Hirdetés
Hirdetés

Meghalt Aretha Franklin

76 éves korában, Detroithoz közeli otthonában elhunyt Aretha Franklin, akit egyszerűen csak a soul királynőjének hívtak. Franklinről pár napja már kiszivárogtak olyan hírek, hogy súlyos állapotban van, az ágyánál pedig már összegyűltek a rokonok és barátok. Egészsége már évekkel ezelőtt megromlott, 2010-ben diagnosztizáltak nála rákot. Tavaly vissza is vonult a nyilvános szerepléstől, bár utolsó koncertje is zárt körben volt Elton John AIDS-alapítványának rendezvényén novemberben. Előtte pár hónappal, 2017 augusztusában lépett utoljára nagy nyilvánosság elé, de már akkor is gyenge volt a szervezete, a kiszáradással küzdött.

Franklin Memphisben született egy híres baptista lelkész lányaként, és már gyerekkorában a templomban énekelt. 18 éves korában már egyre jobban érdekelték a világ zenéi, és elkezdett önálló karrieren dolgozni. Ezért viszont viszonylag sokáig küzdött, csak hat évvel később szerződtette le az Atlantic Records, innentől kezdve viszont már nem volt megállás. Karrierje során 44 Grammyre jelölték, 18-at el is hozott belőlük. Külön érdekesség, hogy 1968 és 1975 között minden évben ő nyerte a rythm and blues kategóriát. 112 dala került fel a Billboard slágerlistáira, az R&B slágerlista tetejét pedig hússzor érte el.

Rengeteg dalt kiadott élete során. Stúdiólemezei közül tavaly jelent meg a legutolsó A Brand New Me címmel. Ebben a sorban ez volt a 42. album. Az első egyébként még 1956-ban jelent meg Songs of Faith címmel, és az igazi sikert hozó I Never Loved a Man the Way I Love You már a 11. volt a sorban.

Franklin a zenélés mellett a feketék és a nők egyenjogúságáért is küzdött. Respect című dalát a mai napig használják a feminista mozgalmak. Három elnök beiktatásán is énekelt, 2005-ben George W. Bush-tól megkapta az Elnöki Szabadság-érdemrendet is. Ő volt az első nő, akit beiktattak a Rock and Roll Hírességek Csarnokába.

A magánéletét a karrier mellett mindig igyekezett titkolni, pedig nem volt könnyű élete. Már korán anya lett, összesen négy gyereke született, de négy apától, volt amelyik verte is. Folyamatosan voltak egészségügyi gondjai, sokat dohányzott, és az alkohollal is meggyűlt a baja. Ennek ellenére mindig az örömöt sugározta, amikor csak tudta.

Advertisement
38,932KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,660FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló