Hirdetés
Hirdetés

Megint szétmegy az Orbital

orbital.jpg

Elég fekete év ez eddig az elektronikus zenének, halálesetek és nagy elválások követték egymást, szinte minden hónapra jutott valami, ami miatt a fejünket fogtuk. És máris itt a következő: 25 év után újra feloszlik a brit testvérpár, Paul és Phil Hartnoll közös projektje, az Orbital. Azért újra, mert 2004-ben egyszer ez már megtörtént, viszont öt év múlva, 2009-ben ismét összeálltak. Na erre most semmi esély nem lesz, Hartnollék a hivatalos oldalukon közölték, hogy ez most véglegesnek tűnik.

Az Orbital projektet 1989-ben indították be, első kislemezük a Chime volt, és akkora siker lett, hogy Pete Tong úgy gondolta, érdemes egy évvel később, a saját labelén újra kiadni.

1991-ben aztán a debütáló album is befutott, ez volt az azonos című Orbital, amire szokás Green Album-ként is hivatkozni. Ezt a 2004-es szétválásig még további hét nagylemez követte, olyan korszakos darabokkal, mint a Halcyon + On + On, a The Box vagy a Belfast.

A szünetben Paul saját nevén folytatta a zenekészítést, Phil pedig alapított egy új duót, mindkét projekt megért egy-egy albumot is. 2008-ban aztán jött a nagy bejelentés: a Chime 20. születésnapjának alkalmából újra összeáll az Orbital, ebből a következő évben végül egy egész turné kerekedett. 2012-ben adták ki utolsó előtti nagylemezüket, a Wonky-t, ezt meg már csak a borzalmas Pusher-remake filmzenéje követte hat hónappal később. A kettő között meg még a londoni paralimpia megnyitóját is bevállalták, fellépésükben Stephen Hawking is közreműködött.

Paul a különválás után szólóprojektbe vág bele 8:18 néven, és valamikor 2015 elején már albummal is jön elvileg, míg Phil inkább a DJ-karrierjére akar koncentrálni, tehát azért legalább a zene mellett maradnak.

Advertisement
39,150KedvelőTetszik
3,137KövetőKövetés
7,110FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló