A 2019-es év egyik legnagyobb dobását sorozatokból az HBO szállította a Watchmennel. A képregény ötletén alapulú történet nem a szokásos szuperhős vonalvezetést követi, annál valami sokkal izgalmassabb, komplexebb és drámaibb végeredményt kaptunk.
Damon Lindelof munkássága megosztó a szakmában, elég ha csak a Lostra gondolunk, ami végtelenül izgalmas volt, de mégis a fél közönség felháborodott rajta, pláne a végén. Lindelof másik nagy műve, a szintén HBO-s, A hátrahagyottak volt, amiben már biztosan felismertük a kézjegyeit, láttuk hogyan készít egy alapvető drámai konfliktusból szíveket porrá zúzó, lenyűgöző sztorit. Az 1986-os Alan Moore és Dave Gibbons által jegyzett Watchmen képregényből 2009-ben Zack Synder készített egy szélesebb körben kedvelt mozifilmet, amit most Lindelof gondolt tovább.
Évtizedekkel járunk a film után, ahol a történet szerint a békét egy újabb feszült időszak követte. Egy radikális terrorszervezet Rorsasch-maszkba bújtatott tagjai a fehér felsőbbrendűség nevében a rendőrök életére törnek. A törvény emberei éppen emiatt már maguk is maszkot hordanak, hogy inkognitóban védjék magánszférájukat és szolgálják a rendet.
A sorozat főszereplője az Oscar-díjas Regina King által megformált Angela Abar, aki menő álruhában asszisztálja a rendőrség munkáját, amíg egy megrázó haláleset nem történik Tulsában, a sorozat fő helyszínén. A történet persze ezer szálon fut, itt lesz a fura szabályokkal működő világban elszigetelten élő Ozimandyas (Jeremy Irons), a kőkemény és cinikus FBI ügynökasszony, aki elég fontos karakter a Watchmen világból, a végtelen pénzzel rendelkező üzletasszony, akinek az órája a végítélet felé ketyeg, valahol talán Doctor Manhatten is figyeli az eseményeket, de fény derül Hooded Justice megszületésére is és a több idősíkon játszódó sztori miatt folyamatosan kapjuk a válaszokat.
A Watchmen ugyanis tömve van kérdésekkel, amikre nagyon durván választ várnak a nézők. Egy olyan labirintusba dobnak be minket, aminek minden téglája egy végtelenül érdekes legendát rejt magában és több olyan kiemelkedő rész is van, amikor a padlót veri a néző álla. Emellett azonban baromi sok időt szánnak karakterépítésre is. Először nem értjük miért, úgy gondoljuk, hogy a sztori annyira súlyos, hogy a kilenc rész nem lesz elég arra, hogy végigvigye a gondolatmenetet, azonban azzal, hogy ilyen közel kerülnek a szereplők a nézőkhöz, minden egyes történés érzelmileg sokkal jobban oda tud csapni.
A Watchmen sorozat egyáltalán nem hasonlít a megszokott szuperhősös kínálathoz, itt súlya van a főszereplők morális kérdéseinek, de persze brutál sok utalással van kikövezve, hogy a világában kényelmesen érezhessük magunkat. A társadalomkritika nem csak vizuálisan van jól megvalósítva, de a fegyvertartási jogok, a mostanában hallható feketék elleni túlkapások ellenkezőjének leképezése és a politikai háttér, valamint a rasszizmus kérdése, nagyon gondosan és okosan lettek megkoreografálva, amihez nyilván az élet ad sok ihletet, hiszen például az 1921-es Tulasi mészárlás valóban megtörtént.
A második évad még kérdéses, mert a szereplők aláírtak, de Lindelof nem tervezte folytatni a sorozatot, pedig cliffhangerrel ért véget ez a szezon. A sok kimagasló epizód között pont a finálé sikerült egy kicsit gyengébbre, de képileg és zeneileg is káprázatos volt; az utóbbit a Nine Inch Nailsből ismert Atticus Rossnak és Trent Reznornak köszönhetjük.
A Watchmen annyira bonyolult szerkezetű, hogy van aki csak kötekedni fog a logikai buktatókon, ha voltak egyáltalán vagy az időhúzáson, amit a karakterépítésre szántak, de nem lehet elvitatni, hogy mennyire kreatív és egyedi univerziumot teremtettek, mennyi apró, már önmagában is jelentős kis történettel egybefűzve. Ha sor kerül a folytatásra, akkor csak Damon Lindeloffal érdemes továbbvinni, mert ennyi ötletes megoldást, ilyen érzelmi lavinával megtölteni, nem sokan képesek ma a sorozatiparban.
A sorozat alapjául szolgáló képregényt a Fumax forgalmazza.
