Hirdetés
Hirdetés

Megnéztük a Mayhemet Manchesterben, hogy elmondjuk milyen lesz a nagyszombati magyar koncert

mayhem_img_7969-660x330.jpg

Adott egy tökéletes black metal lemez, a sok viszontagság után 1994-ben megjelent De Mysteriis Dom Sathanas, illetve adott egy hibátlanul játszó zenekar. Szóval ebből a két összetevőből vajon milyen lehetett a koncert Manchesterben, mint jó? (A kép nem a helyszínen készült, de itt is így nézett ki. Fotó: Anya Svirskaya)

Sok trve rajongónak valószínűleg nem tetszik majd, de ezzel a De Mysteriis Dom Sathanas emlékturnéval a Mayhem végképp a black metal Iron Maiden-e lett. Amit a Manchester Academy 800 fős, dugig telt termében láttunk, az egy showműsor volt, vagy ha úgy tetszik, színházi előadás. Ahogy a bevezetőben írtam, a zenekar tökéletesen, remek hangzással eljátszotta az annak idején lemezre vett számokat, ami itt élőben annyival volt több, hogy átkötéseknek volt némi zaj, vagy Csihar Attila frontember mormogása. Amúgy a klasszikus nyolc dalon semmit nem változtattak, de hát minek is. Lényegében minden bennük van, amiért a black metalt szeretni lehet.

A plusz, az a látvány volt, és emiatt áll az Iron Maiden-párhuzam. Nem egy statikus színpadképpel lépett ugyanis színpadra a zenekar. Volt több háttérvászoncsere, oldalsó molinócserék, azok teljes eltüntetése, amivel csontvázak kerültek előtérbe stb. Csihar sem egy cuccban és maszkban nyomta végig a fellépést, de persze a szokásosan beteg pantomimelőadása, a fordított kereszt, a füstölő, a koponya, a gyertyák most is megvoltak. Ráadásul most a többiek is váltottak a szokás fellépési szettjükhöz képest. Hellhammer doboson kívül már mindenki kapucnis csuhában volt, és most nem csak Csiharnak, hanem a két gitárosnak is arcfestése volt. És ehhez jött a tökéletesen alkalmazott füst és a fények, hogy minden a helyére kerüljön.

Csihar Attila azt mondta, hogy mostanra ért össze annyira a zenekar, mostanra lettek annyira magabiztosak, hogy méltóképpen előadják az elejétől a végéig az idén 23 éves De Mysteriis Dom Sathanas nagylemezt. Hogy ez tényleg így van-e, nem tudom, de az biztos, hogy egy tökéletes show-t láttunk, amit pont a hibátlansága, túlzott teátrálissága miatt sok magát igaznak gondoló black metalos köpködni fog. Nekik vigasz lehet, hogy ez a látvány a budapesti Dürer Kertben úgysem fog elférni (már az is kérdés, hogy Hellhammer gigantikus dobcucca mellé hogy állnak majd oda a többiek), szóval ott sokkal pőrébb, trve-bb előadásra lehet majd számítani, ami a dalok és a zenészek miatt úgyis ugyanolyan jó lesz, mint Manchesterben.

(Volt két előzenekar is, amik közül a Dragged Into Sunlight fellép Budapesten is, ráadásul már visszatérőként, de én csak most találkoztam velük először. Jobban mondva találkoztam volna, mert szinte végi háttal a közönségnek játszottak, és csak a füst, a stroboszkóp, valamint az ezek árnyékában a színpadra felcipelt hatalmas gyertyatartók, koponyák és csontok látszottak. Hangulatos volt, kétségtelen, de a rettenetesen tömény, a sludge-tól, a death és black metalon át a doomig mindent tartalmazó zenéjük kicsit sok volt így ismeretlenül. Akkora csépelést végeztek, olyan nagy hangerőn és zajosan a rájuk kiszabott túl hosszú idő alatt (lényegében annyit játszottak, mint a főzenekar), hogy utánuk a Mayhem egy laza Kiss-fellépésnek, tiszta felüdülésnek tűnt.)

Advertisement
38,934KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,660FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló