75 éves korában elhunyt Wayne Kramer, akit az MC5 alapítójaként ismert meg a világ még a hatvanas években, majd lett az egyik legnagyobb hatású gitáros, főleg a garázs rock és a punk műfajokon belül. A zenész halálának oka hasnyálmirigyrák volt.
Kramer 1963-ban alapította meg többedmagával az MC5 nevű zenekart, aminek Kick Out the Jams című első lemeze (ami amúgy koncertalbum volt) gyakran hivatkozási alap, ha a punkzenéről beszélnek. Őket és egy másik detroiti zenekart, a the Stoogest szokták a legtöbbször felhozni, mint olyan együtteseket, akik ugyan még alapvetően hard rockot játszottak (azt is úttörőként), de olyan nyersen és vadul, hogy azzal lefektették a műfaj alapjait.
Az MC5-nak amúgy összesen két stúdiólemeze jelent meg, a legutolsó 1971-ben, majd egy évvel később fel is oszlottak. Később többször összeálltak, de már énekesük, Rob Tyner nélkül (aki 1991-ben elhunyt szívrohamban), és lemezt már nem készítettek.
A zenekar örökségét Kramer gondozta, de közben szólólemezeket is kiadott, összesen ötöt, a legutolsót 2002-ben.
Az MC5 (vagy MC50) ötvenéves jubileumi turnéja eljutott Magyarországra is 2018-ban. Azon a turnén olyanok zenéltek vele, mint Kim Thayil és Matt Cameron a Soundgardenből, Brendan Canty a Fugaziból, Doug Pinnick a King’s X-ből, Don Was, Billy Gould a Faith No More-ból valamint Marcus Durant a Zen Guerrillából.
Kramer a haláláig aktív volt, 2022-ben úgy nyilatkozott, hogy túl régen jelent meg a legutolsó MC5-nagylemez, ezért írt egyet, és fel is vette Bob Ezrin segítségével. Tavaly pedig azt mondta, hogy a lemez 2024 tavaszán jelenik majd meg.