Hirdetés
Hirdetés

Meghalt Lang Györgyi

66 éves korában meghalt Lang Györgyi. A Pa-Dö-Dő énekesnője május 20-án, szombaton késő délután hunyt el otthonában hosszú, méltósággal viselt betegség következtében, családja és barátai körében. Az énekesnő, akit színésznőként és műsorvezetőként is ismerhetett a közönség, 28 éves kora óta, közel negyven éve sclerosis multiplexszel küzdött, évek óta kerekesszékbe kényszerült, ennek ellenére továbbra is aktív életet élt és koncertezett. 2021 decemberében állapota rosszabbodott, egy stroke következtében megsérült a beszédközpontja, jobb karja pedig lebénult, így állandó segítségre szorult.

Lang Györgyi 1957. május 10-én született Szegeden. 1975-ben érettségizett a zuglói Radnóti Miklós Gimnáziumban, majd 20 évesen a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója lett, ahol 1981-ben szerzett diplomát. 1988-ig a Pécsi Nemzeti Színház tagja volt, ugyanebben az évben alapították Falusi Mariannal megalakították a Pa-Dö-Dő együttest, melynek neve a francia nyelvű, balettművészetben használatos kifejezést, a „pas de deux” – magyarul „tánc párban” – fonetikus átírása. A duó az 1988-as Interpop Fesztiválon debütált, majd 1989-től 2015-ig közel húsz albumot, illetve számos más kiadványt, kislemezt, EP-t és válogatáslemezt jelentettek meg. Munkásságuk 35 éve alatt többek között olyan slágerek fűződtek a nevükhöz, mint a Kiabálj!, a Várom a leveled, a Te vagy a legjobb dolog a héten, és persze a Bye Bye Szása, amit valószínűleg bárki fel tud idézni Magyarországon, ha már kijárta a nagycsoportot a rendszerváltás idején.

Lang Györgyi énekesi karrierje mellett számos színházi darabban és filmben is feltűnt, Bereményi Géza Eldorádójától az Angyalbőrben sorozatig, de Falusi Mariannal együtt a Klubrádió műsorvezetőiként is rendszeresen feltűntek.

Borítókép: Lang Györgyi hivatalos Facebook-oldala

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

37,726KedvelőTetszik
2,980KövetőKövetés
1,640FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók