallomása és a litván hatóságok által rendelkezésére bocsátott dokumentumok is túlságosan homályosak, és nem számolt be arról, hogy személyesen tanúja lett volna olyan incidensnek, amely bűncselekménynek minősülne.
A Rammstein legutóbbi budapesti koncertjeiről itt írtunk:
Kétszer is jó a Rammstein – pár gondolat plusz teljes galéria