Hirdetés
Hirdetés

Meghalt Török Ádám

75 éves korában elhunyt Török Ádám, Máté Péter-díjas magyar fuvolista, énekes és dalszövegíró, a Mini együttes alapítója és frontembere. A gyászhírt fia, Török Dániel tette közzé Facebookon.

Hirdetés

Török Ádám 1948. január 12-én született Budapesten. Gyerekkorától fuvolázott, majd elvégezte a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola jazz tanszakának előkészítőjét. 1965 óta játszott különböző formációkban, 1970-ben, röviddel az alapítás után lett a Mini tagja és frontembere, melyben fennállása alatt többek között olyan neves zenészek fordultak meg, mint Závodi János, Tátrai Tibor, Papp Gyula, vagy Németh Alajos. A nyolcvanas években, a Mini megszűnése után olyan zenekarokban játszott, mint a Mini RC (Robot Company), Tátrai-Török Tandem, vagy a R.A.B.B. (Rhythm and Blues Branch), melynek első felállásában Závodi János mellett Köves Miklós, Muck Ferenc és Zsoldos Tamás voltak a társai. 1998-ban, az 50. jubileumi koncert után Török Ádám és a Mini néven újraindította korábbi zenekarát, mellyel összesen 11 lemezt jelentetett meg az azóta eltelt 25 évben.

Török Ádám 2021 nyarán sztrókot kapott, amiből rövid lábadozást követően felépült. 75 születésnapi koncertje idén május 8-án lett volna az Erkel Színházban.

 

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,930KedvelőTetszik
3,063KövetőKövetés
3,660FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók