Hirdetés
Hirdetés

Meglepően szórakoztató – klipmegosztás best of 2011

Ahogyan tavaly is, idei első klipmegosztásunk még az előző év jegyében telik: összegyűjtöttük 2011 szerintünk legemlékezetesebb videoklipjeit, amiket évek múlva sem fogunk elfelejteni. A válogatásnál sok szempontot figyelembe vettünk, ezek komolyabb részletezésével nem untatnánk a kedves olvasókat, bár annyit azért érdemes megjegyezni, hogy alapvetően fontosnak tartjuk, hogy egy klip mennyire képes meglepni és szórakoztatni a nézőt, valamint fenntartani az érdeklődést, hiszen az ellaposodás továbbra is a műfaj egyik jellemző rákfenéje. Az elkészült lista alapján messzemenő következtetéseket levonni és trendekre rámutatni nem akarunk, az azonban a végeredményből ezúttal is világosan látszik, hogy a jó ötleteket és a szárnyaló vizuális fantáziát nagyon nehéz bármivel is pótolni, viszont ha ezek rendelkezésre állnak, akkor már elég nehéz hibázni.

10. Robyn – Call Your Girlfriend

A svéd énekesnő 2010-ben minden komolyabb listán ott volt Body Talk című pompás albumával, az ezen hallható Call Your Girlfriend Max Vitali által rendezett videója pedig elérte, hogy a 2011-es évet összegző listákra is legyen mivel felkerülnie. A klipben Robyn egy üres raktárépületben táncol teljesen egyedül, amiről elsőre azt gondolhatná az ember, hogy az ilyesmi inkább mondjuk Beyoncénak szokott jól állni, nem az általában összetört szívű, érzékenységéről híres svéd énekesnőnek, a klip végére azonban már nem is értjük, hogy három és fél perccel ezelőtt hogyan is gondolhattunk ekkora marhaságot. Ismét egy remek dobás ettől a nagyszerű nőtől!

9. Metronomy – The Bay

Áprilisban adta ki harmadik nagylemezét a brit Metronomy zenekar The English Riviera címmel, ezen hallható a The Bay című dal, amihez David Wilson készítette el a hivatalos klipet. A fülledt hangulatú videóban a jól öltözött zenekart tengerparti, luxus környezetben látjuk zenélni, autózni, mólón ücsörögni és hasonlók, miközben szexi, fürdőruhás modellek, vagy csak azok bizonyos testrészei bukkannak fel körülöttük. A klip tele van ötletes képi megoldással, vicces vágásokkal, szép nőkkel, enyhén erotikus jelentekkel, a környezet pedig, ahol az egészet felvették – és amiről a dal szól – maga a lemez címét is adó Angol Riviéra, egész pontosan Torquay városának tengerpartja. Mindez elsőre talán nem tűnik annyira erősnek, hogy az év legjobbjai közé kerüljön, viszont amikor azon kapja magát az ember, hogy hetek óta naponta megnézi legalább egyszer, akkor már nem lesznek kétségei.

8. Nerina Pallot – Put Your Hands Up

A francia és indiai gyökerekkel is rendelkező brit énekes-dalszerzőnő május legvégén adja ki következő, sorban negyedik nagylemezét Year Of The Wolf címmel, amiről ez a dal volt az első hivatalos kislemez. A hozzá készült klip különlegessége, hogy vágás nélkül készült, egyetlen hosszú jelenetből áll, ami bár nem az első ilyen a poptörténelemben, azt azért érdemes hangsúlyozni, mekkora munka ilyesmit elkészíteni, ami persze azért általában megéri a fáradtságot, hiszen műfajából eredően szinte mindig érdekes az ilyesmi, pedig itt még betanított állatok sincsenek. Van viszont egy rakás, folyton mozgásban lévő szereplő, akik benépesítik az énekesnő körüli teret egy pub előtti kis utcában. Semmi különösebb történet, Nerina énekel, mindenki más pedig, seperjen utcát, vagy másszon létrára, együtt mozog a zenével, és legtöbbször még legalább egy valaki mással. Többek között az ilyen klipekért érdemes hétről-hétre klipmegosztást csinálni és persze azt olvasni is.

7. Foo Fighters – Walk

A Foo Fighters akár a Lemmy közreműködésével készült White Limo klipjével is bekerülhetett volna az év legjobb videói közé, a Sam Jones által rendezett Walk azonban végül mégis erősebbnek bizonyult. Pedig az ötlet nem nagy és még csak nem is eredeti, Dave Grohl voltaképpen ugyanazt adja elő, mint Michael Douglas az Összeomlásban, ezt viszont rendkívül szórakoztató módon teszi. Aki figyelmesen olvas minket, már észrevehette, hogy mi itt a Lángolónál kedveljük Dave Grohlt, ebben a klipben pedig kifejezetten szimpatikus arcát mutatja. És hát ki ne érezte volna már legalább egyszer hasonlóan magát az életben?

6. Jennifer Lopez – Papi

Jennifer Lopez Love? című legutóbbi albumának harmadik kislemezes dalához Paul Hunter készített klipet, aki úgy tíz éve már a Love Don’t Cost a Thing és If You Had My Love videóit is rendezte. A Los Angelesben forgatott klipben egy mágikus sütemény hatására az énekesnő annyira borzasztóan vonzóvá válik, hogy nincs az a férfi a Földön, aki bírna magával, ha megpillantja. Ennek köszönhetően már hamarosan a fél város a nyomában van, a pasik egymáson átgázolva loholnak utána, ugranak le falakról, másznak fel a kocsijára és gyakorlatilag bármit megtesznek, csakhogy elkaphassák. Igazán mozgalmas és eseménydús klip, ami az öt és fél perc ellenére végig leköti a nézőt, ráadásul még a szinte mindig unalmas és elcsépelt táncolós jelenetet is sikerült egész viccesen kivitelezni. Egyértelműen ez Jennifer Lopez pályafutásának eddigi legjobb videoklipje, sőt, még minket is meglepett, hogy az év legemlékezetesebbjei közé is simán befért.

5. Duran Duran – Girl Panic!

A Duran Duran Girl Panic! című számára Jonas Åkerlund egy majdnem tíz perces klipet készített, amiben a főszerepeket a kilencvenes évek meghatározó szupermodelljei alakítják, ráadásul Eva Herzigova, Helena Christensen, Cindy Crawford és Naomi Campell a brit zenekar tagjait személyesítik meg a videóban, és persze az eredeti tagok is feltűnnek. Bárhogy is nézzük, ez klip simán nagyobbat szól, mint bármi, amit Åkerlund Lady Gaga és Beyoncé közös számának klipje óta készített, ha mindehhez pedig még azt is hozzávesszük, hogy ez az egész nem is hagyományos videoklip, hanem egyfajta áldokumentumfilm, akkor teljesen egyértelművé válik, hogy az idei egészéves kliptermésből is kiemelkedik.

4. Florence + The Machine – No Light, No Light

A No Light, No Light nagyszabású videójában keresztény templomi gyermekkórus, woodoo-bábu és egy ijesztő fekete férfi baljós szertartása látható, eközben pedig az énekesnő egy felhőkarcolón kapaszkodik, vagy éppen az említett férfi elől menekül, majd végül a többszörösen szimbolikus klip jelentős részében leginkább csak zuhan. Hogy mindebből pontosan mi kerekedik ki, azt kár lenne elárulni, megnézni viszont annál inkább érdemes. Igazán hatásos, megragadó, nagyszerű klipet sikerült készíteni ehhez az egyébként is remek dalhoz.

3. Duck Sauce – Big Bad Wolf (18+)

Armand Van Helden és haverja, A-Trak úgy tűnik, nem tud mellényúlni, ha videoklipekről van szó. Tavalyi nagy diszkóslágerük, a Barbra Streisand klipjét 2010 legemlékezetesebbjei közé soroltuk, most pedig itt a Big Bad Wolf, amiről már a megjelenése pillanatában biztos volt, hogy benne lesz ebben az évösszegző válogatásban. A duó szerint a dance videókban szinte mindig bikinis csajok ugrálnak szexin, úgyhogy ők ehelyett inkább arra koncentráltak, ami a férfiakat valójában érdekli, ez pedig a saját farkuk. Keith Schofield rendező ebből kiindulva készítette el a Big Bad Wolf videóját, amire sok minden mondható, csak az nem, hogy szokványos és felejthető lenne. Ellenkezőleg, ezt a három percet még évek múlva sem fogjuk elfelejteni, akár röhögve, akár undorodva nézzük végig, amint a főszereplők bevetésre indulnak a nadrágjukban lakó legjobb barátjukkal. Kínos pillanatok a munkahelyen, gondos készülődés, csajozás és szex, mindezt úgy, ahogyan eddig még biztosan nem láttuk. Ez egy már most klasszikus műalkotás. Nem tudom megszámolni, hány embertől hallottam az elmúlt hetekben, hónapokban, hogy egyértelműen ez az év legemlékezetesebb klipje, nekik üzenem, hogy nagyon figyeljenek a következő kettőre. A dobogóra viszont így is felfért.

2. OK Go – All Is Not Lost

Nem nagyon van manapság zenekar, akikről elmondható, hogy szórakoztatóbb és kreatívabb klipeket készítenének, ráadásul rendszeresen, mint az OK Go. Ezt pedig szó szerint kell érteni, hiszen az amerikai együttes általában maga rendezi a klipjeit, igaz, mindig némi segítséggel. Ezúttal, hasonlóan a tavalyi top tízünkbe is bekerült White Knuckles videójához, a zenekar frontemberének nővére, Trish Sie volt az OK Go segítségére, valamint most a Pilobolus Dance Company is közreműködött, így készült el az All Is Not Lost videója. A klip ezúttal is az emberek együttes mozgásából kibontakozó látványra épít, hasonlóan a zenekar korábbi videóihoz, ám ismét úgy, ahogyan korábban még nem láttuk. A videónak egyébként – jól jellemzően a 2011-es év egyik kibontakozni látszó trendjére – van egy Google Chrome böngészőből élvezhető interaktív, valamint egy 3D-s változata is, erről bővebben itt lehet tájékozódni. Nem szoktunk dobálózni a dicsérő jelzőkkel, de erről a klipről a megtekintése után csak egyetlen szó jutott eszünkbe, ez pedig az, hogy zseniális.

1. Is Tropical – The Greeks (18+)

A francia Kitsuné adta ki június közepén a londoni Is Tropical bemutatkozó lemezét Native to címmel, ezen hallható a The Greeks, amihez a rendkívül bájos nevű MEGAFORCE készített klipet. Az élő szereplőkkel felvett, jelentős részben azonban animációs klipben gyerekek gyilkolásszák egymást egy csendes kis kertvárosban. Ömlik a vér, robbannak a kukák, centikről lövik fejbe egymást és torkokat vágnak el egyetlen mozdulattal, és bár láthatóan mindez csak játék, ami azonnal félbeszakad, ha anyu az asztalra teszi az ebédet, azért összességében igencsak durva, ugyanakkor roppant szórakoztató is egyben. Amikor megjelent a klip, nem sokkal később megtudtuk a zenekar twitteréről, hogy Kanye West például imádja ezt a videót, és hát bárhogy is néztük az idei termést, nekünk is arra kellett jutnunk, hogy évek múlva 2011 klipjei közül ez fog kapásból az elsőként eszünkbe jutni. Ritkán látni ennyire meglepő, ötletes, hatásos és ugyanakkor szórakoztató alkotást.

Advertisement
38,927KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,510FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló