Február 7-én, 64 éves korában elhunyt Pat Torpey, akit a Mr. Big dobosaként ismertek világszerte. Torpey már régóta küzdött a Parkinson-kórral, ebből eredő komplikációkba halt bele. Torpey John Parr és Belinda Carlisle háttérzenekarában kezdett komolyabban dobolni, később olyanok mellett is játszott, mint Robert Plant, Richie Kotzen vagy Ted Nugent. Három társával 1988-ban alapította meg a Mr. Big-et, amihez jellegzetesen komplex dobjátékával sokat hozzá is tett. Haláláig a zenekar tagja maradt, de miután 2014-ben a betegségével diagnosztizálták, már csak korlátozottan vett részt a munkában. Az utolsó Mr. Big-lemez, amin ténylegesen játszott, az 2014-es …The Stories We Could Tell című album volt, a tavaly megjelent Defying Gravity-n pedig mint dobproducer volt a csapat tagja. Két szólólemeze is megjelent 1998-ban és ’99-ben, amiken ő énekelt, viszont mindkettő csak Japánban jelent meg.