Hirdetés
Hirdetés

Meghalt Lee Kerslake, Ozzy Osbourne és a Uriah Heep egykori dobosa

73 éves korában, prosztatarákban elhunyt Lee Kerslake, a Uriah Heep és Ozzy Osbourne egykori dobosa. Az angliai Wintonban született Kerslake 1971-ben csatlakozott a Uriah Heephez, ahol kilenc studióalbumot dobolt fel, majd 1978-ban kiszállt a csapatból. 1980-ban összefutott Ozzy Osbourne-nal, aki éppen csapatot gyűjtött maga köré, utána pedig ő dobolta fel az ex Black Sabbath-énekes első két szólólemezét, utána pedig beteg édesanyja miatt kiszállt Ozzy mellől. Később ő és Bob Daisley basszusgitáros beperelte az énekest és feleségét, mert benyelték a szerzői jogdíjaikat. Erre válaszul az Sharon Osbourne fogta magát, és Robert Trujillóval és Mike Bordinnal újrarögzítette a sávjaikat, és úgy adták ki újra a lemezeket. 2011-től viszont már az eredeti sávokkal nyomták újra az albumokat, mivel a rajongóknak és Ozzynak sem tetszett Sharon manővere. Kerslake 1981-ben visszament a Uriah Heepbe, ahonnan csak 26 év után távozott, egészségügyi okokból. 2018-ban jelentette be, hogy prosztatarákos, és csak annyi kívánsága volt, hogy megkapja a két Ozzy-szólóalbumért járó platinalemezeket, az énekes pedig teljesítette a kívánságát. Ez látható a képen.

Hirdetés

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

39,150KedvelőTetszik
3,137KövetőKövetés
7,110FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók