Hirdetés
Hirdetés

Meghalt Kóbor János

78 éves korában elhunyt Kóbor János, az Omega énekese, közölte Facebook-oldalán a zenekar. Kóbor pár hete került kórházba koronavírus okozta szövődményekkel, azóta gyakorlatilag hírzárlat volt körülötte.

Egyáltalán nem túlzás azt mondani, hogy Kóbor János az ország egyik legismertebb énekese volt. Karrierjét a gimnáziumban kezdte kisebb zenekarokban, az Omegát többedmagával 1960-ban alapította, ahol először feldolgozásokat játszottak, majd áttértek a saját dalokra, és lettek az ország egyik legnépszerűbb zenekara, akik ráadásul a szocializmus évei alatt külföldön is népszerűek lettek.

Kóbor gyakorlatilag az egész életét az Omegában töltötte. Alapítótársa, Benkő László tavalyi halála után sem tervezte, hogy lezárja a zenekar történetét, tervei voltak a csapattal, aminek tavaly jelent meg a legutolsó nagylemeze.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,925KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,520FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók