Hirdetés

 „Meghatározó volt.” – Kóczán Károllyal, a Kontroll Csoport technikusával beszélgettünk.

40 éve alakult a Kontroll Csoport – 5. rész

A Kontroll Csoport tiszteletbeli tagja, a ’80-as években az újhullámos zenekarok otthonának számító Ikarus Művelődési Központ egykori technikusa, az Európa Kiadó és a Sziámi korábbi hangmérnöke. Műszerész, rajzfilmes, sakkőrült, politikus. Kóczán Károly mesél arról, hogyan élte meg a hazai underground legendás évtizedét.

Hogy kerültél az Ikarusba?

Mindig is itt laktam a kerületben, ismertem az Ikarust, rengeteget jártam oda különböző programokra. Aztán ’79-ben egy sráctól hallottam, hogy az Öreg (Lehoczki László) keres maga mellé valakit, aki ért az elektronikához. Mivel elektronikai műszerészként végeztem, lementem hozzá. Beszélgettünk egy fél órát és el is dőlt bennem, hogy ez nekem kell, ez engem érdekel. Idővel rájöttem, hogy nem csak az elektronikai része, hanem az egész művelődésügy izgat, ugyanis addig semmilyen kapcsolatban nem voltam a kultúrával és kezdtem rájönni, hogy ez nekem fontos. A H.U.R.K.A. Színpad már ott működött akkor, de aktív zenei élet még nem nagyon volt. A társulat ’81 környékén megszűnt, Ágiék meg próbahely nélkül voltak, így rádumáltuk az igazgatót ­­­– aki egész normális volt –, hogy hadd jöjjenek ide próbálni, mert elküldték őket több helyről is, ráadásul a Karcsi a H.U.R.K.A. előadásaiban is dobolt, amúgy meg az Öreg öccse volt, úgyhogy több szálon is kötődtek ide.

Szóval korábban rendszeresen megfordultál az Ikarusban. Miket néztél meg?

Akkor a zenei indíttatásom más volt, a diszkóba jártam le csajozni, vagy épp P. Mobilra. Egyébként akkoriban még az Ikarus koncertjei nem voltak olyan jók, mint a belvárosi helyeken. Ez egy verekedős klub volt a ’70-es években: minden szombat este koncert, utána verekedés. Én az ilyet nem szerettem.

Elkezdett lejárni az Ikarusba a Kontroll, majd egyre több újhullámos zenekar követte. Milyennek találtad ezt a társaságot?

Nekem ez egy óriási élmény, egy meghatározó dolog volt. Én egy munkáscsaládból származom és az ismeretségi köröm is addig nagyrészt ilyen emberekből állt. Idővel teljesen kiszakadtam a régi környezetemből. Az életem legnagyobb élménye volt, hogy bekerültem közéjük. Rengeteget tanultam tőlük, azóta is azokból az élményekből élek, abból építettem fel magam, amit ott szereztem. Itt olyan emberek voltak, akik felsőbb körökből kerültek oda és olyan dolgokkal ismertettek meg, amelyekkel a saját társaságomon keresztül sose találkozhattam volna. Úgyhogy nekem teljesen megváltozott az életfelfogásom, nem mondom, hogy teljesen elszakadtam a régi barátaimtól, de azért eltávolodtam. Velük már nem tudtam megosztani ezeket az új élményeket, nem nagyon tudták felfogni. Kevesen tudtak ezzel a tempóval menni, de én valószínűleg arra voltam predesztinálva, hogy ezt felfogjam és így be tudjak illeszkedni. Baráti kapcsolatba kerültem velük és nagyon gyorsan tudtam alkalmazkodni a gondolataikhoz. Ott ismertem meg például a Beszélőt, vagy az Ab Ovót, és más ellenzéki kiadványokat. Elkezdtem tájékozódni, addig azt se tudtam, hogy mi folyik ebben az országban. Megfogott az undergroundnak a politikai vonala, mert szerintem a lényege ez volt. A zenék nem voltak rosszak, de nekem az ellenálló, irodalmi, művészeti, politikai mivoltuk együttes élménye többet adott.

Hamar befogadott a Kontroll?

Fantasztikus élmény volt, hogy automatikusan zenekartagnak tekintettek engem is, aki a technikát csinálta. Nem voltam kitaszított, aki örüljön, hogy a keverőnél kevergethet. Az Öreggel mi is ugyanúgy ott voltunk a plakátokon, mint a zenészek. Kommuna jelleggel működtek, és aki közéjük tartozott, az mindenhol ott volt velük. Nem hagytak ki soha semmiből.

Az Embergyár műsor Kistamás László által tervezett plakátja. Az 1983-as eredetin egy narancssárga fedőlap is volt „Szigorúan bizalmas!” felirattal, mely eltávolítása után váltak csak láthatóvá a nyilvántartottként ábrázolt zenekartagok. (A plakát fotóját Szőnyei Tamás bocsátotta rendelkezésünkre.)

Mi volt a szereped az Ikarusban és a zenekarban?

Az Öreg keverte a koncerteket, én meg a fénytechnikát csináltam. Ketten szereltük a dolgokat, állítottuk elő azokat a berendezéseket, amelyekre éppen szükség volt. A Müllernek mindig voltak technikai ötletei, ugyanis nem egyszerű koncertek voltak ezek, komoly világítást és színpadot igényeltek. A Müller úgy csinált meg egy koncertet, mint egy filmet. Minden próbán részt kellett vennünk, ugyanis nagyon pedánsak voltak a műsoraik tekintetében. Nekem tudni kellett, hogy mikor lép be a szaxofon, gitár, dob… Az összes számot részletesen kellett ismernem, mert különben nem tudtam volna megfelelően állítani a fényeket.

Beugrik valamelyik emlékezetes színpadkép?

Az első koncert, amit csináltunk a zenekarral a Művházban, az nagyon látványos volt. Az Ikarus mozijának vetítővásznát is felhasználtuk benne: leeresztettük és hátulról megvilágítottuk, a vászon előtt kartonból kivágott alakok álltak. A koncert egy árnyjátékkal kezdődött, aztán bejöttek a tagok a vászon elé, ahol fejgépekkel világítottuk őket. Fantasztikus volt, nagyon tetszett, három napon át keményen készültünk rá. Máskor meg voltak oszlopok, amik fóliával voltak bevonva és felülről kellett egy spottal megvilágítanom, miközben benne álltak az énekesek. Később már nem voltak ilyen látványos koncertek, mert túl sok munka volt és egyszerűbb volt felszerelni a fix világítást, csak a fejgépeket mozgattuk.

„Nem én vagyok…” A zenekartagok és kivágott figurák sziluettje keveredik az első Ikarusban rendezett, látványos Kontroll koncerten. (a kép forrása: Facebook)

Az Ikarus jobban fel volt szerelve fénnyel, mint más művházak?

Amikor a H.U.R.K.A. Színpad odajött, akkor Papp Károly volt az igazgató, aki maga is művész volt, grafikus, így nem volt nehéz rávenni, hogy költsön fényekre. Az Öreggel csináltunk egy vezérléstechnikát, fényerőszabályzással, a Művház meg adott pénzt komoly lámpákra, úgyhogy nagyon jól fel voltunk szerelve. Volt vagy három fejgép is, ami akkor nagy dolognak számított egy kultúrházban. Ezzel a felszereléssel már lehetett valamit kezdeni.

Vidéki turnékra hogyan jártatok?

Két autóval mentünk. Az egyik a Hajnóczy Árpi Skodája volt, a másik az apám Ladája, amit mindig elkértem tőle ezekre az alkalmakra. Amikor a zenekar beindult, havi három-négy-öt vidéki koncert is volt. A Kontroll feloszlása után az Európa Kiadónak is én lettem a technikusa, velük is turnéztam. Nagyjából egy évig én hangosítottam nekik.

Az Európa Kiadóval hogy kezdődött a közös munka?

A Kiadó a Jó lesz ’84 anyagát – csakúgy, mint a Love ’82-őt ­­– az Ikarusban rögzítette, és amikor minden hangszer fel volt véve és már a sávokat kevertük a Menyhárt Jenővel, akkor egy hosszú, idegpróbáló nap végén, este tíz óra fele az Öreg megunta és felállt, hogy ő márpedig nem fogja még egyszer megkeverni a felvételt. A Jenő ugyanis maximalista volt és a végtelenségig képes lett volna kevergetni a sávokat. Szóval az Öreg lelépett, mi meg ott maradtunk ketten a Jenővel a stúdióban a félkész anyaggal, amit ő mindenképp újra akart keverni. Mondtam neki, hogy jó, itt maradok, ameddig csak akarod, de reggel nyolcra jön hozzám a kőműves az aljzatbetont csinálni, úgyhogy reggel nyolcra jössz velem betonozni. Kötöttünk egy dealt, ottmaradtam keverni, Jenő másnap meg az én házamban húzta fel a betont a csigán. Amúgy a fél Kontroll is dolgozott a házamon: János, Karcsi, illetve a Kistamás Lacival festettük a mennyezeti deszkákat. Annyiban kötődik még a zenekarokhoz a házunk, hogy a Balkán FuTourist egyszer felvett itt egy jelenetet az egyik filmjéhez. Lejött az egész csapat, egész éjjel forgattunk az előtérben, miközben a gyerek meg bent aludt a hálószobában. Két filmet is készítettek, az egyikben én is szerepelek, de sose láttam, abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán befejezték-e.

Kontroll koncert az Ikarusban. A megfestett Helsingör vára a Hamletből: zárt kapuval, és miután már átszakította azt a zenekar. (Vető János felvételei.)

Melyik Kontroll koncertekre emlékszel?

Az Európa Kiadóval közösen tartott Eurokontroll  – az nagyon jól sikerült. Itt a két zenekar a saját számai mellett a másiktól is feldolgozott néhányat a maga stílusában. Ami onnan nagyon megmaradt, az a Müller Szeretlek című száma, amit itt adott elő először. Akkoriban Lech Wałęsa nevének említéséért nagyon komoly büntetés járt, zenekarokat letiltottak, még be is börtönözhettek. Ahogy a Müller ezt mégis megtette, az nagyon ütős és hatásos volt, az áthallást mindenki értette, a rendőröket is beleértve. Az egy hónap múlva esedékes Európa Kiadó koncertet be is akarták tiltani emiatt a Kontroll szám miatt.  Ezen jót röhögtünk, mivel a két zenekar váltogatta egymást a színpadon és amúgy is játszottak egymástól számokat, a rendőröknek fogalmuk sem volt, hogy melyik zenekar játszotta a Szeretleket. Azt hitték, hogy az Európa Kiadó. Teljesen süsü volt a belügy és a titkosszolgálat. Írtak az igazgatónak, hogy nem engedélyezik a Kiadó következő koncertjét, de végül mégis megtarthattuk.

A rendőri jelenlét a koncerteken mennyire volt zavaró?

Rendőrök nem nagyon bántottak itt senkit. A külső kerületekben nagyobb volt a tűréshatár. Beljebb, a fontosabb helyeken nem merték ezeket a zenekarokat felléptetni – egy-két hely kivételével, mint például a Ráday Klub. Több zenésztől is hallottam, hogy onnan néha koncert után bevitték őket a rendőrök, megverték és benntartották őket megfélemlítésképp. Nagyon irigyeltem őket, mert úgy voltam vele, mint a Bástya elvtárs: „engem már senki nem akar megmerényelni?” Pár éve kikértem az adataimat a levéltárból, hogy figyeltek-e, de kiderült, hogy nem. Úgyhogy én nem nagyon számítottam – sajnos.

A Kontroll és Európa Kiadó koncertek mellett lejártál másra is?

Én egy rock’n’roll gyerek vagyok, szerettem a Kontrollt, de nekem az Európa Kiadó jobban tetszett, mert ők játszottak rock’n’rollt. A másik nagy kedvencem a Balaton. A Víg Misit már a színjátszókörből ismertem. De rengeteg más koncerten is ott voltam, ugyanis underground klubot szerveztünk az Ikarusban. Meghívtuk a zenekarokat, az Öreg kevert, én meg kezeltem a fényt, illetve intéztük nekik a plakátokat. Ekkor már Molnár Béla volt az igazgató, aki nagyon örült annak, hogy behozunk 500-600 embert egy koncertre – ez nagy szó volt egy „vidéki” kultúrháznál. Komoly bevételt generáltunk neki. Minden vasárnap volt egy teltházas koncert, dugig volt a nagyterem és a büfében is tömegek álltak. Az Ikarus ilyet nem tudott csinálni. Nem tudott olyat, hogy egy fillérjébe sem kerül a zenekar, közben meg óriási bevételt produkál. A büfések is iszonyú pénzt kerestek. Molnár Béla a zenekarok által behozott magas bevételért cserébe eltűrte azokat, helyet adott nekik és tartotta a hátát, amikor fentről piszkálták őket. Így élhetett meg ez a dolog. A zenekarok egy fillért nem kaptak az Ikarusban, de később, vidéki turnékon már volt pénz. Ilyenkor, ha kaptunk 10.000 forintot, akkor egyenlően elosztottuk.

Hangok és fények, díszletek és jelmezek gondosan összeállítva. – Képek a Kontroll Csoport egyik színházat idéző koncertjéről. (Vető János felvételei.)

A koncertplakátok készítése, terjesztése hogyan zajlott?

Minden zenekar a saját plakátját tervezte. Nálunk az Ági, a Kistamás és a Müller csinálták leginkább. A nyomtatás az Ikarus nyomdájában történt. Mondtuk nekik, hogy ez a Kultúrháznak kell, így kinyomtatták. A Bizottság kedvence volt a rombusz alakú pina rajz, ezt minden plakátra rá kellett tenniük. Le is adtuk a nyomdának, de mondták, hogy ők bizony nem nyomtatnak ki olyat, amin ilyenek vannak. Aztán valahogy mindig megdumáltuk őket, hogy ez nem igazán pina, hanem csak egy rombusz és ez amúgy is művészet stb. A plakátragasztást a fanok, meg a zenekari tagok végezték. Tapétaragasztó bekever… és nyomtuk a villanyoszlopokat. Így a rendszerváltás idején az SZDSZ-es korszakomban a plakátozás nekem már nem volt újdonság.

Érezted, hogy a Kontroll a végéhez közeledik?

Az az igazság, hogy voltak problémák, lényegében végig feszültség volt. Ha egy zenekarba bejön egy új tag, akkor nem biztos, hogy azt sikerül mindenkinek befogadnia. Ezt valameddig lehet kezelni, de nem a végtelenségig. Éreztem, hogy nincs minden rendben, de azt nem gondoltam, hogy feloszlik. Úgy lett vége a zenekarnak, hogy összehívott minket a Müller és az Ági a kőbányai lakásukba, és bejelentették, hogy befejezik. Valahol meg is írta a Csaba, hogy én voltam az egyetlen, aki ott és akkor hangot adott annak, hogy nem kéne abbahagyni. Szerettem ezt a társaságot, jól éreztem magam velük, de ha ők nem tudnak együtt dolgozni…

Kivel mentél tovább a Kontroll után?

A Müller felhívott, hogy akarok-e velük dolgozni, így lettem a sziámi-Sziámi (később: Sziámi) hangosítója, velük jártam az országot két-három éven át. A Sziámi akkor nagyon beindult, a Müller szinte iparivá tette. Egyszer feltette azt a kérdést, hogy akarok-e úgy velük menni a jövőben, hogy akár minden nap lehet koncert. Szívesen csináltam volna akármeddig a Sziámit, de nekem akkor két kicsi fiam volt, mondtam neki, hogy bocs, de nekem fontosabbak a gyerekek. Biztos jó pénz lett volna, de az, hogy délután egykor indulok el és hajnali ötkor érek haza, aztán alszom délig és indulhatok a következő koncertre – ezt nem vállaltam, pedig lehet, hogy én lennék most a Sziget főszervezője. A szervezéshez – amúgy – van is affinitásom. Ezzel véget ért az életemben a rendszeres zenekarozás, de mindenkivel jóban voltam továbbra is, besegítettem néha a többieknek is. A sziámi-Sziámiból való kiválása után Ágival is dolgoztam. Ő egy nagyon érdekes énekes, nagyon impulzív, érzelmes és ezt nagyon szeretem benne, de sajnos az énektudásra nem figyelt oda. Ha megtanult volna rendesen énekelni, csodálatos karriert futott volna be, de nagyon sajnálom, hogy nem erre ment rá, mert ő egy olyan egyéniség, aki fantasztikus hatással van az emberre. Karcsival, Kistamással nagyon jó barátságban voltunk, sokat jártam le a Ganzba Balkán Touristra, csináltam nekik a fényeket, meg csak úgy. Ők indították el a Fekete Lyukat, oda is sokat lejártam hozzájuk, de akkor még másmilyen hely volt. Miután kirúgták onnan őket azzal, hogy nem hoznak elég pénzt, a színvonal is jelentősen visszaesett: leginkább a lerészegedni vágyó punkok bázisa lett.

Kontroll próba az Ikarus pincetermében. (Hajnóczy Árpád felvétele.)

A Gasner Jánossal milyen volt dolgozni?

A Gasnerrel nálunk a kémia nem annyira működött, nem volt vele semmi bajom, nagyon jól gitározott, de nem az én világom. Az én szememben megközelíthetetlen volt, nem volt egy barátkozós típus, nem nagyon emlékszem, hogy bárkivel kommunikált volna, magának való volt. Fölpakolt, lejátszotta, lelépett.

Mennyiben volt más a Sziámival, mint a Kontrollal?

A Sziámi profibb volt, szervezést és zenei tudást illetően is. A Müller már ismert volt, így könnyebb volt jó zenészeket válogatnia. Ahogy a Kontrollban, itt is egyenlők voltunk, annyi felé osztottuk a pénzt, ahányan voltunk. A Müllernek már jobb üzleti érzéke volt, így a korábbihoz képest komolyabb gázsit tudott elérni. Én voltam a hangosító, de ugyanolyan művésznek számítottam, mint a zenészek.  Nem road voltam – cuccot soha nem pakoltam. Két perccel hamarabb mentem oda a pulthoz, mint ahogy a zenészek kimentek a színpadra, a végén én is lementem és ennyi. Nagyon szerettem hangosítani és a kihívást, hogy jó legyen a hangzás, annál is inkább, mert nagyon sok olyan hangosító dolgozott, akik nem tudtak keverni. Megpróbáltam abszolút hifi hangzást elérni, inkább lejjebb vettem a hangerőt, hogy ne dübörögjön és hogy csodálatosan megszólalhasson minden. Egy Kassák Klubban tartott Európa Kiadó koncert volt az első alkalom, hogy én hangosítottam egy teljes műsort. Nagyon örültem a visszajelzéseknek, mert mindenki el volt ájulva, sokan azt mondták, hogy ilyet még nem is hallottak.

Meddig voltál az Ikarusban?

’92-ig. Az utolsó években csak félállásban voltam, nem nagyon működött már a Művház. Az igazgató inkább a diszkóra szeretett volna koncentrálni és már évekkel korábban elküldte onnan a Kontroll utódzenekarokat.

Az Ikarus stúdiójában a sokszorosításhoz használt, vagy az ott felvett szalagokkal mi történt, amikor eljöttél?

Elhoztam őket, majd később odaadtam a Csabának, de van még itt néhány a polcon… (Na, ez az a pillanat, amikor a ’80-as évek újhullámos zenéjét megkülönböztetett figyelemmel kísérő cikkíró pulzusa felmegy az izgalomtól… A szalagok lekerülnek a polcról és több, mint harminc, dobozban töltött év után újra befűzzük őket az orsósmagnóba. Mivel többük címkézése hiányzik, vagy hiányos, az első hangok, leütések, szavak alapján próbáljuk kitalálni, hogy mit hallunk – izgalmas játék. „Én örülök, ha ez eljut azokhoz, akit érdekel.” – mondja Karcsi, így az Olvasó is meghallgathatja, milyen kincsek álltak a polcon: egy kivételesen jó minőségű Sex-E-Pil koncert, egy 1986-os Sziámi szalag, illetve két Bizottság koncert, melyből az egyik az együttes Kalandra fel! című lemezéhez rögzített koncert vágatlan, cenzúrázatlan felvétele, bónusz számokkal. Előkerült még egy nagyon jó minőségű, bőséges Trabant válogatás is, melyet a szerzők kérésére viszont nem publikálunk.)

A feleséged, Kóczán Cinó Andrea aki a Tilos Rádió csapatának tagja szintén az Ikarusnak köszönhető…

A H.U.R.K.A. Színpad színésznője volt. Ő is egy ajándék ebből a csapatból. A Müller ilyen keresztapa jellegű volt. A H.U.R.K.A. megszűnése után mondtam neki, hogy Cinónak nincs munkája, másnap bevitte Pannónia Filmstúdióba és felvették rajzfilmesnek. Pétert elég sokan nem szeretik, pedig én nagyon bírom őt. Rengeteg embernek segített. Például sok barátjának úgy, hogy amikor filmet készített, akkor mindenféle címszóval felvette őket a stábba. Így egyrészt kaptak egy kis gázsit, másrészt nagyon sokat számított akkor, hogy van papírod legalább alkalmi munkáról, mert ha igazoltatásnál nem tudod bizonyítani, hogy dolgozol, akkor közveszélyes munkakerülőként elő tudnak állítani.

A Kontroll egyik „turnébusza” – azaz Árpi Skoda 110L típusú autója – az Ikarus kerítésénél. (Hajnóczy Árpád felvétele.)

Mihez kezdtél az Ikarus után?

Már az Ikarus mellett is csináltam néha elektronikai beméréseket itt-ott. Aztán elkerültem a Varga Stúdióba, ahol xeroxos lettem, rajzfilmes. Itt a rajzokból xeroxot (fénymásolatot) csináltunk műanyag lapra (cell), ezt festették ki a kifestők. 1995-ben csináltam egy animációs filmet a híres Milorad Krstić oldalán, nevezetesen a My Baby Left Me címűt, ami több díjat is begyűjtött. Az egyébként másodlagos cell technika ebben az alkotásban elsődlegessé vált, mert a rajzoló nem rajzolta meg az egész filmet, hanem csak egy alakot, és utána nekem kellett húzni a celleket a fénymásolón. Úgy mozgott a figura a filmben, ahogy én mozgattam a celleket. Lényegében ketten csináltuk a filmet fénymásolón, és be is kerültem név szerint a stáblistába, mint xeroxos. A zenéjét Wahorn András írta. A rajzfilmezés után elmentem dolgozni a nagybátyámhoz: frekvenciaváltókat csinálunk motorokhoz, aztán tíz évig dolgoztam egy antennaboltban boltvezetőként.

Eljársz még az egykori Ikarusos zenekarok a koncertjeire?

Persze, kötelező – a barátságokra és a régi időkre való tekintettel.

Tartod a kapcsolatot a tagokkal?

Ágival tüntetéseken találkozunk már egy ideje, János is járt ezekre. Karcsiékhoz rendszeresen összejártunk focizni: Árpi, János, még néha a Csaba és az Öreg is lejött. Árpival egy időben együtt is dolgoztam: antennákat adtam el a kábeltévés cégének.

Meglep, hogy ezeknek a zenéknek a népszerűsége töretlen?

Sokáig nem értettem a fiatalabbakat akik csak felvételről ismerik –, hogy mit szeretnek ebben a zenében, merthogy zeneileg nem volt éppen egy csúcs, azóta sokkal profibb zenekarok jöttek. A magyar új hullámnak az volt a varázsa, hogy abban a világban született. Ott és akkor volt fantasztikus benne lenni, mert az egy sajátos közösség, világ volt. De aztán rájöttem, hogy azért szeretheti az újabb generáció ezeket a zenéket, mert az ott megfogalmazott dolgok ma is élnek, aktuálisak.  Például a Mi agyunk téves kapcsolás – telitaláltat! Ma is igaz, azt hallod mindenhonnan, hogy ha te mást gondolsz, mint amit ők, akkor te tévedsz, te tévesen vagy kapcsolva, bekötve, hibás vagy. A ’80-as években is azt mondták, hogy ők jól gondolják, mi rosszul. Nekem ezért aktuális ez a szám. Negyven év után az Európa Kiadó „Agyamban kopasz cenzor ül”-je tökéletesen megállja a helyét! Ha zeneileg jöttek is jobbak, mégis kiderült, hogy ezek a zenekarok maradandót alkottak. A mai fiatalokban eddig nem nagyon láttam meg az akkori önmagunkat, de most a színművészetis egyetemisták hozzák azt, amit mi is próbáltunk annak idején.

A sziámi-Sziámi (ez az eredeti írásmód) egy koncerthez készült füzetének részlete 1984-ből. A rövid életű, de jelentős „avantgárd supergroup” öt Kontroll Csoport és két Európa Kiadó tagot is felsorakoztatott: Bárdos Deák Ágnes, Farkas Zoltán, Kiss Llászló, Kóczán Károly, Kardos Péter, Magyar Péter, Müller Péter Iván, Újvári János. A füzet további fotóin és a koncertplakáton a tagok arcai vannak „keresztezve” egymással.

A XVI. kerületi Momentum elnökségi tagja vagy és képviselőjelöltje voltál több Önkormányzati választáson. Hogy jött a politika?

Már a ’80-as években elkezdődött. Engem teljesen megdöbbentettek azok, amiket olvastam a Beszélőben. Nekem a ’70-es években olyan vitáim voltak az iskolában, amiben én egy igazi komcsi voltam. Én úgy gondoltam – amit ma se tagadok meg teljesen –, hogy ahol nincs munkanélküliség, nincs olyan mélységű szegénység, az emberek nagyjából meg tudnak élni és a bűnözés sem azért van, mert nem tudsz mit enni – az nem egy rossz rendszer. Nagyon sok vitám volt erről azokkal, akik másképp gondolták. Amikor olvastam a Beszélőben, például, hogy a komcsik hét millió ukrajnait éheztettek halálra, és közben a szülő a saját gyerekét ette meg, hogy ne halljon éhen, meg azt, hogy Magyarországon mit művelnek – döbbenetes élmény volt. Felnyílt a szemem, és rádöbbentem, hogy mekkora tévedésben éltem, és hogy mennyire másképp kell csinálni. Tulajdonképpen az underground is politizált, már a H.U.R.K.A. Színpad is meghívott különböző előadókat, például a Hankiss Elemért, aki akkor még nem volt egy elfogadott ember, nagyon utálták. Aztán ’90-ben, mikor jött a váltás, nagyon tetszett, hogy végre lesz valami: szabadság, igazság… A zenekarok, meg a környezetem az SZDSZ körül mozgott, így amikor a kampány során az Ikarusban megjelent a párt: beléptem, majd később ügyvivője lettem a kerületben. Én az ideológiáknál sokkal fontosabbnak tartom az embereket, és bár azonosultam az SZDSZ törekvéseivel, mégis döntőbb volt, hogy a barátaimmal legyek.

„Kínaiak leszünk…” Az egykori Ikarus Művelődési Központ, mely az eredeti jelleget tiszteletben tartó felújítás után 2020 szeptemberében nyitotta meg újra kapuit Palace Ikarus néven. A kínai tulajdonos irodáknak és rendezvényeknek ad otthont az épületben. A színpadnak és a nagyteremnek még ma is megvan a varázsa.

A politikát figyelve éltél a szocializmusban és élsz a jelenben is. Szerinted mennyiben más a mostani rendszer?

Annak ellenére, hogy akkoriban azt mondták, hogy egy értelmiséginek két útja van – egyik az alkoholizmus, a másik meg nem járható –, mi hittünk abban, hogy valamit lehet csinálni. Az láttuk, hogy lassan enged ki a rendszer, ugyanis amit akkor csináltunk, azért korábban még börtön járt. Haladtunk egy rosszból egy nyitottabb felé. Most az ellenkező irányba tartunk. Most jutottunk el oda megint, ahonnan akkor indultunk: oké, elvagyunk, nem egy élhetetlen világ ez… A különbség az, hogy közben nem egyre lazább lesz a bilincs, hanem egyre szorosabb.

Az életedben fontos szerepet tölt be a sakk…

Hétéves koromban megtanított a nagybátyám sakkozni, de utána jó ideig nem volt kivel játszanom. Már az Ikarusban dolgoztam, amikor indult ott egy sakk-klub. Felmentem, mondták, hogy üljek le… Onnantól lett komoly a dolog, elkezdtem képezni magam és közben rájöttem, hogy én egy sakkőrült vagyok. Mindennél jobban szeretem a sakkot. Ha sakk van, akkor nincs semmi más, a sakkért mindent félre tudok tenni. Igazolt versenyző vagyok, csapat-, és egyéni versenyekre is járok, ahol azt látom, hogy a 80-90 éves sakkozóknak tisztább az elméjük, egyszerűen megmarad az agyuk. A haláltól nem félek, de hogy elhülyüljek – azt nagyon nem szeretném. Úgy érzem, hogy a sakk ez ellen pont jó. Egyébként meg nem a verseny izgat, hanem a gondolkodás, a problémamegoldás. Másokon látom, hogy vérre mennek, de engem nem érdekel, hogy nyerek vagy vesztek, csak az, hogy meg tudom-e oldani az adott problémát. A sakkban minden pillanatban valami probléma elé állít az ellenfeled – ezt nagyon élvezem. Nem tudom megunni ezeket a kihívásokat. Minél több problémát minél jobban megoldani – engem egyedül ez érdekel.

Hirdetés

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

Kommentek

35,886KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
848FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Programok

Lemezkritikák

Beszámolók

Audiópartnerünk