Hirdetés
Hirdetés

Meghalt Aradszky László

aradszky.jpg

Vasárnap elhunyt az egyik legnépszerűbb magyar táncdalénekes. 

Kedves Rajongók, Pályatársak, Barátok, Ferencváros szurkolók és a foci egyéb szerelmesei! Mély megrendüléssel tudatjuk a fájdalmas hírt, hogy Aradszky László táncdalénekes vasárnap este óta már nincs köztünk, életének 83. évében elhunyt

írta az Indexnek az énekes családja. Aradszky Zsolt, Aradszky László fia azt nyilatkozta, hogy semmi előjele nem volt a halálának, a kiérkező mentők sem tudtak már rajta segíteni. A halál oka pár napon belül derül ki.

Énekesi karrierje előtt Aradszky László a Töltőtolljavító Ktsz. dolgozója volt, majd 1958-tól kezdett el a szórakoztatóiparban tanulni. 1963-ban a Magyar Rádió Tessék választani! könnyűzenei versenyén megosztott első helyezést ért el a Még ide-oda húz a szív című dalával, amit Dobos Attila és S. Nagy István szerzett. Ezután indult be igazán a karrierje. Az Isten véled édes Piroskám című dallal ő lett a magyar hanglemezgyártás első aranylemezes előadója. 1969-től folyamatosan adta ki nagylemezeit, igaz, a másodikra elég sokat, 17 évet kellett várni, mivel külföldön énekelt. Haláláig aktív volt, a legutolsó nagylemeze idén jelent meg Ha megszólal a telefon címmel, de koncertjei is voltak tervezve. Számtalan díj mellett 2003-ban megkapta a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét is.

Advertisement
39,162KedvelőTetszik
3,125KövetőKövetés
6,190FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló