Hirdetés
Hirdetés

Meghalt Johnny Winter

Hetvenéves korában elhunyt Johnny Winter legendás amerikai énekes, bluesgitáros és Grammy-díjas producer. A 70-es és 80-as évek egyik legfontosabb blues előadójának mindeddig 16 stúdióalbuma jelent meg, a soron következő Step Back szeptember 2-ai megjelenését azonban már nem érhette meg.

Winter már évek óta betegeskedett, végül a halál Zürichben érte ma hajnalban. Júniusban még interjút adott a journalstar.com-nak, melyben elmondta, hogy 12 évesen már tudta, hogy zenész akar lenni. Amikor megkérdezték, hogy mit szeretne még elérni az életében, úgy felelt, hogy egyedül, saját zenéjéért is szeretne Grammyt kapni, mert az eddigi díjait Muddy Waters lemezeinek producereként nyerte. Mikor az örökségéről kérdezték, azt mondta, reméli, hogy jó blues-zenészként fognak rá emlékezni.

Zenéje nagy hatással volt az egész rock- és metálszíntérre, és ezen belül olyan nagy gitárosokra, mint Gary Moore, Joe Perry, Brian Setzer, Slash és Joe Bonamassa, vagy éppen olyan zenekarokra, mint a Metallica és a Megadeth. A Blues Foundation Hall of Fame-be 1988-ban iktatták be. Szeptemberben megjelenő lemezén Perry, Setzer és Bonamassa mellett Eric Clapton, Billy Gibbons és Leslie West is szerepel.

Winter kiskorában először klarinéton, később pedig ukulelén tanult, majd a rock and roll-korszak kezdetén váltott gitárra. Nagy áttörése 1968-ra tehető, amikor a Rolling Stone magazinban való megjelenése után több lemezkiadó is versenyre kelt érte. Végül a Columbia szerződtette óriási pénzért, egy évvel később pedig már fellépett Woodstockban is. Ekkor két számot testvérével, Edgar Winterrel adott elő, aki ma már szintén legenda, és még mindig aktív.

Példaképei Muddy Waters és John Lee Hooker voltak, akiknek segítette késői karrierjét. Nagy szerepe volt abban, hogy Waters három Grammy-díjas albumot alkotott a hetvenes évek végén. Búcsúzásképp álljon itt egy 2007-es koncert a zseniális zenésztől.

Advertisement
39,156KedvelőTetszik
3,116KövetőKövetés
5,590FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló