61 éves korában elhunyt Steve Albini, akit leginkább a produceri hangmérnöki munkáiról ismert a világ. Albini a hírek szerint szívrohamban halt meg.
Albininek ugyan kétségkívül voltak remek zenekarai, amivel leginkább a post hardcore-ban, noise rockban mozgott (Big Black, Shellac stb.), leginkább a produceri munkáiról volt híres. Mondjuk a producer megnevezés miatt általában tiltakozott, ő inkább csak hangmérnöknek tartotta magát, akinek az volt a titka, hogy tudta, hogyan kell jól felvenni a stúdióban azt, ahogyan a zenekarok élőben szólnak.
Pont egy ilyen, szerinte kissé félresikerül tényleges producerkedése miatt vált igazán híressé, ugyanis a Nirvana a hatalmas sikerű Nevermind lemez után őt kérte fel az In Utero felügyeletére, amit el is vállalt. Albini pedig csak magát adta, és egy zajos noise rock lemezt rakott össze az akkor már gigasztár csapattal. Ez a kiadónak annyira nem tetszett, hogy két slágergyanús dalt (Heart-Shaped Box és All Apologies) újra is kevertek, hogy rádiókompatibilisek legyenek.
A karrierje során a Nirvanánk kívül olyan zenekarokkal dolgozott együtt, mint a Pixies (a legenda szerint pont az ő lemezüket hallgatva döntöttek Cobainék úgy, hogy őt választják, a másik a Breeders volt), a Godspeed You! Black Emperor, a Mogwai, a Jesus Lizard, PJ Harvey, a Neurosis, Jimmy Page és Robert Plant, a Helmet, a Stooges stb.
Általában egyébként a saját, 1997-ben vásárolt Electrical Audio nevű stúdiójában dolgozott Chicagóban.
Zenekarai közül egyébként a Shellac a mai napig aktív volt. Annyira, hogy az új lemezük jövő hét pénteken jelenik meg, és intenzív turnéra akartak vele indulni.
A zeneiparon túl ismert volt még elég sikeres pókerjátékosként is, ahol több százezer dollárt nyert különböző versenyeken, és ahol általában a kirívó öltözetével is feltűnést keltett, mint egy igazi punk.