Hirdetés
Hirdetés

Meghalt Joe Jackson, Michael Jackson apja

joejackson.jpg

89 éves korában, két nappal fia, Michael Jackson halálának kilencedik évfordulója után meghalt Joe Jackson, a Jackson család feje. A TMZ értesülései szerint Jackson szerdán kora reggel hunyt el a kórházban, ahová végstádiumban lévő hasnyálmirigyrákja miatt vitték. A hírt a BBC-nek a család egy közeli ismerőse, illetve a Twitteren Taj Jackson, Joe Jackson egyik unokája is megerősítette. Joe Jackson kulcsszerepet játszott abban, hogy az öt fiából álló The Jackson 5, később Michael és Janet karrierje elindult, bár ez a szerep közismerten ellentmondásos volt. 

Az öt fiú – Jackie, Tito, Jermaine, Marlon és Michael – alkotta együtteshez Randy öccsük is csatlakozott időnként, majd ő is szólókarrierbe kezdett. Joe három lánya, LaToya, Rebbie és Janet popzenei pályafutását szintén a menedzser apa irányította.

A gyerekek korai sikerei mögött egyértelműen Joe állt, noha felnőve több fia és lánya vádolta azzal, hogy olyan hévvel hajtotta őket, ami néha szóbeli és fizikai erőszakba torkollott. Joe később bevallotta, hogy szíjjal csapott Michaelre. „Övvel és csattal csaptam rá, sosem vertem meg. A verést bottal végzik” – mondta el az apa a BBC munkatársának, Louis Theroux-nak egy 2003-as interjúban. A családot sok belső viszály terhelte, az egyik fiú, Jermaine arról beszélt apja halála előtt a brit sajtónak, hogy „senki sem tudta, mi történik”, a közelébe sem juthattak a haldoklónak.

Joe Jackson 1928-ban született az Arkansas-i Fountain Hillben, öt gyermek közül ő volt a legidősebb. Ökölvívó szeretett volna lenni, később egy bluesegyüttesben gitározott, de a lemezfelvételig nem jutottak el. 1949-ben kötött házasságot középiskolai osztálytársával, Katherine Scruse-zal, aki később otthon maradt a gyerekeket nevelni, míg Joe egy acélgyárban dolgozott. A hatvanas évektől Jackson átvette a zenei tehetséget mutató fiúk nevelését, a The Jackson 5 családi énekegyüttes 1967-től már a Motown lemezcéggel dolgozott.

Az ötös feloszlott, ahogy Michael csillaga egyre feljebb ívelt és a sztár egyre távolabb került apja irányításától.
Joe Jackson ezután Janet lánya karrierjének egyengetésébe kezdett, ő lett a testvérek közül a második leghíresebb a pop vilgában. Joe-nak és Katherine-nek tíz gyermeke született, nyolcan élnek közülük. A családfőnek évtizedeken át viszonya volt egy nála húsz évvel fiatalabb titkárnővel, Cheryl Terrell-lel, tőle született tizenegyedik gyereke, a ma 43 éves Joh’Vonnie.

Advertisement
38,932KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,670FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló