Hirdetés
Hirdetés

Meghalt Trugoy the Dove

54 éves korában elhunyt David Jolicoeur, aki Trugoy the Dove néven, mint a De La Soul egyik alapítójaként volt ismert. Trugoy halálának okáról nem írnak, de azt lehetett tudni, hogy szívproblémákkal küzdött az utóbbi időben.

Hirdetés

Trugoy harmadmagával, 1988-ban alapította meg a De La Soul New Yorkban, amivel a rapzene egyik úttörője lettek. 3 Feet High and Rising című, 1989-es debütáló lemezüket rendre a műfaj legjobbjai között emlegetik a mai napig.

A trió kilenc lemezt adott ki megalakulása óta, a legutóbbi 2016-ban. Sokáig balhéban álltak a kiadójukkal, emiatt nem is lehetett meghallgatni a korábbi lemezeiket a streamingszolgáltatókon (erről itt írtunk), de nemrég megszerezték a jogaikat, és ünnepélyesen bejelentették, hogy streamelhetőek lesznek a De La Soul-lemezek. Ezt gyakorlatilag úgy vezetik fel, mintha új megjelenés lenne az első albumuk is, és az első kislemez már meg is hallgatható, de persze egy 34 éves, és meglehetősen kiváló dalról (slágerről) van szó:

Trugoy és a De La Soul nevéhez egy másik hatalmas sláger is kötődik, ugyanis ők is társszerzői, illetve rapperei a Gorillaz Feel Good Inc. című dalának:

A legutóbbi Grammy-díjátadón a De La Soult is életműdíjjal tüntették ki a Nirvana és több más előadó mellett.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,933KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,660FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók