Hirdetés
Hirdetés

Megjelent az új New Model Army-nagylemez!

new-model-army-between-blood-and-wine-6632.jpg

„A világ legszimpatikusabb zenekara” nemrég jelentette meg immáron 14. albumát, Winter címmel. A New Model Army megérdemelten viselheti ezt a titulust, mert a kezdetektől igazi rajongóbarát együttes volt, a zenészek pedig sosem hőbörögtek, adtak aláírást bárkinek és közben simán mentek tovább várost nézni, és nem mellékesen persze csodálatos dalokat/lemezüket írtak pályafutásuk során. Alapvetően poszt-punkos, a bradfordi nihilből való kitörés jellemezte zeneileg és szövegileg a korai munkásságukat, majd később ezt tovább színesítették hegedűvel, törzsi dobokkal, elmélkedősebb, természetközeli szövegekkel, ami által mára kialakult egy csakis rájuk jellemző zenei világ amit mérföldekről fel lehet ismerni. Nincs ez másként az új lemezük kapcsán sem, amiről két dalhoz klipet is készítettek. Az egyik épp az a címadó tétel, ami méltó párja a Today is a Good Day című korábbi lemezükön található Autumnnak.

A New Model Army utoljára három éve adott az A38-on egy felejthetetlen koncertet, ám idén sajnos a lemezbemutató turné nem rendelkezik magyar dátummal, de aki mégis látni akarja őket, azok október 9-én Prágában elcsíphetik őket, hisz mindig élményszámba menő élő fellépéseik vannak.

És a végére egy rossz hír: Justin Sullivan énekes/gitáros/alapító több, mint harminc év után megcsináltatta a hiányzó metsző fogát, reméljük ez az eddig megszokott ének és szövegmondási technikájára nem lesz negatív hatással.

Ez pedig a teljes album  Winter lemez:

 

Advertisement
38,934KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,660FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló