Pár évvel a zenekar visszatérése után fennállásának első arénakoncertjére készül a Kispál és a Borz. A december 30-ai MVM Dome-ban tartott koncertre már jóval korábban elfogyott az összes állójegy, de ezen kívül is felmerült még egy csomó érdekesség a zenekar pályafutásában, amiről Lovasi András frontemberrel és Dióssy D. Ákos billentyűssel beszélgettünk.
Hogyan jött a lehetőség, hogy a zenekar fennállásának ezen pontján döntsetek egy arénabuli mellett?
Lovasi András: A ’24-es évre mindenképp terveztünk egy lemezbemutató turnét, de miután lement a Budapest Parkos koncert tavaly májusban, eldöntöttük, hogy szeretnénk egy arénakoncertet is csinálni. Ez a történet viszont évekkel korábban kezdődött, ugyanis nekünk volt egy elképzelésünk még 2020-ban, hogy a 2024-es évre, amikor a Kispi 60 éves lesz, az ő születésnapjára csinálunk egy születésnapi koncertet. Nekem azért tetszett ez az ötlet, mert ennyi idős embernél már felmerül, hogy mi van, ha elmarad a fellépés, meg amúgy is szeretek koncepcióban gondolkozni, és nagyon kíváncsi voltam, hogy meg lehet-e hirdetni négy évre előre egy koncertet.
Dióssy D. Ákos: Nem sokon múlott, hogy meg is valósuljon, mikor jött a Covid.
L. A.: Már ott tartottunk, hogy leszerződünk, Balassa János, aki a Lovasi 50 koncertemet is szervezte, keresett egy biztosító társaságot, aki garantálta volna, hogy az emberek visszakapják a pénzüket, de ezt nem lövöm le, mert lehet, hogy a Kispi 70-re még össze tudjuk hozni.
A 2020-as tervben az izgalom mellett volt távlatosság is, hogy csak a négy évvel későbbi koncertre készülünk, amiből nem is lett volna több. A ’22-es meg a ’23-as évről és lemezről szó sem volt, egyedül a Kispi 60 ünnepléséről. Már majdnem meghirdettük, mikor közbejött a Covid, és később erre a közös ötletelésre hivatkozott János, amikor a ’25-ös ajánlattal megkeresett minket, mi pedig mondtuk, hogy csináljuk.
A zeneiparban történő változások nagyban érintik sok minden más mellett az arénakoncerteket is, gondolok itt arra, hogy mintha ma már elérhetőbb távolságba kerülne egy ekkora méretű show megvalósítása. Megváltozott az arénakoncertek fogalma a korábbi évekhez képest?
L.A.: Régebben, a ’90-es években egészen mást jelentett egy arénakoncert. Teljesen más karrier, pálya és választás volt, és akik kint is meg bent is akartak egeret fogni, mint az előttünk járó Pál Utcai Fiúk, ők eléggé megfizettek ezért.
D.Á.: Megrendeztek egy arénakoncertet, ami végül félarénánál lett egy kicsivel nagyobb, és azért, hogy ez a nagy koncert megvalósulhasson nem játszottak egy évig.
L.A.: Kockáztatták az egzisztenciájukat és amennyire mi tudjuk, az eredeti felállás is erre ment rá, hiszen ez rendesen szét tudja zilálni a zenekart. Mi azt láttuk, hogy Magyarországon van olyan karrier, mint a miénk, ami úgynevezett aprómunkával érvényesül. Szokták mondani, hogy aki szeret koncertezni, az Magyarországon nem indul el arénaturnéra, mert az egy, nagyon maximum három állomásból áll. Sokan erre építettek fel hosszú karriereket, hogy nagyon kevés koncertjük volt egy adott évben, mi pedig azt választottuk, hogy ezt a nézőszámot nyolcvan vagy száz koncerten fogjuk elérni. Ráadásul akkoriban egy nagy koncertet a hivatalos média vagy a kereskedelmi rádió nélkül, ami játszotta az adott lemezedet, nem lehetett megcsinálni sem. Akkor még úgy működött, hogy ha nem volt szponzorod, akkor nagyjából egy Budapest Aréna méretben hét-nyolcezer eladott jegynél volt nullán a koncert és a maradék két-háromezer jegy a haszon, amin osztozik mindenki.
D.Á.: És ha nincs teltház, nincs pénz.
L.A.: Az MVM Dome már a kezdetektől fogva nagyon szimpatikus és rugalmas volt. Megnézhettünk egy csomó koncertet élőben, magyar és külföldi előadókat egyaránt, többször is bejárhattuk a helyszínt meg a különböző adottságokat és szolgáltatásokat, hogy milyenek a parkolási lehetőségek, a beengedés, a büfé, amiknek a működésével minddel meg voltunk elégedve, pedig ezek gyakran elriasztók szoktak lenni. A Budapest Arénának lett egy konkurenciája, ennek a helyzetnek pedig a zenekarok és a promóterek mindenképpen haszonélvezői. Én ezt abban is látom, hogy ahogy említetted is felívelőszakaszban vannak az arénakoncertek. Csomó új szereplője lett a poppiacnak, sokan közülük már csináltak is arénakoncertet, van, aki hármat is. Mi viszont a Kispál és a Borz zenekarral inkább nosztalgia vagy életmű zenekarként kerülünk az arénába, szemben azokkal, akik pályájuk zenitjén, a felívelőszakaszban kerülnek oda.
Külön érdekes nekem a ti arénakoncertetek szempontjából, hogy már jóval korábban elfogyott az összes állóhely.
L.A.: Ez bennünket is meglepett.
D.Á.: Ebben benne lehet az is, hogy a közönségünknek láthatóan hatalmas része közel akar lenni a színpadhoz, bulizni, vagy táncolni akar, mindenesetre ülni nem.
L.A.: Pedig előzetes feltételezéseink szerint, a mi közönségünk korosztálya már nem feltétlen akar ugrálni, szóval bizonyos értelemben örülhetnénk is neki, ha nem lenne a TicketSwapon éppen ezer várakozó, aki állójegyet akar venni. Talán a megállapításodban volt egy olyan feltételezés is, hogy vajon a jövőben lesz-e még arénakoncertünk? Én azt gondolom, hogy ez egy egyszeri alkalom, egy kirándulás. Nem fogunk áttérni arra, hogy minden év végén fix dátumként szerepeljen egy arénakoncert a naptárunkban.
Valóban volt ilyen kérdésem, hogy lehet-e számítani még több arénakoncertre, de az állójegy vásárlók kapcsán inkább az volt a feltételezésem, hogy olyan, mintha az emberek a Kispál és a Borz arénakoncerten is klubkoncert élményt keresnének. Zenekari részről hogyan kell készülni egy ekkora show-ra, hogy az mégis Kispál és a Borz-os tudjon maradni?
D.Á.: Vannak nyilvánvaló jelei annak, hogy az arénába mennyire lehet, vagy nem lehet átvinni a klubkoncertek hangulatát. Szerintem, aki ismeri a zenekart, feltételezheti, hogy nem lesz lézershow és a mi közönségünk nem feltétlenül ragaszkodik a tizennégy helyről ütemesen kilőtt lángokhoz, vagy extrém pirotechnikához sem, tehát tűzvédelmileg nem lesz veszélyes a koncert, viszont számos apró kedvességgel készülünk, mind a hangszerelésben, mind a vendégelőadókban. Az ő kiválasztásuk és az ő munkásságuk is valamilyen szinten garantálni fogja, hogy meglesz az emberközeli és kedves hangulata az arénakoncertnek is. Amit csak lehet elkövetünk, hogy minél kevésbé legyen egy gigashow, inkább legyen egy lendületes koncert.
L.A.: A mi ízlésünknek inkább ez az elképzelés felel meg. Amikor látunk nagy zenekarokat, legtöbbször külföldieket, akkor az én szívemhez is azok a show-k állnak közel, amik kevésbé a parasztvakításra, és sokkal inkább magára a zenélésre, mint aktusra koncentrálnak, és azt próbálják közelebb vinni, még a nagyon távol ülő emberekhez is. Bízunk benne, hogy a mi arénakoncertünkön is ki fog alakulni egy közösségi élmény, azokkal is, akik közvetlenül a színpad előtt lesznek, és azokkal is, akik távolabbi ülőhelyekről élvezik a koncertet, hiszen ilyenkor az is nagyon hangsúlyos, hogy kikkel éled át az élményt. Ahhoz pedig, hogy egy koncert a maga értelmében jó legyen, nagyban hozzátesz a közösségi és a közönségi faktor is. A Kispál-koncertekre szoktuk mondani, hogy azok akkor is jók, ha mi éppen nem vagyunk azok.
A zenekarnak az elmúlt évek alatt kialakult egy nagyon jó közönsége, akiknek sokat jelent, hogy más is szereti rajtuk kívül a zenekart. Egyfajta tesóságot feltételez közöttük. A legérdekesebb a ’22-es orfűi Kispál-koncerten volt ezt átélni, ahol a szombati bulinak ugyan sok pillanata volt ötös, de azért nem adnék rá egy négyesnél jobb osztályzatot, ennek ellenére a hangulat csillagos ötös volt. Az egésznek volt egy örömfesztivál jellege, és nekünk már tényleg nagyjából csak annyi volt a feladatunk, hogy eljátsszuk a dalokat. Természetesen nem ez a cél, hanem hogy magunknak is megmutassuk, hogy jól tudunk zenélni és együttműködni, a dalok pedig érvényesek, és nem kínos őket énekelni, abban az értelemben, hogy az ember megírja harminc évvel ezelőtt és a jelenben már máshogy írná. Egyébként a búcsúkoncertünkön se volt lézer meg petárda, ott is inkább azt próbáltuk hangsúlyozni, hogy ez egy közösségi esemény, ahol együtt vagyunk.
D.Á.: Gyakran kérdezik tőlünk, hogy miben másabb a mi zenekarunk. Valamikor a ’80-as ’90-es években elért a zenekar egy státuszt, mondhatjuk, hogy véletlen, meg hogy jókor volt jó helyen, de azt gondolom, hogy ehhez kell egy minőség is, amin lehet vitatkozni, hogy ez hány százalékban ennek vagy annak köszönhető. Akárhogy is történt, a zenekarnak lett egy lábnyoma a nemzedékben a ’90-es években. Aki nem szerette, az is tudta, hogy mi ez, és azt is, hogy miért nem szereti, meg hogy akik szeretik, azok az emberek milyenek. Kialakult egy közösség, akarva, akaratlanul, mindenkinek volt valami képe és viszonyulása a zenekarhoz. Mint egy híres rendező, aki most éppen nem forgat, de lehet különböző filmekhez és korszakokhoz kötni. Egy nemzedéknek meghatározó alakja volt a Kispál és a Borz, és ez magyarázza, hogy miért kell elővenni a mai napig, és elvinni mindenkihez, akit még most is érdekel, vagy csak megmerítkezne benne még egyszer.
L.A.: Ezek a dalok nem akarnak többet most sem, mint anno akartak, és ezzel valószínűleg megfelelünk annak a pár tízezer embernek, aki mai napig hallgatja a zenekart.
Én a közvetlen környezetemben és kicsit nagyobb térben is azt látom, hogy nem csak azok az emberek akarnak újra, vagy még mindig részesei lenni a Kispál és a Borz-miliőnek, akik már a kezdetekkor is ott voltak, hanem a fiatalabb generáció is.
L.A: Igen, viszont minden zenekar, amelyik egy generációban már betöltött egyfajta kulturális identitásképző szerepet, az valószínűleg a következő generációban is hasonlóan fog érvényesülni.
D.Á.: Mi is nagyon sok ’60-as ’70-es években befutott zenekart hallgatunk és szeretünk a mai napig, holott akkor még nem tudtunk közvetlenül az adott zenekar rajongótáborához csatlakozni. A meghatározó zenei élményeit általában 17-18 éves korában vagy akörül szerzi az ember, de mi is hallgatunk és imádunk olyan zenekarokat, akik talán még az említett évtizednél is korábban futottak. Őket mi is csak örököltük.
Láttok abban valami változást, hogy az új dalokat hogyan fogadja a közönségetek?
L.A.: Persze. Régen, ha megjelent egy dal, akkor egy ideig nem történt semmi, máshogy terjedt, máshogy fogyasztották az emberek a zenét. Sokkal inkább tudott albumként működni egy album, mint most, amikor kevesebb a visszajelzés is. Fogalmunk sem volt róla, hogy az új lemez hogyan fog működni. Bizonyos értelemben azért is szerettem volna belevágni, hogy kiderüljön a dalokról, hogy játszhatók-e, érvényesek-e, befogadhatók-e, és ahogy említetted a nemzedékváltást, nagyon meglepő volt, hogy a fiatalok szinte végig énekelték az újabb dalainkat.
D.Á.: Ha egy ötvenéves embert kérünk, hogy mondjon a Rolling Stonestól egy számot, akkor nem a tavalyi lemezéről fog mondani, hanem a negyven évvel ezelőttiről, ha viszont egy húszévest kérdezel, valószínűbb, hogy a frissebb dalokból fog választani. Ez vélhetően természetes, hogy a fiatalok hamarabb reagálnak és érdeklődnek egy régebbi zenekar új zenéire.
L.A. Valószínűleg velem is így van, hogy vannak zenekarok, akiket valahol a szívem mélyén szeretek, vagy egy pozitív érzelem kötődik hozzájuk, és meglátom, hogy kijön egy új albumuk, akkor elképzelhető, hogy halogatom a meghallgatását, mert nem akarom, hogy rossz legyen, vagy érződjön rajta, hogy megöregedtek. Az emberek féltik azt a képet, ami bennük él, és az én szakmámban van egy olyan félelem is, hogy az illető szembejön az utcán és megkérdezi, hogy tetszett a lemezem? Ilyenkor pedig elő kell húzni azokat a dumákat, hogy nagyon jól szól a dob, mivel hazudni nem illik.
Bizonyos pontokon már érintettétek a jövőbeli terveiteket, és az első kérdések egyikénél már tisztáztuk, hogy nem lesz minden évben arénakoncertje a Kispál és a Borznak, viszont mi az, ami lesz még a jövőben?
L.A.: Szerintem arénakoncert több nem. Mint ahogy Sziget búcsúkoncertünk sem lesz több, úgy erre is mondhatjuk, hogy valószínűleg nem lesz több ebben a formában. A mi zenekarunknak az a formátum áll jól, amit 30-40 év alatt kialakítottunk neki, viszont az arénakoncert megugrásával ezt is ki tudjuk pipálni, hogy megcsináltuk, és kicsit belenézhetünk abba a mi lett volna, ha képbe, hogy milyen lenne, ha arénakoncertező zenekar lennénk.
D.A.: Vagy ha 300 km-rel nyugatabbra születünk.
L.A.: Mint amikor egy zenekari ember csinál egy szólólemezt, akusztikus koncertet, vagy számítógépes zenét, amikkel egy viszonylag hosszú pályafutás során lehet találkozni, és miért is ne próbálnánk ki? Számomra a kíváncsiság is motiváció volt, hogy meg tudunk-e közösen csinálni egy ekkora koncertet, és ha sikeresen végig visszük ezt a projektet és minden lemegy úgy, ahogy terveztük, akkor a rendező elismerése mellett nagyon jól fog esni az az érzés, amit a 11-12 ezer ember visszajelzéséből kapunk. Több dal is van készen jelenleg, viszont én azt látom, hogy most, hogy újra létezik ez a zenekar, az erre fordított idő és energia fogja meghatározni, hogy hogyan alakul a Kispál és a Borz története a jövőben.
A koncertre jegyek még kaphatók. További részletek a zenekar oldalán és a Facebook eseményben érhetők el.
